Az amerikai elnök arról beszélt, hogy megvannak az Egyesült Államok képességei az ilyen akciókhoz. Trump szerint ez nem olyan, mint Oroszország ukrajnai háborúja.
Kuba hosszú ideje külön helyet foglal el a világ térképén, na persze nem földrajzi értelemben, hanem képzeletben. Egy ország, amelyet sokan időutazásként élnek meg, ahol az utcák, a járművek, a…
Az AI térhódítása akkora szén-dioxid-kibocsátással járt 2025 folyamán, amekkora New York teljes kibocsátása volt, valamint akkora vízigénye van, ami meghaladja a világ teljes palackozott víz szükségletét.
Multicég üzemeltetésre kiad egy üzletet, a szerződésben kiköti a létszámot, illetve a jutalékok összegét. Ha az előző évhez képest csökkenti a létszámot 0,2 fővel, akkor lehet-e csökkenteni a munkavállaló munkaidejét 8 órásról 6 órásra, hivatkozva a multi és foglalkoztató közötti szerződés változására? Mi a hivatalos módja a munkaidő-csökkentésnek?
Egy hosszabb tekintet, egy félmosoly, egy apró mozdulat – sokszor nem a szavak, hanem a testbeszéd árulja el, mit érez valójában egy férfi. Amikor szerelmes, a teste gyakran előbb beszél, mint ő maga. Csakhogy ezek a jelek nem mindig egyértelműek, és könnyű félreérteni őket. Mutatjuk, milyen testbeszéd utal valódi érdeklődésre, és mikor van inkább

Mikor az első hó lelesik, azt megérzi az ember. És hóról beszélünk, nem holmi néhány pehelyről, amik közt még egy kölyökmacska se hagyna lábnyomot. Hófehér, sűrű, krémes, jóízű Az első hó természetszerűleg hófehér. És sűrű is. Olykor csaknem krémes. Jóízű is, mint a tejföl, amint azt gyerekkorunkból tudjuk. Csakhogy azóta mi is felnőttünk, és