Veled is előfordult már, hogy miután hűvösebb lett az időjárás, mondhatni egyből elkezdtél aggódni, hogy megfázol, lebetegszel, ezért amikor csak tehetted, ki sem tetted a lábad a szabadba? Az orvosok szerint az korántsem olyan jó ötlet, bizonyos elgondolások a télen kint töltött idővel kapcsolatban egyenesen tévhitnek, mítosznak mondhatók. Most mu
Will Smith-t beperelte egy hegedűs, aki a 2025-ös turnéján dolgozott, és szexuális zaklatással, jogtalan szerződésbontással vádolja a sztárt. A kereset szerint a művész "ragadozó magatartást" tanúsított, míg Smith ügyvédje minden vádat határozottan visszautasított.
Az amerikai jegybank egyik döntéshozója szerint az újabb kamatcsökkentések még várathatnak magukra, miközben az infláció lassul, a munkaerőpiac stabilizálódik, és a gazdaság mérsékelt növekedési pályán halad, írja a Yahoo Finance.
Katalin hercegné egy interjúban ezúttal nem a nyilvános szerepéről vagy a királyi feladatairól beszélt, hanem egy olyan hétköznapi szokásról, amely a magánéletében is rendszeresen jelen van. A történet a családja körében régóta ismert, gyakran derűs helyzeteket szül, és jól mutatja, hogy a gondosan felépített külső mögött ugyanazok az apró nehézség
Az előadóművész a közösségi oldalán jelentette be az örömhírt. Elmondása szerint a kisfiú természetes úton jött világra, az anyuka és a baba is jól vannak.
Egyre több részletet tudni a venezuelai elnök és felesége elfogásához vezető akcióról. Maduro hónapok óta készült arra, hogy az amerikai erők megpróbálják megölni vagy elfogni, de minden elővigyázatosság hiábavaló volt. Trump és több minisztere élőben nézte végig a 150 harci gép bevetésével járó akciót.
Sminket már Kleopátra is használt, igaz, az ő idejében még nem zúdultak rá naponta hirdetések, és nem kellett a Photoshoppal és AI-jal tökéletesített, makulátlan bőrű modelleket néznie. Alig múltam 13, amikor már én is úgy gondoltam, több lépéses sminkrutinra van szükségem annak érdekében, hogy a hibáimat valamiképp ellensúlyozni tudjam. Majd későb
Az alelnök a tévében követelt életjelet a főnökéről, de senki sem tudja, honnan telefonált. Közben az ellenzék már a szabadság eljövetelét ünnepli az utcákon.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül "biztonságos, megfelelő és megfontolt" politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombati sajtótájékoztatóján, amelyet azután tartott, hogy az amerikai fegyveres erők egy éjszakai művelet során elfogták Nicolás Maduro vene

Egyértelműen a tél jegyében telnek a következő napok: vasárnap is havazhat az ország egyes részein, aztán a jövő hét első felére rég nem tapasztalt időjárási helyzet körvonalazódik a legfrissebb előrejelzések szerint. Éjjel dél, illetve nyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég, és főleg hazánk déli felén – kelet felé terjedően – több helyen

Közel 6 kilós óriásbaba született Texasban: Markie Smith harmadik gyermeke, Canyon december 18-án látta meg a napvilágot, mérete pedig mindenkit meglepett. Idősebb testvérei nevét a természet ihlette, így a család az új jövevénnyel is folytatta a névadási hagyományt – nem is gondolták, milyen találó lesz.

A támadók komoly erőforrásokat mozgatnak meg, már több videót is fizetett hirdetéssel juttattak el több tízezer emberhez. A szakértő mindenkit óvatosságra int.
Megszólalt Delcy Rodriguez venezuelai alelnök, órákkal azután, hogy egy váratlan amerikai katonai művelet szombaton kora reggel eltávolította a hatalomból Nicolas Maduro venezuelai elnököt
Megszólalt Delcy Rodriguez venezuelai alelnök, órákkal azután, hogy egy váratlan amerikai katonai művelet szombaton kora reggel eltávolította a hatalomból Nicolas Maduro venezuelai elnököt
Itt egyértelműen van kormány – mondta az állami televízióban Delcy Rodríguez venezuelai alelnök, aki azután szólalt, hogy Trump kijelentette, az Egyesült Államok irányít majd.
Itt egyértelműen van kormány – mondta az állami televízióban Delcy Rodríguez venezuelai alelnök, aki azután szólalt, hogy Trump kijelentette, az Egyesült Államok irányít majd.
Reggelre itt lesz fehér a táj! (Térkép) Már alakul a délnyugati országrész fölött a csapadéktömb, ami éjszaka egyre nagyobb lesz és az ország jelentős hányadát érinti reggelig.Reggelre délnyugaton már 4-5 cm hó is összegyűlhet, míg a középső területeken inkább csak lepel-3 cm közötti hóvastagság várható.Napközben csökken majd az intenzitás, de a dé

Emmanuel Macron francia elnök szombaton "békés, demokratikus átmenetet" szorgalmazott Venezuelában, ahol véleménye szerint a nép csak örülhet, hogy megszabadult a Maduro-diktatúrától
A Békás-tó partján összegyűlt kisebb-nagyobb közösség a kora délutáni órákban közösen énekelte el a Himnuszt, majd pezsgőspoharakkal és forró teával koccintott az új esztendőre. A meghitt, mégis ünnepélyes pillanatot idén is egy különleges hagyomány koronázta meg: Tóth Pál fejest ugrott a tóba, ahogyan immár 19 éve teszi meg az új év első napján.A
Körbeolvasták a Földet a Libri kihívásának résztvevői, több mint 267 millió oldalnál járnak. Év végéig még lehet csatlakozni, értékes nyeremények járnak érte. Körbeolvasták a Földet 2025 eleje óta rögzíthetik az Év Olvasása kihívás résztvevői, hány könyvet és pontosan hány oldalt olvastak el idén. A Libri Könyvesboltok figyelemfelkeltő kezdeményezé
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A holland Gian van Veen még vezetett is a meccs elején, de a tinédzser csoda onnan fordítva darálta be. A végén már esélye sem volt, a meccset egy 147-es kiszállóval zárta le.