Sorra dönti a történelmi árfolyamcsúcsait az arany. De vajon miért ilyen népszerű újra a sárga fém és mi állhat szárnyalásának útjába? Egyáltalán megéri aranyat vásárolni?
Továbbra is a kavicságyon vesztegel a Duna 1792-es folyamkilométerénél, Gönyű térségében az a svájci szállodahajó, amely december 31-én hajnalban futott zátonyra. A Nicko Vision névre keresztelt luxusjármű hegymenetben haladt, amikor felakadt a folyómederben. A baleset során személyi sérülés nem történt, és az elsődleges vizsgálatok szerint a hajót
A legendás producer Rick Rubin Tetragrammaton néven futó podcastjában Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Bitcoin nem az amerikai dollár riválisa, hanem a világ elsődleges tartalékvalutájának potenciális stabilizátora. Armstrong szerint ha túl nagy a deficit vagy az infláció, akkor az emberek a Bitcoinhoz menekülnek. E
A TISZA Párt elnöke a venezuelai eseményekre reagálva idézte fel a külügyminiszter szavait. Magyar Péter azt is közölte, várják a kormány reakcióját az amerikai támadásra és Szijjártó korábbi mondatai kapcsán.
A Karakter idei első könyves gyűjtőcikke elsősorban azoknak szól, akik nyitottak arra, hogy apróbb változtatásokat eszközöljenek az életükben, legyen szó egy egyszerű rendrakásról, az ilyen-olyan félelmek megszelídítéséről vagy akár az offline világ kínálta lehetőségek újbóli átéléséről.
Az Alkotmánybíróság a Iii/2738/2025. számú ügyben határozatban azt állapította meg, hogy a perbeli telekadómérték indokolatlanul eltúlzott Hódmezővásárhelyen
69 éves korában, újév napján hunyt el , a hongkongi akciófilm egyik utolsó mestere. A legendás harcművész-dinasztia tagjától a szakma legnagyobb sztárjai búcsúznak érzelmes üzenetekben.
Este 9-kor állj fel, emeld a poharad, és mondd: A Professzorra! Ma van Tolkien születésnapja – az emberé, aki nem műfajt teremtett, hanem egy egész világot.
A venezuelai helyzetben a további eszkaláció elkerülése lenne a legfontosabb a Tisza Párt elnöke szerint, miközben a történtek különösen kínos helyzetbe hozzák a Maduro-rezsimmel az elmúlt években látványosan közeledő magyar kormányt.
2026 a divat világában határozottan a meglepetések éve. A street style trendek, a hírességek és a közösségi média által diktált irányok idén különösen merész, olykor szinte szabályszegő módon alakítják át az utóbbi években megszokott esztétikát. Vajon számodra is meglepő lesz ez a 5 trend, amiről mi biztosan nem gondoltuk volna, hogy visszatér a di
A 79 éves politikus nem bízik az orvosaiban, inkább a saját feje után megy. A The Wall Street Journalnek vallotta be, miért szed a javasoltnál jóval erősebb gyógyszert.
A mikroműanyagok nemcsak a testünkbe jutottak be — megtalálhatók a szerveinkben, testnedveinkben, sőt még az agyunkban is —, hanem a Föld minden szegletében is jelen vannak, az elszigetelt barlangok mélyétől egészen a Mariana-árok fenekéig.
Itt a várva várt kvízguruknak szánt kihívás, ami ismét egy igazi tudáspróba lett! Tudod például, hol él a paradicsommadár vagy melyik várost nevezik a Legbátrabb városnak? A kérdések földrajzi, sport, irodalmi és történelmi témákból válogatnak, így folyamatos figyelmet és koncentrációt igényelnek. A Kvízguru kihívásai nemcsak versenyre ösztönöznek,
Adócsökkentésekkel, beruházási és tőketámogatásokkal, fix 3 százalékos hitellel, több mint 400 milliárd forintnyi kedvezményes finanszírozással, jelentős adócsökkentésekkel, egyszerűbb adminisztrációval és digitalizációs programokkal segíti 2026-ban a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásokat. A cél változatlan: kiszámítható működési környezet
A tél közepe sok kertbarát számára nyugtalan időszak. Ránézünk a teleltetett muskátlira vagy leanderre, és úgy érezzük, tenni kellene valamit, mert „nem néz ki jól”.
A brassói repülőtér honlapja. A legfiatalabb, 2023-ban megnyitott erdélyi repülőteret üzemeltető Brassó megyei önkormányzat elnöke a Facebook-oldalán azt írta, hogy tavaly 337 353 utas választotta a brassói repteret. Egy évvel korábban, 2024-ben 227 900 utast regisztráltak. Hangsúlyozta, hogy az üzemeltetők bizakodva kezdik a 2026-os évet, a brassó
Ritka és tragikus támadás rázta meg Colorado északi részét: egy túrázó nőt holtan találtak egy hegyi ösvényen, miután a hatóságok szerint puma támadta meg a Crosier Mountain környékén.
Simon Wagner csaknem megduplázta kezdeti előnyét szombat délben a Janner Rallyn Michael Lengauer előtt, míg az ERC-sztárok, Mads Ostberg és Romet Jürgenson felzárkóztak az élbolyba. Simon Wagner két szakaszgyőzelemmel kezdett reggel az osztrák Janner Rallyn és már 10 másodperc előnyre tett szert a helyi specialista Michael Lengauer előtt. A déli pá
Venezuela fővárosa robbanásokra és szirénákra ébredt, miután az Egyesült Államok katonai művelet hajtott végre. A venezuelai kormány rendkívüli állapotot hirdetett és azonnali válaszokat követel Washingtontól.