2026. január 6. kedd

jan. 6
14:03
Így adja el sikernek Csöbör Katalin, hogy Miskolc a kormány által elvont 6 milliárd forintból visszajuttat 235 milliót (Telex)
A fideszes képviselőnő (és a helyi kormánypárti városvezetés is) csendben asszisztált ahhoz, hogy közvetlenül karácsony előtt nyilvánosságra hozták, 2026-ban hatmilliárd forintot von el Miskolctól az Orbán-kormány. Ebből kapunk vissza hamarosan 235 milliót, hasonló arányban “jutalmazzák” Szirmabesenyőt és a zsolcaiakat is, de mindezt Csöbör Katalin
jan. 6
14:03
Krasznahorkai-táblát avattak az alispáni lakon (Gyulatelevízió)
Görgényi Ernő polgármester és Krasznahorkai Géza, a Nobel-díjas író testvére leplezte le hétfő késő délután azt a táblát, mely immár az egykori alispáni lak falán látható. Ezzel arra hívják fel a figyelmet, hogy Krasznahorkai László itt töltötte gyermek- és ifjúkorát 1954 és 1972 között. A Szent Miklós Parkban található épületben 1945 után lakásoka
jan. 6
14:05
Akár 25 centiméteres hó is hullhat szerda estig az ország déli részén (SzMo)
A legtöbb hó Bakonyban, Hárskúton esett, ott 17 centiméter vastagon hullott a csapadék. Hankó Balázs kiküldte a szakképzésben résztvevő diákokat közmunkában havat lapátolni

Akár 25 centiméteres hó is hullhat szerda estig az ország déli részén (WMN)
A legtöbb hó Bakonyban, Hárskúton esett, ott 17 centiméter vastagon hullott a csapadék. Hankó Balázs kiküldte a szakképzésben résztvevő diákokat közmunkában havat lapátolni
jan. 6
14:05
Olyan lesz, mint volt (KKV Magazin)
A Pašić utcában a pravoszláv egyház tulajdonát képező épület helyén egy teljesen új, az előzőhöz megtévesztően hasonló épült (felső fotó). Már a régi épület lebontása előtt bejelentették, hogy „kívülről” ugyanolyan lesz, és most, amikor az új épület elkészült, úgy tűnik, beigazolódott az ígéret.
jan. 6
14:05
Akár 25 centiméteres hó is hullhat szerda estig az ország déli részén (Forbes)
A legtöbb hó Bakonyban, Hárskúton esett, ott 17 centiméter vastagon hullott a csapadék. Hankó Balázs kiküldte a szakképzésben résztvevő diákokat közmunkában havat lapátolni
jan. 6
14:05
Akár 25 centiméteres hó is hullhat szerda estig az ország déli részén (Telex)

14:07
Donald Tusk üzent Donald Trumpnak: el a kezekkel! (SzMo)
Az európai államok integritásának tiszteletben tartása alapvető kérdés, Grönland ügyében Dánia egész Európa szolidaritására számíthat – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden Varsóban.

Donald Tusk üzent Donald Trumpnak: el a kezekkel! (WMN)
Az európai államok integritásának tiszteletben tartása alapvető kérdés, Grönland ügyében Dánia egész Európa szolidaritására számíthat – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden Varsóban.
jan. 6
14:07
Halálos áldozatai is vannak a hóhelyzetnek Franciaországban (KKV Magazin)
A rossz időjárási viszonyok miatt ideiglenesen felfüggesztik a forgalmat az ország északi és nyugati részein lévő repülőtereken.
jan. 6
14:07
Donald Tusk üzent Donald Trumpnak: el a kezekkel! (Forbes)
Az európai államok integritásának tiszteletben tartása alapvető kérdés, Grönland ügyében Dánia egész Európa szolidaritására számíthat – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden Varsóban.
jan. 6
14:07
Donald Tusk üzent Donald Trumpnak: el a kezekkel! (Telex)

14:09
Kamu kedvezményekkel megtévesztették a vásárlókat, bírságolt a GVH (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 22 millió forint bírságot szabott ki a Rondogo honlapot működtető cseh cégre.
jan. 6
14:09
Erősítse immunrendszerét sporttal télen-nyáron! (WebBeteg)
A sport nemcsak vonalainknak tesz jót, hanem erősíti immunrendszerünket is. A fizikai aktivitás lendületbe hozza a keringési rendszert, a szív mozgás közben több vért pumpál. Sportolni minden évszakban érdemes!
jan. 6
14:09
Orbán Viktor: Aki ezt kifizeti, az tönkreteszi a saját népét (SzMo)
Az emberek ezt nem fogják hagyni, mozgalmak lesznek a háború ellen.

Orbán Viktor: Aki ezt kifizeti, az tönkreteszi a saját népét (WMN)
Az emberek ezt nem fogják hagyni, mozgalmak lesznek a háború ellen.
jan. 6
14:09
Megszűnik az közmédia egyik kulcsszervezete (KKV Magazin)
Történelmi döntést hozott az amerikai közmédia egyik legfontosabb intézménye. A Corporation for Public Broadcasting igazgatótanácsa megszavazta a szervezet feloszlatását, miután a Trump-adminisztráció drasztikusan megvágta a szövetségi finanszírozását. A döntést hétfőn jelentették be New Yorkban.
jan. 6
14:09
Több csecsemőtápszert is visszahívott a Nestlé (Magyar Hírlap)
Figyelmeztetett az NKFH is.
jan. 6
14:09
Orbán Viktor: Aki ezt kifizeti, az tönkreteszi a saját népét (Forbes)
Az emberek ezt nem fogják hagyni, mozgalmak lesznek a háború ellen.
jan. 6
14:09
Az óceánokat is meghódíthatja az elektromobilitás (Transpack)
Az elektromos meghajtás hamarosan megjelenhet a tengeri hajózásban is – azért még akad megoldandó feladat.
jan. 6
14:09
Forradalmi dróntechnológia alakítja át a mezőgazdaságot (Agrárágazat)
A mezőgazdasági drónok a levegőből gyűjtött adatokkal segítik a pontosabb döntéseket és a hatékony termelést.
jan. 6
14:09
Orbán Viktor: Aki ezt kifizeti, az tönkreteszi a saját népét (Telex)
Az emberek ezt nem fogják hagyni, mozgalmak lesznek a háború ellen.
jan. 6
14:09
Orbán Viktor: Aki ezt kifizeti, az tönkreteszi a saját népét (Telex)
Az emberek ezt nem fogják hagyni, mozgalmak lesznek a háború ellen.
jan. 6
14:09
Tusk beleszállt Trumpba: a lengyel kormányfő nagyon elhitte, hogy parancsolgathat az amerikai elnöknek (Mandiner)
Nagyon fordítva ül azon a bizonyos lovon.
jan. 6
14:09
Rendkívüli biztonsági készültség a Vatikánban (AC News)
Kedden XIV. Leó pápa bezárja a Szent Péter-bazilika szentkapuját, ezzel véget ér a jubileumi szentév.
jan. 6
14:09
Megszületett a játék, ahol az FPS-ed az életerőd (Öko-drive)
Az FPS Quest kifigurázza a PC-s játékosok rémálmát, de a lehető legjobb módon.
jan. 6
14:09
Megszületett a játék, ahol az FPS-ed az életerőd (Digital Hungary)
Az FPS Quest kifigurázza a PC-s játékosok rémálmát, de a lehető legjobb módon.
jan. 6
14:09
Megszületett a játék, ahol az FPS-ed az életerőd (Zöldjárműipar)
Az FPS Quest kifigurázza a PC-s játékosok rémálmát, de a lehető legjobb módon.
jan. 6
14:09
Megszületett a játék, ahol az FPS-ed az életerőd (Babanet)
Az FPS Quest kifigurázza a PC-s játékosok rémálmát, de a lehető legjobb módon.
jan. 6
14:09
Megszületett a játék, ahol az FPS-ed az életerőd (Biztos Döntés)
Az FPS Quest kifigurázza a PC-s játékosok rémálmát, de a lehető legjobb módon.
jan. 6
14:11
A Bakonyban 17 centiméter hó esett hétfőn (SzMo)
A Bakonyban, Hárskúton 17 centiméter hó esett hétfőn - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

A Bakonyban 17 centiméter hó esett hétfőn (WMN)
A Bakonyban, Hárskúton 17 centiméter hó esett hétfőn - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
jan. 6
14:11
Árokba csúszott és oldalára dőlt egy busz Vácdukán, több utas is megsérült (KKV Magazin)
A tűzoltók sikeresen kimentettek mindenkit.
jan. 6
14:11
A Bakonyban 17 centiméter hó esett hétfőn (Forbes)
A Bakonyban, Hárskúton 17 centiméter hó esett hétfőn - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
jan. 6
14:11
A Bakonyban 17 centiméter hó esett hétfőn (Telex)

"Hirtelen lebénult a lábam - az orvosok ritka betegséget diagnosztizáltak" (Öko-drive)
A teljes diagnózis megszerzése közel három évbe telt.
jan. 6
14:11
"Hirtelen lebénult a lábam - az orvosok ritka betegséget diagnosztizáltak" (Digital Hungary)
A teljes diagnózis megszerzése közel három évbe telt.
jan. 6
14:11
"Hirtelen lebénult a lábam - az orvosok ritka betegséget diagnosztizáltak" (Zöldjárműipar)
A teljes diagnózis megszerzése közel három évbe telt.
jan. 6
14:11
"Hirtelen lebénult a lábam - az orvosok ritka betegséget diagnosztizáltak" (Babanet)
A teljes diagnózis megszerzése közel három évbe telt.
jan. 6
14:11
"Hirtelen lebénult a lábam - az orvosok ritka betegséget diagnosztizáltak" (Biztos Döntés)
A teljes diagnózis megszerzése közel három évbe telt.
jan. 6
14:12
Figyelem, ez nem vicc! Ezekben az országokban megbírságolhatnak a koszos autóért (MeMedia)
Egy hosszú út után vagy amikor napokig esett az eső, biztos te is láttad, hogy az autódnak sürgősen szüksége lenne egy jó alapos mosásra. Esztétikailag is nagyon sokat számít egy tiszta autó látványa, azonban egyes országokban ha koszos a járművünk az komoly bírságot is vonhat maga után. A tiszta jármű ugyanis sok helyen már a
jan. 6
14:13
Krasznahorkai-táblát avattak az alispáni lakon (SzMo)

Keresés