Vasárnap már megmutatta magát a hó Szegeden, azonban az igazi tél még csak a héten érkezik. Hétfőn kb. 2 centiméternyi hó lepheti majd be városunkat, a hőmérséklet pedig -1 és 1 fok között alakul majd. A Szeged365 időjárás-jelentés támogatója a Szabó Klímatechnika. Kedden még inkább rákapcsol a tél, ekkor már intenzív havazásra kell számítanunk Sze

Pert készít elő a Szerb Köztársaság ellen a Rio Tinto vállalat, és kártérítést fog követelni azért, hogy a Jadar-völgyben nem valósul meg a lítium kitermelése; az igényelt összeg nem kevesebb mint másfél milliárd euró – jelentette ki Dragan Đilas. Az ellenzéki Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke elmondta, hogy ezekhez az információkhoz „megb

Harry Melling neve sokaknak örökre Dudley Dursley-t, Harry Potter elkényeztetett mostohatestvérét jelenti. A fiatal színész azonban már korán tudta: ennél sokkal többre vágyik. Kitartásával és tehetségével végül sikerült kitörnie a gyermekszerep árnyékából, és saját jogán vált emlékezetessé.
Átlapoztad már az idei, 2026-os munkaidő naptárt, ismered a fix dátumú és a mozgó ünnepek elhelyezkedését? Tudod, mikor lesznek a munkaszüneti napok, az áthelyezett pihenőnapok és a szombati munkanapok az aktuális munkaévben? Ha te is azok közé tartozol, akik szeretik idejében megtervezni szabadságaikat és a lehető leggazdaságosabban beosztani szab
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Átlapoztad már az idei, 2026-os munkaidő naptárt, ismered a fix dátumú és a mozgó ünnepek elhelyezkedését? Tudod, mikor lesznek a munkaszüneti napok, az áthelyezett pihenőnapok és a szombati munkanapok az aktuális munkaévben? Ha te is azok közé tartozol, akik szeretik idejében megtervezni szabadságaikat és a lehető leggazdaságosabban beosztani szab
A Cawdor-kastélyt (Cawdor Castle) Skócia egyik legszebb kastélyaként tartják számon, ami egyszerre vonzza magához a látogatókat történelmi és irodalmi jelentőségével is. Szoros kötődése van ugyanis Shakespeare híres tragédiájához, a Macbeth-hez, és a Cawdor család történetében is jelentős szerepet játszott.
A rövid frizurák különösen jól működnek vékony szálú haj esetén: könnyedek, légiesek, és tökéletesen illeszkednek ahhoz a szépségtrendhez, amely most a természetességet és az egyszerűséget helyezi előtérbe. Ez a 4 frizura garantáltan dúsabbnak mutatja a hajat, mégpedig azonnal.
A család érzelmi mindenese lenni kimerítő feladat, különösen, ha mindenki hozzád fordul segítségért. Fedezd fel, hogyan élik meg ezt sokan, és miért fontos határokat szabni.
A rövid frizurák különösen jól működnek vékony szálú haj esetén: könnyedek, légiesek, és tökéletesen illeszkednek ahhoz a szépségtrendhez, amely most a természetességet és az egyszerűséget helyezi előtérbe. Ez a 4 frizura garantáltan dúsabbnak mutatja a hajat, mégpedig azonnal.
A rövid frizurák különösen jól működnek vékony szálú haj esetén: könnyedek, légiesek, és tökéletesen illeszkednek ahhoz a szépségtrendhez, amely most a természetességet és az egyszerűséget helyezi előtérbe. Ez a 4 frizura garantáltan dúsabbnak mutatja a hajat, mégpedig azonnal.
Az utazási szokások folyamatosan alakulnak, az Airbnb friss előrejelzése szerint pedig 2026-ban különösen látványos elmozdulás jöhet. A trend lényege egyszerű: az emberek minél rövidebb idő alatt szeretnének minél intenzívebb élményeket gyűjteni. A hosszabb nyaralások helyett egyre többen választanak rövid, akár egynapos vagy kétnapos városi kirucc
A Magyar Szó működése mögött számos olyan terület áll, amely ritkán kerül reflektorfénybe, mégis alapvetően meghatározza a lap mindennapjait. A cikkek, riportok és hírek mellett ott húzódik egy kevésbé látható, ám annál összetettebb háttérrendszer: a hirdetésszervezés, az ügyfélkapcsolatok ápolása, a technikai háttér biztosítása, valamint az ezekhe