Jelentős emelkedést mutatott az elmúlt három napban a Budapesti Értéktőzsde. Saját részvényeinek vásárlásába kezdett több jelentős tőzsdei cég, így például a 4iG is – mondta el Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő az InfoRádióban.
Hogyan kaphatott szabad kártyát egy profi teniszversenyre ez a játékos? Alighanem ez a kérdés vetődött fel mindenkiben, aki látta a videókat a 21 éves egyiptomi Hadzsar Abdelkader szerdai performanszáról a kenyai ITF-tornán. A Daily Mail az ügyben felkereste az egyiptomi és a kenyai szövetséget is.
Magyarország szempontjából közvetlen gazdasági hatásai lehetnek annak, hogy a német autóipar hangulata enyhén javult, miközben az elektromobilitás egyre nagyobb súlyt kap a piacon. A Ifo Institute friss felmérése szerint az ágazati üzleti klímamutató decemberben mínusz 19,8 pontra emelkedett a novemberi mínusz 20,2 pontról, ami továbbra is gyenge h
Varga László Balázs a HVG-nek elmondta: miközben a Budapesti Javítóintézetet vezette, végig megtartotta igazgatóhelyettesi pozícióját a Debreceni Javítóintézetnél is.
A téli mínuszokban rengeteg autó parkol a szabad ég alatt és bizony a tulajdonosoknak meggyűlik a bajuk a szélvédőre fagyott jéggel. Ennek eltávolítása kimondottan bosszantó és időigényes probléma. A jégkaparó és a boltokban kapható jégoldók mellett azonban létezik egy gyors, hatékony és filléres megoldás is. Ugyanis létezik egy házilag elkészíthet
A havazás kinek átok, kinek játék, se olyan is van, akit alkotásra serkent. Sorra születnek országszerte a művek, melyeket hóból faragnak az utcai alkotók. Most Budapesten, a XIX. kerületben bukkantak egy grandiózus műre. Szellemes szójátékkal "(HÓ)Oroszlánnak" keresztelték a Kispest egyik utcasarkán díszelgő hószobrot. A művész nevét homály fedi,
Németországban az elemzők által várt csökkenés helyett nőtt az ipari termelés novemberben októberhez mérve – áll a statisztikai hivatal (Destatis) jelentésében.
A kapucnis hackerek már nem bitcoint használnak, hanem a hagyományos valuták értékét lekövető kriptovalutákat részesítik előnyben. A blokkláncelemzők friss adatai szerint tavaly 154 milliárd dollár értékű illegális kriptotranzakció zajlott le világszerte, aminek 84 százaléka stabilcoinokhoz kapcsolódott. Miért ejtették a bűnözők a Bitcoint? A Bitc
Maduro pár órával az elrablása előtt még a kínai különmegbízottal találkozott, az amerikai akciót döbbenten nézhették Pekingben is. Kína fontos szövetségesét veszítheti el a régióban, de az nem valószínű, hogy ez alakítaná a Tajvannal kapcsolatos terveiket.
Az ismert orvos arról is beszélt, hogy emelkedik az erőszakos esetek száma, ingerültek az emberek és egyre gyakrabban ütnek, a választásokig pedig tovább durvulhatnak a dolgok.
2025 novemberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).
Donald Trump amerikai elnök elutasította annak lehetőségét, hogy kegyelmet adjon Sean "P. Diddy" Combsnak. A New York Times értesülései szerint a zenész csapata levélben fordult az elnökhöz, ám Trump világossá tette: nem kíván segíteni a börtönbüntetését töltő előadón még akkor sem, ha korábban jó viszonyt ápolt a rapperrel.
Az átlagos téli napokhoz képest a mostani időszakban négyszer annyi hívást kapnak utcán tartózkodó emberek miatt a Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatának munkatársaihoz, mondta az InfoRádió kérdésére Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Regionális Központ vezetője.
Péntek délelőtt ismét jelentkezett Mukics Dániel tűzoltó alezredes az extrém hideg időjárás miatt összehívott Operatív Törzs legfrissebb bejelentéseivel és döntéseivel. Elmondta, hogy az ónos eső miatt további áramkimaradásokra számítanak. Fülöp Attila államtitkár pedig bejelentette, a mai napon is érvényben van a vörös kód.
A globális felmelegedés hatásai már nem csupán az időjárásban, az óceánok szintjében vagy az élővilág változásaiban érhetők tetten: a tudósok szerint a klímaváltozás ma már a Föld forgására is kimutatható
Csaknem ezer gyorshajtót mértek be a fővárosi trafiboxok decemberben; volt olyan autós, aki a megengedett sebesség háromszorosával száguldott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön. A trafiboxok olyan telepített fémdobozok, amelyekben sebességmérő berendezés helyezhető el.
Vincent van Goghról legtöbbünknek két dolog jut eszébe: az élete végén kicsúcsosodó téboly és a napraforgók. Utóbbiak nem véletlenül nőttek össze a nevével, ezek az alkotások ugyanis azon túl, hogy a festő legismertebb képei közé tartoznak, saját életében is különös jelentőséggel bírtak. A napraforgót ábrázoló festmények tudatos döntések és hosszú
A január 16. és 25. között megrendezésre kerülő Zöld Hét különlegessége, hogy 2026-ban életre hívása 100. évfordulóját ünneplik a szerevezők és a látogatók.
Bár lánya élete folyamatos mozgásban van, az édesanya megtanult ehhez alkalmazkodni. A közös szenvedély, a síelés ma már összeköti őket, pedig a kezdetek nem voltak zökkenőmentesek.
A gyorsforgalmi utak túlnyomórészt szárazak vagy sónedvesek; országszerte csapadékmentes az idő – közölte az építési és közlekedési miniszter péntek reggel a Facebook-oldalán. Lázár János azt írta, hogy a főutak már többnyire szárazak vagy sónedvesek, ez alól kivétel Tapolca, ahol hókásás lehet az út. A mellékutak a Dél-Dunántúlon és a keleti határ
A feszület nemcsak hitéleti közegben, hanem a klipek világában, divatfotókon, városi fényinstallációkban vagy Instagram-posztokban is felbukkan. Míg egykor a vallásos szimbólumok a hit közvetlen kifejezői voltak, ma vizuális utalássá, kulturális játékká, identitáskeresésünk egyik eszközévé is váltak. A kérdés nem új: profanizáljuk-e a szentet, vagy
Visszakapja fegyverét Ruszin-Szendi Romulusz. A Tisza politikusa egy videóban elmondta, hogy hat különböző eljárást indítottak ellene „tiltott” fegyverviselés miatt, de mind a hatot megszüntették. A visszakapott fegyverét az egykori vezérkari főnök hatástalanítja, majd jótékony célra elárverezi.
A fogcsikorgató hideg ellenére az állatkert télen is a derűs arcát mutatja. Kiváló szabadidős program gyerekek és felnőttek számára ellátogatni a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, és megfigyelni az állatok szórakoztató, mókás viselkedését. Fotósorozatunk a helyszínen készült.
Az igazi tél elhozta a havat és a sokak által kedvelt driftelgetést is az utakon. Több esetben a hatóságoknak is közbe kellett avatkozniuk, mert nem mindenki úszta meg a vakmerő mutatványt baleset nélkül. Szerencsére a gödi vagánykodásnak nem lett sérülés a vége.
Miért létezik az anyag, és miért nem semmisült meg a világegyetem közvetlenül az ősrobbanás után? Erre a kérdésre keresi a választ évtizedek óta a modern fizika – és most a