Magyarország szempontjából közvetlen gazdasági hatásai lehetnek annak, hogy a német autóipar hangulata enyhén javult, miközben az elektromobilitás egyre nagyobb súlyt kap a piacon. A Ifo Institute friss felmérése szerint az ágazati üzleti klímamutató decemberben mínusz 19,8 pontra emelkedett a novemberi mínusz 20,2 pontról, ami továbbra is gyenge h
Napokon belül összefüggő jég boríthatja a Balatont, miután tartósan fagypont alá esik a hőmérséklet és az öblökben már megjelent az első jéghártya. A tó azonban egyelőre messze van attól, hogy biztonságosan lehessen rajta sportolni: a megfelelő vastagságú, tiszta jéghez nemcsak kemény fagyokra, hanem hómentes felületre is szükség lenne, a frissen é
Mindössze 379 706 gépjárművet gyártott a Stellantis konszern 2025-ben az olaszországi létesítményeiben, vagyis 20 százalékkal kevesebbet, mint két évvel ezelőtt.
Rövidített tanítási napra, máshol online oktatásra állnak át az iskolák a nagy hideg és a csúszós, jeges utak miatt, több helyen pedig rendkívüli szünetet rendeltek el. A Belügyminisztérium egyelőre annyit közölt, hogy amennyiben a fűtés meghibásodik, az igazgató rendkívüli szünetet rendelhet el.
A januári szünet után az Atv legnépszerűbb műsorvezetői váltásban vezetik a "Csatt" és a "Csatt.2" című vitaműsort a csatorna képernyőjén a májusig tartó szezonban – írja közleményében a médiavállalat. A közlemény szerint "az Atv szakmai vezetése úgy ítélte meg, hogy a választási kampányban a nagyobb elérés érdekében a műsor megújítására van szük
Kilenc éve nem volt példa arra, hogy teljesen beborítsa a jég a Balatont. Ugyan összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén, de mivel hullámzás közben fagyott meg a víz, ezért a jég még rücskös és gyenge., veszélyes rálépni. A parton közben látványos, félméteres hókupacok gyűltek össze.
Miközben az országot vörös riasztás, jeges utak és bénult közlekedés tartja rettegésben, Budapesten felbukkant valami, ami egy pillanatra minden mást elfeledtetett.
Soha nem néztek ennyi magyar filmet a Filmion, mint 2025-ben: rekordévet zárt a magyar filmek otthona. A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020-ban indította el streamingplatformját, amely hetente bővülő, különleges kínálattal várja a magyar filmek rajongóit. A már csaknem 1200 alkotást tartalmazó streamingplatform az elmúlt évben kétszámjegyű növekedést é
Több helyen pótlóbuszok járnak a vonatok helyett. Mi történt? A szélsőséges időjárás miatt több vonalon is késések és járatkimaradások volt a MÁV menetrendjében péntek hajnalban – olvasható a Mávinform oldalán. A fennakadások elsősorban az észak-balatoni vonal történtek. Sok helyen pótlóbuszok szállítja az utasok az utasokat a vonat helyett. A MÁV
Fagy és ónos eső nehezíti a közlekedést: több vasútvonalon fennakadások vannak, pótlóbuszok is közlekednek, miközben az ország nagy részén extrém hideg tombol.
A bitcoin-bányászat a magas energiafogyasztása miatt gyakran kerül a kritikák kereszttüzébe. Azonban egyre több kísérlet bizonyítja, hogy a számítástechnikai teljesítmény nemcsak jelentős mennyiségű költségeket, hanem fontos hőforrást is generálhat, amelyet különféle gazdasági környezetekben kamatoztathatunk. A legújabb kiváló példa erre az az új k
A CES techexpón több olyan eszközzel találkoztunk, ami a női termékenységi ciklust figyeli, de az OTO okoskarkötője a legnagyobb segítség azoknak, akik babát szeretnének.
Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondja, hogy 2026-ra már simán készítünk majd szövegből videót, hogy a böngészőnk helyett egy AI-asszisztens kattint végig folyamatokat, vagy hogy egy mesterséges intelligencia fél óra alatt képes lesz összerakni egy teljes kutatási riportot hivatkozásokkal, akkor nagy eséllyel legyintettünk volna. A technológiai
Ugyan még csak év eleje van, de ha már most kifogytatok a kajaötletekből, mi segítünk inspirálódni! Bemutatjuk nektek a tökéletes megoldásokat: ízletes és könnyen elkészíthető ételeket.
A gyerekvállalás nyomot hagy a nők testén, de szerencsére tudunk nevetni rajta. Olvass tovább, hogy megtudd, milyen vicces és néha abszurd helyzetekkel találkozhatunk a terhesség során.
Végre megérkezett az előzetes: Angelina Jolie Coutures című filmje februárban kerül a mozikba. Három nő történetét mutatja be, akiknek a sorsa különös módon fonódik össze.
Ez a friss kvíz különösen jól megmutatja, mennyire sokoldalú a tudásod. A földrajz, a sport és a természettudomány egyaránt szerepet kap, amikor az autójelzésektől a kosárlabdacsapatok létszámán át egészen a vitaminokig jutunk el. Egy-egy apró figyelmetlenség is eldöntheti az eredményt, ezért minden kérdésnél érdemes megállni egy pillanatra. A Kvíz
Felkeltette a befektetők érdeklődését is, hogy a földforgalmi törvény módosításával januártól (egy hónapos aranykalászos tanfolyam után) szinte bárki vásárlóként jelenhet meg a magyar piacon. A szektor krízise miatt azonban egyelőre nem kerül a spekulánsok célkeresztjébe a „magyar föld”.
A gyorsforgalmi utak túlnyomórészt szárazak vagy sónedvesek; országszerte csapadékmentes az idő. Az extrém hideg miatt minden busz- és vasúti váróterem 24 órában nyitva van, hogy segítséget nyújtsanak a várakozóknak, bajba jutottaknak - tájékoztatott Lázár János a közlekedési helyzetről.
A december elején, a Szőlő utcai ügyben letartóztatott mind a négy gyanúsított esetében indokoltnak látta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbítását. A három férfivel és egy nővel a nyomozó ügyészek közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, és részben kiskorú veszélyeztetése, v
A brit kormány a közeledő EU–UK kapcsolatrendezés ellenére tudatosan kizárja a pénzügyi szolgáltatásokat az uniós szabályokhoz való közelebbi igazodásból – derül ki a Financial Times beszámolójából.
A januári szünet után az ATV legnépszerűbb műsorvezetői váltásban vezetik a "Csatt" és a "Csatt.2" című vitaműsort a csatorna képernyőjén a májusig tartó szezonban.
Extrém időjárás tört be az országba a héten. Az évek óta nem látott havazás után most olyan mínuszokkal nézünk szembe, amire már régen nem volt példa. Mindemellett a hetet tovább nehezíti, hogy 6 napos munkahétről van szó, ugyanis a január másodikai péntek helyett most szombaton kell dolgozni. Csütörtökön már a kormányinfón is felmerült a kérdés, h
A nagy hideg miatt a fagyveszélyre és a vízmérők, vízvezetékek téliesítésének fontosságára hívták fel a figyelmet a szakemberek. A Magyar Víziközmű Szövetség, a magyarországi ivóvíz- és csatornaszolgáltatást végző szervezetek szakmai képviselője kiemelte, az igazi téli időjárás miatt kiemelten fontos gondoskodni a vízmérők, valamint a vízvezetékek
A tavasztól koraőszig tartó programsorozat most Enyedi legújabb filmje miatt kivételt tesz. A Csendes barátot január 10-én vetítik Almádiban, a Pannónia Művelődési Központ és Könyvtár nagytermében a film operatőre, Pálos Gergely társaságában.
Hamarosan igazi téli kihívás elé néz Siófok: a meteorológiai előrejelzések szerint újabb csapadékzóna éri el a várost, amely a havas szépségnél sokkal veszélyesebb helyzetet hozhat az utakon.