2026. január 8. csütörtök

jan. 8
15:39
A 444 újságírója bement a Kormányinfóra, és úgy leégette magát, hogy kis híján ott is maradt (Mandiner)
Gulyás Gergely most is helyretette Herczeg Márkot.
jan. 8
15:39
A havas időben különösen fontos a madarak etetése (Gyulatelevízió)
Viszonylag sokat kellett várni, de leesett az első hó és a hőmérséklet is jelentősen lecsökkent. Bár Magyarország ökológiai helyzete lehetővé teszi, hogy a hazánkban maradt madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet, azonban a madáretetéssel érdemes megvárni, hogy a hőmérséklet mínusz 5 fok köré essen, illetve a hó elfedje a természetes
jan. 8
15:39
Újabb két kripto szolgáltató dobta be a törölközőt (KriptoMagazin)
Folytatódik a magyar kriptópiac leépülése, 2026 elején újabb nemzetközi szereplők döntöttek úgy, hogy a megváltozott hazai szabályozói környezet miatt felfüggesztik szolgáltatásaikat Magyarországon. Ezúttal a MoonPay és a Strike jelentette be a kivonulását, tovább szűkítve a magyar felhasználók lehetőségeit – írja a Revb blog. A MoonPay megszüntett
jan. 8
15:41
Oroszország forr a dühtől, fegyveres konfliktust emlegetnek – az Egyesült Államok súlyos hibát véthetett (Mandiner)
Moszkva élesen bírálta Washingtont.
jan. 8
15:45
Orbán Viktor: Köszönet a hóhelyzetben dolgozók eddigi munkájáért! (Metropol)
Egyúttal egy fontos dologra is figyelmeztetett a kormányfő.
jan. 8
15:45
Csökkent a készültség Ferihegyen (Portfolio)
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csökkentette a havas készültségi szintjét, miközben folytatja a jégtelenítési munkálatokat az extrém időjárási körülmények ellenére - közölte a Nagy Márton a Facebookon.
jan. 8
15:45
Meghiúsulhat az üzlet a Fradi és a Lazio között, Tóth Alexért irdatlan összeget kérhetnek (ATV)
Tóth Alexért nem kevés pénzt kérne a Fradi, a Lazio ajánlata ennek közelébe sem érhet.
jan. 8
15:45
Decemberben 101 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében – közölte a Szeizmológiai obszervatórium (hirado.hu)
Hozzátették, a hónapban nem volt lakossági észlelésekkel járó földrengés.
jan. 8
15:45
Bosnyák támadóval erősített a Kazincbarcika (m4sport.hu)
A bosnyák utánpótlás-válogatott Semir Smajlagic a Kolorcity Kazincbarcika második téli igazolása – jelentette be hivatalos oldalán a klub. A tabella utolsó helyén telelő együttes ezúttal is támadóval erősítette meg keretét.
jan. 8
15:45
Őszinte vallomás: "Nekem van a világon a legkisebb péniszem, de nem szégyellem" (Life)
Az amerikai férfi azért döntött úgy, hogy vállalja az arcát a nyilvánosság előtt, hogy segítőkezet nyújthasson a mikropénisszel élő sorstársainak.
jan. 8
15:45
Friss előrejelzés érkezett, -20 foknál is hidegebb lesz pénteken, ezeket a vármegyéket támadja a visszatérő havazás - Időjárás (Promotions)
Változott a jóslat, még durvább fagyra kell készülni holnap hajnalra a szakemberek szerint.
jan. 8
15:45
Gyújtogatás volt egy újvidéki római katolikus templomnál (Telex)
A tűzben senki nem sérült meg, az anyagi kár felmérése még zajlik.
jan. 8
15:45
Dudás Miki halála: megszólalt az ügyben egy volt nyomozó (naphire.hu)
A 34 éves, világbajnok kajakos, Dudás Miki halála ügyében nyomoz a rendőrség. A volt nyomozó, Kótai Elek a TV2 Mokka című adásában mondta el szakmai meglátásait.
jan. 8
15:45
Gulyás Gergely: Ukrajna tíz éven keresztül gyakorlatilag Európából akar élni (vasárnap.hu)
Senki nem köthet olyan megállapodást, ami az Európai Unió csatlakozási folyamatát eltéríti a lisszaboni szerződésben rögzített eljárásról, azaz a teljes egyhangúságtól – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, kijelentve, hogy Ukrajna helye nem az Európai Unióban van. Gulyás Gergely arról is beszélt, Ukrajna tíz év
jan. 8
15:45
Magyar híresség a Netflixen! Februárban jön a Polgár Juditról szóló dokumentumfilm (Médiapiac)
Már február 6-án elérhető lesz a Netflixen Polgár Judit és testvérei rendkívüli történetét bemutató egész estés dokumentumfilm, A sakk királynője. Az alkotás a világ legismertebb filmes fesztiváljai közé tartozó Sundance Filmfesztivál programjában debütál január végén, innen kerül rövid időn belül a streamingplatform kínálatába.
jan. 8
15:51
Folytatódnak a tárgyalások a fuvarozókkal – itt vannak a követeléseik (Menedzsment Fórum)
Január 14-én ismét egyeztetnek a tárcával.
jan. 8
15:51
Neked is leesett az állad az uborka ára láttán? (Agroinform)
Olyan jégeső pusztított Dél-Spanyolországban, hogy összeomlottak az üvegházak, emiatt a kínálat beszűkült, az árak pedig az egekbe szöktek.
jan. 8
15:51
Ilyen hideg reggelre évek óta nem ébredtünk: akár -20 fok is lehet pénteken (Pénzcentrum)
A HungaroMet a Facebook-oldalán közölte, hogy évek óta nem volt olyan zord reggel, mint amilyen a holnapi nap lehet.
jan. 8
15:51
Az Európai Bizottság elismerte Magyarországot (Magyar Hírlap)
Futótűzként terjed Von der Leyen tette – kiderült a magyarok titka.
jan. 8
15:51
Lényegében kész a Kijevnek nyújtandó amerikai biztonsági garanciákról szóló kétoldalú dokumentum (Demokrata)
Készen áll arra, hogy legfelsőbb szinten véglegesítsék.
jan. 8
15:51
Egyre könnyebb közlekedni, kiderült, hol járhatóak már gond nélkül a főutak (Magyar Nemzet)
A mellékutakon továbbra is előfordulhat hókása és latyak.
jan. 8
15:51
Több a hely, mint az igény: a kormány megerősítette, a hajléktalanok ellátása az ítéletidőben is biztosított (Mandiner)
A kormány és a segélyszervezetek is aktivizálódtak a hajléktalanok megsegítése érdekében. A tájékoztatások szerint senkinek nem kell az utcán átvészelnie a hideg éjszakákat.
jan. 8
15:51
Mennyibe kerülnek most az eladó lakások és házak? (Üzletem)
Országos átlagban 2025. decemberben mindössze 0,4 százalékkal nőttek a lakásárak az előző hónaphoz viszonyítva, Budapesten pedig 0,7 százalékos csökkenést mutat az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexe.
jan. 8
15:51
Egészség funkciót kapott a ChatGPT, debütált a Health (ICT Global)
Az OpenAI már hetek óta utalgatott az új fejlesztésre, ami a mesterséges intelligenciát és az egészségügy szolgálatába állítja úgy, hogy azt a hétköznapi felhasználó is könnyedén elérhesse. A tegnapi napon a vállalat hivatalosan is bemutatta ezen fejlesztését, amit ChatGPT Health-re keresztelt.
jan. 8
15:53
Nagy bejelentést tett Menczer Tamás, hatalmas fejlesztés érkezik a Dunakanyarba (Magyar Nemzet)
A térség országgyűlési képviselőjeként Menczer Tamás azt is elárulta, sok fejlesztés megvalósításán dolgozik még.
jan. 8
15:57
Vészesen sok anyatej-helyettesítő termék tűnt el a polcokról hirtelen (Infostart)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ intézkedett az anyatej-helyettesítő termékek folyamatos ellátásáról, miután a Nestlé Hungária Kft. bizonyos tápszereket önkéntesen visszahívott, a kieső tételek miatt a központ felvette a kapcsolatot a legnagyobb forgalmazókkal és nagykereskedelmi partnerekkel – közölte a hatóság csütörtökön.
jan. 8
15:57
Gyors volt: Varga Barnabás máris megszerezte első gólját az AEK Athénban (Metropol)
Alig érkezett meg, máris bizonyította gólérzékenységét.
jan. 8
15:57
Bejelentést tett az Nngyk a tápszerekkel kapcsolatban (Portfolio)
A Nestlé Hungária Kft. kiterjesztette bizonyos tápszereinek önkéntes visszahívását, miközben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) intézkedéseket tett a folyamatos ellátás biztosítására - írta meg a hatóság.
jan. 8
15:57
"Nagyon megrendített és megrázott a halála" – Dudás Mikit mindenki gyászolja (Ripost)
Gyász és kérdőjelek Miki halála körül, senki nem érti, ki bánthatta.
jan. 8
15:57
11 filmadaptáció, amiért 2026-ban megéri moziba menni (Könyves Magazin)
Folytatást kap Az ördög Pradát visel, a Dűne, de jön a legújabb Éhezők viadala-előzménytörténet filmes változata is. 11 adaptációt ajánlunk 2026-ra!
jan. 8
15:57
Mészáros Lőrincék cége kapja az M6-ost: ötször annyiért üzemeltethetik, mint az állami cég (SzMo)
Októberben lejár a külföldiek zsíros szerződése az M6-os autópálya egy szakaszán. A stafétát a NER-milliárdosok cége veszi át, évi 8,2 milliárd forintért.
jan. 8
15:57
Ebben az étteremben nem mindenkinek kell fizetni a fogyasztásért (MMonline)
A vendéglátásban világszerte egyre nagyobb szerepet kap az élményalapú gondolkodás: a vendégek ugyanis nemcsak enni, hanem történetet megélni érkeznek az éttermekbe. Erre a trendre reagál egy különleges, játékos kezdeményezéssel a Kopaszi-öbölben található Zazie Bistro & Bar, ahol január folyamán az online foglalással érkező vendégek egy része szó
jan. 8
16:00
Enyhe mínusz Budapesten (Privátbankár)
De csak a kereskedésben.
jan. 8
16:00
Van tér. Van igény. Van platform. – A Kereszthuzat kulturális magazin 2. lapszámáról (Litera)
Megjelent a 2025 márciusában megalakult Kereszthuzat kollektíva kulturális magazinjának második száma, ami ezúttal a holnapután kérdését tárgyalja. Mit gondolnak a fiatal alkotók a jövőről, és mit tudnak vele kezdeni? – Bene Sára lapszemléje.
jan. 8
16:00
Gál Kinga: újabb brüsszeli botrány van kialakulóban a fegyvergyártókkal folytatott egyeztetések miatt (Pesti Srácok)
A fegyverlobbi nyomására keménykedhetnek az oroszokkal Ursuláék.
jan. 8
16:03
Pattant az Épduferr, spekuláció állhat a háttérben (vg.hu)
Vajon a vevők vagy az eladók követtek el nagyobb hibát?
jan. 8
16:03
Elveszett pénztárcák és közös vacsorák: egészen más áll a boldog ország-rangsorok hátterében, mint azt a legtöbben hiszik (SzMo)
A világ boldogságtérképe nem azt mondja meg, hol mosolyognak a legtöbbet – sokkal inkább azt, mennyire bízunk egymásban és az intézményeinkben.
jan. 8
16:03
Extrém hideg lesz péntek reggel (Magyar Hírlap)
Figyelmeztetett a Hungaromet.
jan. 8
16:03
A Belügyminisztérium közleménye (Demokrata)
Rendkívüli hideg jön! Ha segítségre szorulót lát, hívja a 112-es segélyhívót!
jan. 8
16:03
Mindenki Tóth Alex árát találgatja – közben fordulatot vehetett az ügye (Mandiner)
Még sok a kérdőjel.
jan. 8
16:03
Hét év után bezár a Vaslap: elköszön a Dohány utcai burgerező (Street Kitchen)
Hét év, megszámlálhatatlan hamburger és rengeteg visszatérő vendég után bezár a Vaslap Burger.
jan. 8
16:03
Végleg elveszíti értékét a régi 1000 forintos, eddig cseréli be a jegybank (Most Hír)
Bár a boltokban már régóta nem fizethetünk vele, rengeteg magyar háztartásban lapulhat még a régi, 1998-as sorozatú (zöld színű) 1000 forintos bankjegyekből. A Magyar Nemzeti Bank figyelmeztetése szerint érdemes átkutatni a régi borítékokat és perselyeket, ugyanis közeleg a végső határidő: a bankjegyek már csak 2027. augusztus 31-ig válthatók be né
jan. 8
16:09
Dudás Miklós ügye: egyre több a kérdőjel (Infostart)
Dudás Miklós korábbi világbajnok, olimpikon kajakozó halála ügyében a rendőrség nyomozást rendelt el halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt. Az Index utánajárt, milyen irányokat vehet ez a nagy közérdeklődést kiváltó ügy.
jan. 8
16:09
Hatalmas fordulat Rob Reiner gyilkossággal vádolt drogfüggő fiának ügyében (Metropol)
A vádlott drogfüggősége ismert.
jan. 8
16:09
Hóvihar miatt leállítja egyik gyárát a Volkswagen (Portfolio)
A várható hóvihar miatt a VW pénteken leállítja a gyártást Emdenben. Mindkét műszak elmarad, a gyártósorok egy napra leállnak – írja a Bild.
jan. 8
16:09
Norvégiában fogtak el egy gyermekpornót megosztó magyar szökevényt (hirado.hu)
A férfi nem először követett el ilyen bűncselekményt.
jan. 8
16:09
Aki segítségre szorulót lát, hívja a 112-es telefonszámot (Magyar Hírlap)
Figyeljünk egymásra.
jan. 8
16:09
Ilyen is rég volt, műholdfelvételen is látszik, hogyan lepte el hazánkat a hó (Magyar Nemzet)
Ez már valami!
jan. 8
16:09
Az ország, ahol az új autók 96 százaléka elektromos (Autószektor)
Fontosabb megállapítások: Norvégia vezet az elektromos autók terén: 2025-ben az új regisztrációk 96 százaléka elektromos volt A Tesla uralja az eladási rangsort A kormány ösztönzőkkel népszerűsíti az e-mobilitást, és vonzótlanná teszi a belső égésű motorokat Norvégiában a belső égésű motorok vége a láthatáron van. 2025-ben az új autóregisztrációk 9
jan. 8
16:09
2026. Az újjászületés éve. (Digital Hungary)
Fekete hattyúk, főnixek, avagy a hazai kereskedelem, a marketing- és médiapiac becsülete. Az év eleje mindig veszélyes időszak. Ilyenkor hajlamosak vagyunk nagy szavakat használni, könnyű ígéreteket tenni, és elhinni, hogy "most majd tényleg másképp lesz". Mégis: 2026 elején nehéz lenne nem érezni, hogy valami valóban elmozdult. Nem finoman, nem óv

Keresés