Bár a kerítésen túlra, vagyis közterületre, illetve másik magánterületre nem vezethető át az esőcsatorna, sokan figyelmen kívül hagyják ezt az alapvető előírást.
Nagy port kavart a teniszvilágban Hadzsar Abdelkader debütálása a profik között. A 21 éves egyiptomi hölgy szabad kártyával indult egy kenyai ITF-tornán, ahol a német Lorena Schaedellel csapott össze, de csupán 3 pontot tudott megnyerni, miközben láthatóan a szabályokkal sem volt teljesen tisztában. Abdelkader a kommentelők szerint minden idők legr
Több mint 20 ezer fiatal tudta eddig megvásárolni első otthonát a szeptember elején indult Otthon Start Programnak köszönhetően. Hogy értékelik az elmúlt időszakot az az ingatlanszakértők? Milyen különbségek tapasztalhatók a fővárosban és vidéken? Ennek jártunk utána.
Nicole Kidman a múlt év végén már felhívta magára a figyelmet elegáns, "bosszúfrizurájával", most pedig az új évbe lépve a legmerészebb, legőszintébb önmagát mutatja.
Megérkeztek Veszprém környékére csütörtök hajnalban a Tatáról szerdán indult Wisent műszaki vontatók - közölte a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán.
Az USA és a nyugati államok barátsága Trump előtt megbonthatatlan volt. Az amerikai katonai akciókat sokszor támogatta valamelyik európai állam. Legutóbb a brit haditengerészet és a légierő is részt vett az orosz zászló alatt közlekedő tartályhajó lefoglalásában. A rendszer repedezik.
A hét eleji emelkedést követően mostanra elfogyott a lendület a világ tőzsdéin, tegnap az amerikai indexek többnyire eséssel zártak, részben a chiprészvényeket érintő profitrealizálás miatt, de a védelmi részvények is gyengélkedtek Donald Trump osztalékokról és részvényvisszavásárlásokról szóló kommentárjai miatt, majd ezt követően az ázsiai tőzsdé
A motorozás szerelemeseinek az utóbbi években fel kellett dolgozniuk néhány sokkoló trendet. A kínai gyártók előretörését például még ma is hajlamosak sokan egy vállrándítással elintézni, pedig egyes kínai márkák gépei sok európai országban már a japánok eladásait is előzik.
Az amerikai elnök katonai fellépéssel fenyegetett meg egy sor országot, amelyek a Maduro-akció után sokkal inkább komolyan veszik a szavait, mint korábban.
A hazai szabályozói környezetre hivatkozva. Mi történt? Azonnali hatállyal leállítja a kereskedést Magyarországon a Strike kriptoszolgáltató, írja a RevB. Részletek. A bitcoin-alkalmazás január 9-től a hazai szabályozói környezetre hivatkozva megszünteti a vételi és eladási funkciókat. A magyar felhasználók ezután már csak kiutalásra használhatják
A miniszterelnök a Facebook oldalán közölte: Ukrajna annyi pénzt kér a következő 10 évre, amiből 40 éven át lehetne fizetni a magyar nyugdíjakat vagy 60 éven át az összes családtámogatást. "Ennyit jelent az a 800 milliárd dollár, amit az ukrán miniszterelnök akar bevasalni Brüsszeltől. Ők pedig tőlünk" – fogalmazott a kormányfő. Közölte: a szerdai
A 2026-os év nem az ígéretek, hanem a kézzelfogható eredmények éve lesz. Az asztrológusok szerint több csillagjegy számára is most érik be a korábbi évek kemény munkája: mutatjuk, kik azok, akikre komoly anyagi fellendülés vár, és kiknek kell a stabilitásra törekedniük. A napokban írtunk arról, hogy 2026 izgalmas évnek ígérkezik, hiszen minden csil
Csehország továbbra is részt vesz az Ukrajnának szánt nagyszabású lőszerbeszerzési programban, ám az új koalíciós kormány döntése értelmében a projektbe a jövőben már nem kerül a cseh állampolgárok pénzéből egyetlen korona sem.
Melyek a nonprofit szervezetek alapításának lépései? Milyen kötelező teendőkkel jár, mire érdemes figyelni az alapítás egyes lépéseinél? Melyek a legfőbb kockázatok? Gyüre Ferenc adótanácsadót, okleveles könyvvizsgálót hallhatják.
Jelentősen szigorodnak az autók biztonsági előírásai az Európai Unióban: július 7-től már csak olyan új járművek kerülhetnek forgalomba, amelyek aktívan be is avatkoznak balesetveszély esetén, írja a HVG.
Ma délelőtt 10 órától sajtótájékoztatót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Ugye te is emlékszel még a máig ikonikusnak számító, kék színű ezer forintosokra? Nos, ha esetleg még mindig őrzöl egy kötegnyit ebből a réges-régi bankjegyből, akkor bizony van egy nyugtalanító hírünk.
Urbányi Zóra néhány év alatt a magyar zenei színtér egyik legizgalmasabb karakterévé vált. 2021-ben robbant be Kollár-Klemencz László Iszom a bort című dalával, azóta számos díj, teltházas koncert és nemzetközi együttműködés igazolta vissza tehetségét. A Los Angeles-ben élő énekes-dalszerző az avant-pop, az alternatív stílusok és a filmzene fúziójá
Christopher Nolan új filmjében, amely Homérosz Odüsszeiáját dolgozza fel, Matt Damon szinte felismerhetetlen. A színész a szerep kedvéért drasztikusan lefogyott, újra olyan formában volt, mint középiskolás korában.