Egy hónap múlva, február 6-án lobban fel a láng Milánóban a XXV. téli olimpián, melyre eddig 15 magyar sportoló szerzett kvótát és még további két indulási jog remélhető.
Az EU 2026-ban újabb vámokkal, környezetvédelmi előírásokkal és adminisztratív terhekkel nehezíti a brit exportot, miközben a Brexit utáni "reset" tárgyalások lassan haladnak. A brit vállalatok számára a költségek gyorsabban nőnek, mint ahogy a politikai enyhítés megérkezne, és egyre több ágazat érzi meg az uniós szabályozási szigor hatását.
Az amerikai kormány nem is nagyon leplezi, hogy a venezuelai elnök elhurcolása olyan beavatkozás, amit a 19. században szoktunk meg, és ami nyíltan a nyersanyagokért, a dominanciáért történik - mondja az Amerika-szakértő, aki szerint ez az Egyesült Államokra is visszaüthet.
A miniszter friss helyzetjelentést adott a kaotikus reggelről. A látási viszonyok többnyire jók, ugyanakkor a fő-, és mellékutak burkolata az ország szinte teljes területén latyakos, hókásás, helyenként még havas.
A Netflix megerősítette, hogy nem kell még elbúcsúznunk Emilytől: a streamingóriás bejelentette, készül az Emily Párizsban hatodik évada, és a nézőknek ezúttal nem kell éveket várniuk a folytatásra.
Nyugodtan kezdi az évet a forint, a decemberi néhány napos kilengés után a jegyzés visszatért a 385 körüli szintekre az euróval szemben. A mai napot is hasonlóan indítja a hazai fizetőeszköz, ebbe az érkező külkereskedelmi és európai inflációs adatok hozhatnak mozgásokat.
2025 novemberében 121 millió eurónyi hiány keletkezett a termék-külkereskedelemben - tudósított a KSH. Az áruexport volumene 8,6 százalékkal elmarad az egy évvel korábbihoz képest, míg a behozatalé 3,8 százalékkal magasabb. Ezzel a magyar gazdaság messzebb került a 10 milliárd eurós éves áruforgalmi aktívum elérésétől.
Az EIMA 2008-as bolognai mezőgép-kiállítás nyilvános megnyitója előtti estén a New Holland standján olyan meglepetés várta a szakmai közönséget, amire kevesen számítottak.
Orosz források szerint a történtek jól illeszkednek Trump azon törekvésébe, hogy újraértelmezze az Egyesült Államok kizárólagos befolyását a nyugati féltekén, a 19. századi Monroe-doktrína szellemében.
Az év eleje tökéletes időszak arra, hogy selejtezz, rendszerezz és egy kicsit felfrissítsd az otthonod. Ha januárban célzottan nekiállsz néhány problémás területnek, az egész évre megalapozod a jobb szokásokat.
Komoly mennyiségű hó esett az országban, csúszkálnak az autók, csúszkálnak az emberek. Ha valaki úgy esik el a hóban, csúszik el a jégen egy társasház előtti járdán, hogy baja is esik, aktuálissá válik a kérdés: kié a felelősség? A társasházé, a közös képviselőé vagy az ingatlan tulajdonosáé? A THT hírlevelének szerzői foglalták össze a szabályokat
Nemcsak a lakáshiteleket, hanem a babaváró kölcsönt és a tavaly ilyenkor megjelent munkáshitelt is lakáscélokra költik a hitelfelvevők a leggyakrabban. Utóbbi termékről most a K&H Bank osztotta meg saját tapasztalatait.
A kormányzati szektor III. negyedévi hiánya 909 milliárd forint volt, a GDP 4,2 százaléka. Az egyenleg 95 milliárd forinttal, 0,2 százalékponttal kedvezőtlenebb az egy évvel korábbinál – írja a KSH.
A kormányzati szektor III. negyedévi hiánya 909 milliárd forint volt, a GDP 4,2 százaléka. Az egyenleg 95 milliárd forinttal, 0,2 százalékponttal kedvezőtlenebb az egy évvel korábbinál – írja a KSH.
Molnár Piroska a tőle megszokott nyíltsággal mesélt pályájának kezdeti szakaszáról, illetve fialalkoráról. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett legenda nem kertelt: elárulta, hogy több neves kollégájába is belehabarodott.
Vastag hótakaró borítja az országot, ami nehezíti a közlekedést, baleseteket okozhat. Az építési és közlekedési miniszter, Lázár János Facebook-oldalán számolt be a legfrissebb információkról, helyzetről.
2025-ben rekordokat döntött a Budapesti Értéktőzsde, ahol a BUX index 40 százalékos emelkedéssel zárt 111 031,79 ponton. Az éves részvényforgalom elérte a 4 453 milliárd forintot, decemberben pedig 387 milliárd forintnyi tranzakció zajlott. Az év során több új vállalat is csatlakozott a tőzsdéhez, és az OTP Bank részvényei generálták a legnagyobb f
Novemberben 121 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, a kivitel volumene 8,6 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 3,8 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jacques Moretti karrierje a 2000-es évek elején kezdett el felfelé ívelni a vendéglátásban, de közben többször is meggyűlt a baja a törvénnyel és a hatósággokal.