Szerencséje volt a Senki tanár úr Putyin ellen című film készítőjének, hogy nem futott az FSZB karjaiba a felvételekkel, amelyekért Oscar-díjra is esélyes lett. Pavel Talankinnal a lebukás veszélyéről, a propaganda erejéről, a másként gondolkodók rejtőzködő sokaságáról a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon beszélgettünk, ahol filmje szo
A mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségeit vizsgálják büntetőügyeknél a Szegedi Tudományegyetem (Szte) kutatói, a döntéstámogató rendszer átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
Catherine O’Hara halálhíre az egész világot megrázta. A színésznőt a legtöbb rajongó a Reszkessetek, betörők! című film után zárta a szívébe, amiben Kevin, vagyis Macaulay Culkin édesanyját alakította. A színész szívszorító fotóval és fájdalmas sorokkal búcsúzott tőle.
A Hittani Dikasztérium plenáris ülésének résztvevőihez intézett beszédében Leó pápa sürgető kérdésnek nevezte a hit átadását. Rámutatott, hogy a hit generációk közötti átadásában bekövetkezett "törés" vezesse arra az Egyházat, hogy fedezze fel újra az "evangelizáció édes és vigasztaló örömét", amely életének és küldetésének középpontjában áll. – ír
Éles hangvételű bejegyzésben reagált Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki gyöngyösi Lázárinfón történtekre. A kormányfő szombat reggeli közleménye szerint a Tisza Párt bűnözői múlttal rendelkező személyeket küldött a fórumra azzal a céllal, hogy megfélemlítsék a résztvevőket.
2026. január 30-án, a Magyar Közlöny 2026. évi 12. számában 10 rendelet, egy Kúriai közlemény és 5 határozat jelent meg. A módosítások érintik az éttermek versenyképességének javítását szolgáló intézkedéseket; a klímagázokkal kapcsolatos tevékenységeket végzők képesítésére vonatkozó szabályokat; a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő
A Kuba miatt kihirdetett amerikai nemzetbiztonsági vészhelyzet váltott ki heves reakciót Moszkvában: az orosz külügy szerint Donald Trump döntése súlyosan rontja az esélyeket a washingtoni-moszkvai párbeszédre, írja a Portfolio.
Tökéletes választás lehet ez a sütemény, ha egy nagyon gyorsan elkészíthető, ámde mégis finom, és könnyed desszertre éheztél meg. A vanílliás puding, valamint a leveles tészta találkozása egy olyan gasztronómiai élményt ad, amelyet egész életünkben kedvelni fogunk. Amióta ezt elkészítettem, azóta a fiaim minden héten kérik, hogy süssem meg újra. Le
Az ismert rapper maga is tapasztalja, hogyan zúdul rá a baloldal gerjesztette gyűlölethullám, csak mert nem fél kimondani, hogy a béke pártján áll. Young G Béci azonban nem hátrál meg.
A pitypang még mindig bosszantó gyomként él a köztudatban, holott évszázadok óta számon tartott gyógynövény és hasznos vadnövény. A modern táplálkozástudomány és a fitoterápia egyaránt visszaigazolja: beltartalmi értékei messze túlmutatnak a „szép sárga virág” szerepkörén.
Facebook-posztjában azt írta, a Tisza Párt bűnözői múlttal rendelkező személyeket küldött Lázár János csütörtöki fórumra azzal a céllal, hogy megfélemlítsék a résztvevőket.
Rozi, a tiszaalpári kiskutya, akit tavaly ősszel egy autó után kötve vonszoltak az aszfalton, nemcsak túlélte a felfoghatatlan borzalmat, de sorsa hamarosan pozitív fordulatot vesz. A súlyos fizikai és lelki traumák ellenére a szakértők úgy látják, Rozi különleges képességekkel bír, és a jövőben ő maga segíthet majd az emberek gyógyulásában.
Február egyszerre a tél legszürkébb és legintimebb hónapja. Hideg van, még mindig túl hamar sötétedik, közben ott a Valentin-nap is, ami sokaknál inkább kételyeket hoz felszínre, mint rózsaszín hangulatot. Ha idén nem a klasszikus randikra és vacsorákra tennénk a hangsúlyt, hanem a barátnőinkkel töltenénk ezt az időszakot, az nemcsak rendben van, d
Az európai országoknak magabiztosan kell viselkedniük az amerikai kormánnyal szemben – jelentette ki szombaton a német védelmi miniszter, hozzátéve, hogy "az Egyesült Államoknak szüksége van Európára".
Elon Musk, Bill Gates és Donald Trump neve is felbukkan a most nyilvánosságra hozott újabb dokumentumokban. Több millió oldalnyi új dokumentumot tett közzé az amerikai igazságügyi minisztérium Jeffrey Epstein ügyében, jóval a törvényben előírt határidő után. Az iratok e-maileket, tanúvallomásokat, börtönfeljegyzéseket és belső vizsgálati anyagokat
Tesla hazai Supercharger-hálózatának egyik régebbi vidéki pontja Szeged, már 2019-ben elkészült és azóta használható az Auchan bevásárlóközpontnál (Zápor u. 4.). Nyolc töltőponttal és akár 150 kW-os gyors töltéssel üzemel 0-24 órában, és meglehetősen nagy népszerűségnek örvend, azaz időnként túlzsúfolt. És természetesen a 150 kW is kevésnek bizonyu
Sosem látott szintre emelkedett a lakáshitelek és személyi kölcsönök részesedése a lakossági hitelpiacon: 2025 első tizenegy hónapjában az új kihelyezések több mint 82 százaléka erre a két termékre jutott, ami éles fordulatot jelez a korábbi évekhez képest.
Török Gábor politikai elemző a Törökülésben értékelte Kapitány István és Orbán Anita csatlakozását. Szerinte a nemzetközi vezetőkkel a párt a "one man show" helyett kormányzóképes erő benyomását keltheti.
Az elmúlt év komoly kihívások elé állította a mezőgazdasági termelőket, a termelői kockázatok mérséklése érdekében a gazdálkodók csatlakozhatnak a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, amelyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a közösségi oldalán.
"Kell a baloldal" – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke a 2025-ös évértékelőjében. Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról és a párt valós támogatottságáról nem esett szó.
Elmúltak azok az idők, amikor egy gyerek születésnapja néhány szendvicsről, ropiról és egy otthon sütött tortáról szólt. Ma a zsúrok egyre inkább státuszszimbólummá válnak: a közösségi elvárások, az iskolai versengés és a „mindenki ezt csinálja” nyomása pedig sok szülőt sodor anyagilag és lelkileg is túl a határain. Egy tízéves kislány születésnapj