Valentin-nap előtt jelenik meg a mozikban az Üvöltő szelek legújabb filmadaptációja, amelyben Margot Robbie és Jacob Elordi alakítják majd a főszerepeket. A film Los Angeles-i premierjén a Catherine-t alakító színésznő egy csodaszép Schiaparelli ruhában jelent meg és mindenkit lenyűgözött.
Leszakadt lábak, mozdulatlan testek, ragadozók lesben állva. A legtöbb állatvilágbeli történet ezen a ponton véget érne. A matabele hangyák esetében azonban éppen itt kezdődik a meglepetés.
Ki lesz közületek az első, aki kimondja, hogy csak egy senkire tekintettel nem lévő, hataloméhes pszichopata csinál olyat, amire most Magyar Péter készül?
A Világgazdasági Fórum idei csúcstalálkozójának két nagy hatású beszéde két álláspontot mutatott be a dolgok állásáról – de valamiben az amerikai és a kanadai vezető is egyetértett: az eddigi világrendnek vége.
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot, az ország egyes térségei között azo
Az olasz betétbiztosítási alap (FITD) 750 millió eurós mentőcsomagot hagyott jóvá az Oaktree befektetési alap tulajdonában lévő Banca Progetto megmentésére, amelyben az ország öt legnagyobb bankja is részt vesz - írja a Reuters.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a kormányinfón beszélt a rezsistop részleteiről. 30 százalékos mennyiségi kedvezményt adnak, de sok mindentől függ, hogy ezt ki mikor és hogyan fogja tudni érvényesíteni.
A negyedévente irányadó 2,5 százalékos áremelkedésnél jóval mérsékeltebb drágulást mért az az Otthon Centrum az új építésű vidéki lakáspiacon 2025 negyedik negyedévben. Az ársorrend is változott, Érd már csak a harmadik, Győr és Sopron is megelőzte a kínálati négyzetméterárak alapján.
Titokzatos oxigén a mélytengerben lephette meg a kutatókat. A felfedezés arra utal, hogy oxigén napfény nélkül is keletkezhet, ami átírhatja az élet eredetéről alkotott elméleteket.
Vajon te mennyiszer használod egy héten a sütőt? Merülhet fel bárkiben ez a kérdés, hiszen a tűzhelyet akár napi, vagy kétnapi szinten is használjuk, na de a sütőt? Belegondolva, azt is szinte napi szinten, mégsem szentelünk akkora figyelmet a tisztítására, mint mondjuk a többi konyhában megtalálható eszközünkre. Pedig ez a háztartási gépezet nagyo
Az új világrend megalapítójának személyiségét mindennél jobban jellemzi, hogy minderről tiszta és világos mondatokban Kanada eddig alig ismert miniszterelnökétől kell értesülnie a művelt közönségnek.
A Qarabag nem késztette túlzottan nagy erőbedobásra a Liverpoolt a ligaszakasz utolsó körében (6–0), Szoboszlai Dominik viszont szerda este is kitett magáért az Anfielden: özönlenek a jobbnál jobb osztályzatok.
2026-ban a vállalati fizetésképtelenségek száma várhatóan ismét enyhén emelkedik, annak ellenére, hogy a finanszírozási költségek fokozatosan mérséklődnek. A látszólagos stabilizáció mögött továbbra is jelentős sérülékenység tapasztalható – különösen az építőiparban, a vegyiparban és a textiliparban. Már mindössze 25 bázispontos kamatemelés a válla
Egészség 1. lépés néven mindenkinek ingyenesen elérhető online tanfolyamot indított az állam. A 60 epizódból álló, 6–8 perces videók a mindennapi egészségügyi problémákban segítenek eligazodni. A kurzus az állami ellátásra koncentrál, a magánegészségüggyel nem foglalkozik.
A Most Wanted és az Útközben elmeséled is nyert a Big Picture Awardson, Bacskó Tündét, a Bróker Marcsi főszereplőjét a legjobb sorozatszínésznek választották.
Idén először került megrendezésre a Várkert Bazárban a Big Picture Awards díjátadó gála, amely a hazai televíziós és streaming szektor legkiemelkedőbb szakembereit és produkcióit hivatott elismerni. A nagyszabású eseményen ATV meghatározó arcát, Rónai Egont választotta a szakmai zsűri az "Év hírműsorvezetőjének".
Az Európai Unió először helyezett üzembe saját, biztonságos műholdas kommunikációs rendszereket, amelyekkel csökkentené az Egyesült Államoktól – és különösen a Starlinktől – való stratégiai függését.
Több százezer ember adatait elemezve jöttek rá a tudósok a vitamin kulcsszerepére. Ez a felfedezés reményt adhat a székrekedéssel vagy IBS-sel küzdőknek.
A The Last of Us sztárja, Kaitlyn Dever elárulta: már nagyon izgul a folytatás miatt. A sorozat következő évadának forgatása hamarosan indul, melyben ő központi szerepet kap.
Ali Smith lemezborítókról tanult meg olvasni, később egy skót költőnő kötete volt az, ami megváltoztatta az életét. Elmondta, kik a kedvenc szerzői és könyvei, és melyik az a regény, amit soha nem venne le újra a polcról.
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva
Egy év telt el azóta, hogy a decentralizált, dollárhoz kötött stablecoin, az Usdd új korszakba lépett a 2.0-ás átalakulásával. A stabilcoin szinte észrevétlen infrastruktúrának indult, de ma már átláthatóságot, hozamtermelést és multichain funkcionalitást kínál a DeFi világában. A rendszer mostanra átlépte az 1,4 milliárd dolláros TVL-t – de a tört
Videóüzenetben beszélt az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen arról a sorsdöntő pillanatról, amelyhez az unió érkezett. Bár eddig jól működtek a szövetség alapelvei és a versenyszabályok magas minőségű életet hoztak az európaiaknak, muszáj belátni, hogy nem lehet továbbra is ezek közé a keretek közé szorítani az EU-t, ha a globális vers
A kegyelmi ügyről feltett minden kérdés csak felesleges okoskodás, tudtuk meg többek közt a Kormányinfón, ahol kérdéseket lehet feltenni arról, mit miért tesz a kormány.
Az első masszázsmedence vásárlásakor rengeteg új információval találkozol majd, ami nehezebbé teszi a választást. Mekkora legyen, mit tudjon, mennyit számít a márka vagy a vízkezelés? Rengeteg kérdés és sokszor a válaszok nem elég alaposak. A szakmai tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók 60%-a érzi úgy, hogy jobban is választhatott volna. Mil
Az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépését követően azonnal felvetődött a kérdés, hogy mi lesz azon személyes adatokkal, amelyet az EU-ból az Egyesült Királyságba továbbítunk. Ez történhet úgy, hogy a vállalatcsoport egyik tagja van ott, de úgy is, hogy egy szerverszolgáltató vagy marketingszolgáltató. A kilépés óta ugyanis az Egyesült Királysá
Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.
Egy amerikai nő különleges felfedezést tett egy 1940-es években épült házban. A falba rejtett bútor és a titokzatos felirat sokakban felébresztette a régi otthonok iránti nosztalgiát.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) tavaly négymilliárd euróra, vagyis a négyszeresére növelte védelmi célú befektetéseit – derül ki az uniós fejlesztési bank csütörtökön közzétett éves jelentéséből - írta a Handelsblatt.