A kriptoszektorban egyre inkább terjed az a gyakorlat, hogy a döntéshozatalt és a kincstár feletti kontrollt a közösség kezébe adják decentralizált autonóm szervezeteken (DAO‑kon) keresztül. Ez demokratikusabb működést és nagyobb közösségi részvételt jelent. A DAO egy olyan blokklánc‑alapú közösségi szervezet, amelyben a döntéseket és a pénzügyi fo
Portugáliában nemcsak Lisszabon vagy Porto nagyvárosai rendelkeznek nagy múlttal, de az olyan kisebb települések között is találunk történelmi érdekességeket, mint Castelo Novo. Az apró község egyike Portugália „történelmi falvainak”, és az ENSZ turisztikai szervezete is a világ legszebb falvai közé sorolta.
Jelentős lehűlés és változékony, csapadékos idő érkezik az év első hétvégéjén: péntektől egyre többfelé fordulhat téliesre az időjárás, vasárnapra pedig már napközben is fagypont körüli hőmérsékletek várhatók.
Az új év tökéletes alkalom arra, hogy pozitív szokásokat vezessünk be. Számos kultúrában léteznek olyan ételek, amelyekről úgy tartják, hogy szerencsét, egészséget és bőséget hoznak.
Nem, most sem sunnyog a szánalmas teljesítménye miatt a budapesti főpolgármester, a csődkirály, inkább még büszke is semmire. Karácsony Gergely lehet, hogy legurította a híres unicumot, mert ennyire hülyeséget józanul nehéz összehordani. A trágár bemutatás pedig nem teszi lazává.
A NASA igazgatója szerint a tartós emberi jelenlét a Holdon már nem álom, hanem a közeljövő valósága. De mikor és melyik nagyhatalom űrhajósai léphetnek majd újra az égitest felszínére? Erről kérdezte az InfoRádió Szabó Norton Olivér csillagászt.
Bár a bankközi devizapiac zárva van, a forinttal lehet kereskedni a nemzetközi piacokon, így pénteken is lehetnek mozgások az árfolyamban. Az amerikai dollár gyengén kezdte 2026-ot, miután tavaly a legtöbb devizával szemben alulteljesített.
Az Európai Bizottság korábbi közleménye szerint a mobilroaming lesz "az első terület, ahol az EU belső piaci elbánást biztosít Ukrajnának". Ukrajna és Moldova csatlakozik az EU zónájához.
Ma napközben még a legtöbb helyen eső fog esni, az esti óráktól viszont már egyre többfelé havazás kezdődik. Hétvégén már a nap is kisüt, de marad a hideg idő, vasárnap reggel fagyni is fog.
A Hegede Kertészet családi vállalkozásként működik és fennállásának 42. évfordulóját ünnepli. A Kecskeméthez közeli Helvécián évente mintegy 1,5-2 millió évelő növényt termesztenek 15 hektár szabadföldi területen.
Az új év kezdetén, január 2-án a római katolikus egyház Nagy Szent Vazul (Bazil) és Nazianzoszi Szent Gergely (Teológus Szent Gergely) püspökök és egyháztanítók közös emléknapját ünnepli. Ez a kötelező emléknap a karácsonyi időszak része, amikor Krisztus születésének öröme még mindig áthatja a liturgiát. Mindketten a 4. században születtek Kappadók
Hivatalos: George Clooney és családja megkapta a francia állampolgárságot George Clooney, felesége, Amal Clooney, valamint nyolcéves ikreik hivatalosan is francia állampolgárok lettek. A döntést a francia kormány hivatalos közlönyében közzétett elnöki rendelet erősítette meg. A hollywoodi világsztár már tavaly december elején utalt rá, hogy fontolg
Szinte észrevétlenül, az év utolsó napjaiban hatályát vesztette az a novemberben elfogadott kormányrendelet, ami lehetővé tette volna, hogy a rendőrség ideiglenesen bezárassa azokat a szórakozóhelyeket, ahol droggal kapcsolatos bűncselekmény gyanúja merül fel. A döntés a Magyar Közlöny december 30-i számában jelent meg, Orbán Viktor aláírásával.
Huszonöt év telt el azóta, hogy Magyarország egyik legismertebb hangja elnémult. Zámbó Jimmy halála máig kérdéseket hagy maga után. Legendák, rendőrségi jegyzőkönyvek, tanúk és családi tragédia metszéspontján állunk. Tragikus végű krimi, amelynek főszereplője a Király volt.
Ciprus átvette csütörtökön a félévente váltakozó európai uniós tanácsi elnökséget; a mintegy egymillió lakosú szigetország június végéig vezeti a tagállami kormányok tanácskozásait, és közvetítő szerepet tölt be a tagországok közötti vitákban.
Érkezik egünkre az új év első meteorraja, a Quadrantidák - adta hírül a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján. Ennek a meteorrajnak az ismertsége ugyan kisebb, mint a nyári Perseidáké vagy a decemberi Geminidáké, de látványosságban mindenképpen felveszi velük a versenyt - ugyanis óránként akár 80 hullócsillagot is produkálhat. Bár a megfigyelést nehe
Coben rajongói számára ez a széria igazi csemege, amely visszatérés a szerző legjobb formájához, és garantáltan az idei év egyik legtöbbet emlegetett thrillere lesz a Netflixen.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Vosz stratégiai együttműködési szerződést írt alá, amely a magyar digitális gazdaság fejlesztését szolgálja. A célok megvalósításához a Vosz új szakmai szekciót hoz létre Digitális Kereskedelmi és Tranzakciós Ökoszisztéma Szekció néven.
Megérkezett a legújabb vegyes kvíz, ami igazi tudásmixet kínál. Egyik kérdésről a másikra teljesen eltérő témákba csöppensz. Tudod például, mikor vezették be az alkoholtilalmat az Egyesült Államokban, vagy hogy melyik hegylánc húzódik végig Dél-Amerika nyugati partján? A kérdések irodalmi, történelmi és nyelvhelyességi ismereteket is megmozgatnak.
Most először látható mozgóképen is Ember Márk és Havasi Virág augusztus végi esküvője. A színész és kedvese egy szerb templomban fogadtak örök hűséget egymásnak, s a szűk körű, meghitt ceremónián mindössze ötven vendég vett részt. Bár korábban fotók napvilágra kerültek, a frissen közzétett videó eddig nem látott pillanatokat mutat az álomesküvőről.
A kriptopiac ikonikus négyéves ciklusa átalakulóban van. A bitcoin történetében először fordult elő, hogy egy felezést követő év negatív hozammal zárult. A 2025-ös év ezzel megtörte azt a másfél évtizedes mintázatot, ami alapján a piac szereplői eddig viszonylag jól előre tudták jelezni a kriptovaluta ciklikus mozgásait. A bitcoin árfolyama 2025-be
Decemberben is zsugorodott a török feldolgozóipar, de az üzleti aktivitás visszaesésének üteme lassult, miközben a beszerzésimenedzser-index 12 havi csúcsra emelkedett.