A közszolgálati otthontámogatás egy 2026. január 1-jétől induló, évente nettó 1 millió forintos állami juttatás, amelyet a közszférában dolgozók vehetnek igénybe. Mutatjuk, hogyan!
Korábban 2028-ra ígérte a kormány az ezer eurós minimálbért és az egymillió forintos bruttó átlagkeresetet, most már csak annyit írnak, hogy a következő időszakban ez a céljuk. De az idei évre kitűzött célt sem sikerült teljesíteni, ami a minimálbér-emelést illeti.
A kormány eddig 2028-ra ígérte, hogy a minimálbér eléri az ezer eurót, a bruttó átlagbér pedig az egymillió forintot. A Nemzetgazdasági Minisztérium január 2-ai közleményében azt írja: "a következő időszakban" akarják elérni.
Mi is alig hisszük el, de egy korszak lezárult: véget ért a Netflix sikersorozata, a Stranger Things. Nem sokkal a finálé megjelenése után pedig Millie Bobby Brown megadta a rajongóknak azt a befejezést, amiben titkon talán mindenki reménykedett. Előre szólunk, a cikk spoilert tartalmaz!
"Szeretném ezúton kifejezni őszinte és örök hálámat annak a nyíregyházi mentőegységnek, akik decemberben szó szerint az életemért harcoltak, ahogy most is láthatják, sikerrel" – írta egy megmentett beteg köszönőlevelében az Országos Mentőszolgálatnak. A levelet pénteken tette közzé a szervezet a Facebook-oldalán. "A gyors, szakszerű és emberséges e
Francia-Polinézia Franciaország egyik legtávolabbi, jelentős autonómiával rendelkező szeglete, a 118 sziget (80 lakott) összes területe alig 3800 km2, egy európányi területen. Ennek köszönhetően Franciaország a világ második legnagyobb kizárólagos (tengeri) gazdasági övezetével bíró országa, amihez Francia-Polinézia 47%-kal járul hozzá.
Kisütött a nap több magyar kistelepülés egén, ugyanis az Orbán-kormány rendkívüli támogatásokat adott. Hol többet, hol kevesebbet. Meglepő számokat láthatott néhány polgármester a Magyar Közlönyben, ha a szilveszteri vidámkodás, pezsgőzés és tűzijátékozás előtt megnyitotta azt. Kazinczy Krisztina, a MKKP budafok-budatétényi önkormányzati képviselőj
Kisorsolták az év első napján a szilveszteri Szuperlottó nyerőszámait, amelynek fődíja minden korábbinál magasabb, nettó 7 milliárd forint volt. A különjáték iránt hatalmas volt az érdeklődés, hiszen ekkora összeg még soha nem szerepelt az Ötöslottó történetében.
Bár a bankközi devizapiac zárva van, a forinttal lehet kereskedni a nemzetközi piacokon, így pénteken is lehetnek mozgások az árfolyamban. Az amerikai dollár gyengén kezdte 2026-ot, miután tavaly a legtöbb devizával szemben alulteljesített.
Hamarosan itt a központi írásbeli felvételi, amely sok tanuló számára az első igazán komoly vizsgahelyzet. Szakértők szerint a siker nem a magoláson múlik, hanem a tudatos felkészülésen. Összegyűjtöttük azokat a tippeket és szempontokat, amelyekre érdemes odafigyelni a következő időszakban.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki a svájci Crans Montanában történt, halálos áldozatokat követelő tűzeset miatt – tájékoztatta az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-t. „Mély megrendüléssel értesültem a szilveszter éjszaka Crans Montanában történt súlyos tűzesetről, amely negyven életet követelt és több mint százan sér
Tavaly Norvégiában az újonnan forgalomba helyezett személyautók szinte mindegyike tisztán elektromos meghajtású volt, derül ki a pénteken közzétett hivatalos adatokból. Ezzel az északi ország tovább erősítette globális vezető szerepét a benzin- és dízelüzemű járművek kivezetésében.
Ára van ennek a hosszú hétvégének: rögtön utána hatnapos munkahét következik, a január 2-i szabad pénteket jövő hétvégén, január 10-én szombaton kell ledolgozni.
Tavaly Norvégiában az újonnan forgalomba helyezett személyautók szinte mindegyike tisztán elektromos meghajtású volt, derül ki a pénteken közzétett hivatalos adatokból. Ezzel az északi ország tovább erősítette globális vezető szerepét a benzin- és dízelüzemű járművek kivezetésében.
A frissen elfogadott törvénymódosítás a szólásszabadságot és a felvidéki magyar kisebbség jogait fenyegeti. A közéleti influenszer szerint "a magyar jobboldal néma és sunnyog, mert ez Moszkva parancsa".
Kiderült a svájci tűzvész első áldozatának kiléte, és az is, hogy a sérültek és az áldozatok között milyen nemzetiségű emberek voltak ott a helyszínen. Egy 17 éves olasz sporttehetség is életét vesztette.
Megnevezték a svájci tragédia első áldozatát: Emanuele Galeppini, tehetséges olasz golfozó elhunyt a tűzben. Az olasz szövetség meg is erősítette a tragikus hírt. A sportoló mindössze 16 éves volt.