A gyerekek mozgásterápiájával foglalkozó TSTM vállalkozás tulajdonosa, Fenyősi Fanni 50 millió forintos befektetést szeretett volna elérni a Cápák közöttben. Ennél azonban jóval többet sikerült kialkudnia. Moldován András segítségével megduplázták a befektetés összegét, ráadásul nem egy Cápa tett ajánlatot a várandós vállalkozónak.
Tóth Ildikót, Wáberer Györgyöt, Csillag Pétert és Varga Sándort is meggyőzte Fenyősi Fanni, aki elhunyt édesanyjától vette át a TSMT mozgáskoordinációs vállalkozás vezetését. A négy Cápa számára ez lesz az első közös befektetés – a Cápatalinban elárulták, kíváncsian várják a közös munka kezdetét.
Kemény fagyokkal indul a jövő hét: kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
A Cápák közöttben bemutatkozó krumpli. vállalkozói sokkolták a Cápákat, akik kikerekedett szemekkel hallgatták, hogy Séra Dániel és Kiss Csongor cége 30%-os nyereséggel működik. Ilyen eredményt még szerintük is ritkán érnek el a vállalkozások. Emellett arról is kifaggatták a sültkrumpli bizniszben utazó vállalkozókat, hogy milyen terveik vannak még
Három Cápát is meggyőzött Peszlen Bálint és Takács Egon Greenwash Solutions nevű ipari mosogatatást biztosító cége. A legújabb Cápa, Varga Sándor mellett Tóth Ildikó és Csillag Péter is befektetett a vállalkozásba. Terveiket a Cápatalin osztották meg a szorgalmas fiatalokkal.
Extrém hideg lehet hétfő reggel az ország több pontján, nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
Fenyősi Fanni egy olyan módszertant hozott el a Cápák közöttbe, ami számára nemcsak egy üzleti vállalkozás, hanem egy családi örökség is. Az édesanyja által kidolgozott TSMT mozgásterápiát viszi tovább modernebb köntösben, ami különféle gyakorlatokon keresztül segíti a gyerekek idegrendszeri fejlődését. Az országosan 600 terapeutával dolgozó cég má
Fenyősi Fanni édesanyja életművét, a TSMT mozgásterápiát szeretné tovább fejleszteni a Cápák befektetéseivel. Arra azonban a vállalkozó sem számított, hogy Tóth Ildikó saját tapasztalataira alapozva támogatja majd a cég digitalizálását és világpiacra lépését. A Cápa mindenkit meglepett megható történetével, amit kisfiáról osztott meg.
Fenyősi Fanni 27 évesen vesztette el édesanyját, aki a TSMT mozgásterápia kidolgozója volt. A várandós vállalkozó fiatalon lett a vállalkozás tulajdonosa, amit modernebb köntösbe burkolva fejlesztett tovább. Fanni édesanyja elvesztése után azért is tartotta fontosnak, hogy átvegye a céget, mert nagyon jó dolognak tartja ezt a gyerekeknek kialakítot
A magyar államigazgatás, az érintett területen dolgozó emberek, intézmények készen állnak arra, hogy a tartós hideg okozta helyzetet kompetensen és szakértően tudják kezelni - jelentette ki Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Selena Gomez ismét bebizonyította, hogy a kifinomultság és a klasszikus elegancia sosem megy ki a divatból. A 2026-os Golden Globe vörös szőnyegén egy álomszép Chanel kreációban vonult végig, amiben azonnal magára vonzotta a tekinteteket.
A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják - derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) etológusainak legújabb tanulmányából, amely csütörtökön jelent meg a Science című tudományos f
Jenna Ortega már jó néhány alkalommal bebizonyította, hogy nem riad vissza a merészebb ruhadaraboktól, az idei Golden Globe-gálán azonban emelte a tétet: pikáns kreációja extrém kivágásának köszönhetően alig takarta el a melleit. És bár az összehatás elképesztően sejtelmesre sikerült, mégis áradt belőle a gótikus sikk és az elegancia.
Elindult a Barnamezős Kataszter - három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
Jennifer Lawrence a Golden Globe vörös szőnyegén ismét fejet hajtott a meztelenruhák trendje előtt - ráadásul nem is akárhogyan! A színésznő élete legmerészebb kreációjában pózolt a kameráknak, gyakorlatilag csak néhány virág takarta el a testét.
Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (HUN-REN FI) kutatói a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szakembereivel együttműködésben meghatározó szerepet vállalnak az Európai Űrügynökség (ESA) egyik kiemelt tudományos küldetésének, a Plasma Observatory (PMO)
Kemény fagyokkal indul a jövő hét: kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből
A Cápák között legfrissebb részében ezúttal is több különböző profilú vállalkozás mutatkozott be a befektetőknek. A Greenwash Solutions kiszervezett mosogatási szolgáltatása nagy sikert aratott, három Cápa is beszállt a cégbe. A szarvasgombás termékeket gyártó Triffla ízletes portfólióval érkezett, de a mesterséges aromák használata és a lassabb nö
Ahol Amal és George Clooney megjelennek, ott garantáltan magukra vonják a tekinteteket, ugyanis lehetetlen nem észrevenni, hogy mennyire imádják egymást. A 2026-os Golden Globe-on azonban nemcsak emiatt kaptuk fel a fejünket, amikor végigsétáltak a vörös szőnyegen, hanem azért is, mert elképesztően elegánsan érkeztek a gálára.
A biztosítás sokáig technikai kérdés volt. Ma egyre inkább tükör. Nemcsak azt mutatja meg, mekkora kockázatot vállal egy cég, hanem azt is, hogyan működik. A környezeti kitettségek, a munkavállalói gyakorlatok és a vállalatirányítás minősége csendben, de határozottan beépülnek a biztosítási döntésekbe. Az ESG így nem kampányfogalom vagy jelentéstét
Gustav Klimt A csók című festménye annyira beépült a populáris kultúrába, hogy ma már nehéz valódi műalkotásként tekinteni rá. Posztereken, bögréken, kulcstartókon él tovább, és közben szinte teljesen levált arról a történeti és érzelmi közegről, amelyben született. Pedig, ha alaposabban szemügyre vesszük, a sokak által romantikusnak tartott kép jó
Kórházban ápolják Fenyő Miklóst, a Hungária együttes legendás énekesét, tüdőgyulladással kórházban ápolják, ezrek imádkoznak érte. Súlyos tüdőgyulladást kapott, kórházban ápolják a 78 éves Fenyő Miklóst, a Hungária együttes legendás zenészét. A hírt a Hungária együttes legendás frontemberének Facebook oldalán jelentették be. Arra kérik a rajongókat
Egy hónapja küzdenek az orvosok a 3 gyermekes Peter az életéért, akinek mellkasában húsevő baktérium támadta meg a szöveteket. Peter először azt hitte, csak az influenza miatt van rosszul, de az orvos öt perc alatt felismerte, hogy húsevő baktérium támadta meg. A 49 éves, North Wales városában élő üzletember kezdetben azt hitte, hogy influenzás. Ál
Budapest II. kerületi utcáiból karácsony óta nem üríti a kukákat és szállítják el a tartalmát, a budaiak belefulladnak a szemetükbe. Hetek óta hiába várják Budapest II. kerületének lakói, hogy a szolgáltató kiürítse a kukákat, lassan belefulladnak a a szemetükbe. Emiatt kifakadt polgármester is. Őrsi Gergely második kerületi polgármester a közöss
Bemutatta legújabb Laser Home Cinema fejlesztéseit a Hisense. Az XR10 és a PX4-PRO modellek célja, hogy a nagyképernyős, moziminőségű megjelenítést rugalmasabban, többféle lakókörnyezetben is elérhetővé tegyék, a lézeres technológia előnyeire építve.A globális szórakoztatóelektronikai gyártóként ismert Hisense több mint egy évtizede foglalkozik léz
A Hyundai Motor Group dél-koreai autógyártó január 5-én, a Las Vegasban tartott CES 2026 konferencia keretében mutatta be az Atlas humanoid robot sorozatgyártásra szánt változatát. A rendezvényen egyértelművé vált, hogy