Andrés Jornet, a labdarúgó Fizz Ligában szereplő Zalaegerszeg sportigazgatója szerint noha az együttes nehezen rajtolt a bajnokságban, a folytatásra elkezdett pozitív összképet mutatni az idény, ám a vezetőség célja, hogy további fejlődést érjen el.
A vendégek száma (közel 1,4 millió) 7,9 %-kal, a vendégéjszakáké (3 millió) 5,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit – tudta meg a Spabook.net a KSH legfrissebb jelentéséből. 2024 novemberéhez viszonyítva a belföldi vendégek száma a…
Bár hajlamosak vagyunk primitív túlélőkként elképzelni az őskor vadászait, a legújabb kutatások eredményeit látva kijelenthető, hogy hatvanezer évvel ezelőtt is halálos precizitás jellemezte munkájukat. Egy friss dél-afrikai felfedezés ugyanis bebizonyította: a világ eddigi legrégebbi mérgezett nyilait már ekkor használták, ráadásul olyan kifinomul
Elkezdődhetnek a tárgyalások Grönland sorsáról. Trump szerint mindenképpen megszerzik a szigetet és még gúnyolódott is Grönland védelmén, amiről azt mondta, hogy "két kutyaszánból" áll. AZ Európai Parlamentben felmerült az uniós tagság felajánlása Grönlandnak. Rendkívül fontos találkozókra kerül sor a héten, melyeken Grönland és az egész NATO jövőj
A mesterséges intelligencia ránk rúgta az ajtót, a tervezési folyamatok központi eleme ma már a hatékony 3D Cad rendszer. A Siemens Solid Edge évről évre új, fejlettebb eszközökkel támogatja a tervezők, gyártáselőkészítők és vállalatvezetők munkáját. Az Enterprise Group Technologies – mint a Siemens Dis egyetlen magyarországi gold partnere – minden
A világ egyes pontjain élő emberek közül sokan átlépik a 100 éves kort, és közben egészségesek és energikusak is maradnak. Ezeket a helyeket "kék zónákként" szokás emlegetni, ahol az életmód és a táplálkozás kulcsszerepet játszik a hosszú életben.
2026. januárjában három csillagjegy életében változások állnak be, sajnos nem pozitív értelemben. Ugyanis a bolygóállások számukra kedvezőtlenül alakulnak és mélypontra kerül az életük. Mutatjuk, kik azok akiknek jobb felkészülni erre a változásra, hiszen ha nem felkészületlenül éri őket talán hamarabb kilábalnak belőle. RÁK A Rák csillagjegy számá
A farsangi időszak közeledtével a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést indít a gyermekek számára készült maszkok, jelmezek, parókák és egyéb farsangi kiegészítők biztonságosságának vizsgálatára. Az akkreditált laboratóriumi ellenőrzések eredményei alapján indo
Közel egy hónappal későbbre, február 10-re halasztották a Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét az eredetileg január elejére tervezett időponthoz képest – olvasható a pályázati honlapon.
Kedvez a bázishatás az inflációs adatoknak, a kormány beavatkozása is lefelé húzza az élelmiszerek mutatóját – érdekes lesz azonban, amikor márciusban letelik az első év, és árrésstopos árakat hasonlítunk majd árrésstopos árakhoz. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorában munkatársunk, Gáspár András a legfrissebb felmérések eredményei mellett igyek
Már több mint hatvan helyszínen ellenőrizte a terézvárosi önkormányzat a hatóságokkal közösen a VI. kerületi Airbnb-tevékenységet, számos helyszínen bírságot szabtak ki – mondta az InfoRádióban Soproni Tamás polgármester a januárban életbe lépett rendelet kapcsán.
A közös fotó azonnal bejárta a netet, hiszen a két énekesnő viszonya egykor Nick Jonas miatt mérgesedett el. A díjátadón mindketten jelöltek voltak, de végül nem nyertek.
A vadonatúj generáció hű a Hilux legendás minőségéhez, tartósságához és megbízhatóságához létravázas felépítésével és kiváló terepképességeivel, ugyanakkor a modell történetében először a Toyota multitechnológiás filozófiája lehetőséget ad a vásárlóknak, hogy személyes preferenciáikhoz, üzleti igényeikhez és helyi körülményeikhez igazodó, különböző
Magyar Péter és a Tisza Párt hétfőn bejelentette, hogy a megismételt elsőfokú eljárásban helyreigazításra kötelezte az Indexet a Fővárosi Törvényszék az ellenzéki párt állítólagos adóemelési terveivel kapcsolatban közölt cikk valótlan állítása miatt. Az Index úgy reagált, fellebbezéssel élnek, mivel szerintük a bíróság nem járt el következetesen és
2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).