Bár Budapesten is bőven találunk fürdőket, érdemes a városon túl is szétnézni, ha feltöltődnénk egy kicsit. Ha nem mennénk messzire, mutatunk néhány, a főváros közelében található gyógyfürdőt és termálfürdőt, ahol egész télen meleg vízben lazíthatunk.
A koccintás után nem sokkal, január 1-jén 00:20-kor tartották a különleges, szilveszteri lottó sorsolását. Mutatjuk azt az öt számot, amikkel egy csapásra megváltozhatott volna valakinek az élete.
Azt nem tudom, hogy az olaszoknál is létezik-e a szilveszteri lencsefogyasztás hagyománya, de az biztos, hogy ez a leves is van olyan jó, mint a magyar füstölt húsos verzió. A szerencse istenei meg valószínűleg nem nézik, hogy tejföllel és kolbásszal, vagy paradicsommal és parmezánnal viszed be az újévi lencseadagodat.
Az év első napján sem fogsz unatkozni, úgy tűnik ugyanis, hogy a mai nap is bővelkedik majd izgalmakban, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
2026 az asztrológusok szerint a közös fordulatok és a személyes újrakezdések éve lehet: az év erős eklipsz szezonokkal és látványos bolygómozgásokkal indul, és már az első hónapokban gyors tempót diktál. Asztrológiai útmutatónkhoz Emma Howarth előrejelzéseit vettük alapul, és végigvesszük benne, mit ígér 2026 a szerelem, a kapcsolatok, a karrier, a
Az ünnepi időszak tele van meleg, ismerős ízekkel, de sokszor bűntudattal társul az étkezés. Az egészségedet nem a kampányszerű diéták, hanem azok az apró, következetes döntések építik, amelyek egész évben veled maradnak.
A mesterséges intelligencia által gyártott, egyre egyformább tartalmak zajában váratlan hősök törnek előre a közösségi médiában: madármegfigyelők, buszsofőrök, olasz nagymamák és vöröskáposzta-rajongó nyugdíjasok
"Az új évben uralkodjék közöttünk a megértés és a szeretet, találjunk rá mindannyian az összetartozás örömére" - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Kapu Tibor pedig arról beszélt: vannak, és kell is, hogy legyenek közéleti viták, de ezek közepette is egy nemzethez tartozunk.
Neked mi jut eszedbe elsőként, ha a fermentált ételekről van szó? Napjainkban gyakran hallhatunk arról, hogy mennyire kedvezőek az egészségünknek, sokunk tányérján mégsem kapnak rendszeresen helyet. Pedig valójában rengeteg okunk lenne arra, hogy akár napi szinten is fogyasszunk fermentált ételeket, ugyanis tényleg csodásan hathatnak a testünkre.
Az újév első napját a Vekkertől megszokott módon könnyedén és jó hangulatban indítjuk. A 2026-os év első adásában a zene kapja majd a főszerepet természetesen Tóth Szabival együtt. Azonban a játék és a komolyabb hangvételű témák mellett sem megy el a két műsorvezető Gyürky Enikő és Szabó András Csuti.
Az őszi időszak a varázslatos lombszíneződés mellett az ízletes és sokszor különleges termések érésének is az időszaka. Érdekes némelyik rutaféle termése is.
A testvéri kapcsolat sokszor áldás, de az alábbi esetekben inkább átok lett. A szülők gyakran tanácstalanok, hogyan kezeljék gyermekeik közötti feszültségeket.
Az új évben uralkodjék közöttünk a megértés és a szeretet, találjunk rá mindannyian az összetartozás örömére – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az újévi köszöntőjében,
A Washington Post szerzője szerint a háború gyors lezárása nem valószínű, a konfliktus a következő időszakban is véres állóháború formájában folytatódik majd.
Amit sokan ártalmatlan szokásnak tartanak – hangos zene hallgatása az autóban – valójában a KRESZ súlyos megsértésévé válhat. Legalábbis Olaszországban. Az autospecial.it arra hivatkozik, hogy a zene hallgatása túlzott hangerővel, nemcsak a járművön kívüli személyek zavarásával jár együtt, hanem veszélyezteti a sofőr azon képességét is, hogy azonna
Vannak testtájak, amelyek néha úgy viselkednek, mintha külön életük lenne. A vádli pont ilyen. Kevesen tudják, hogy életveszélyes folyamatokat is előre jelezhet.
A Viapan Group közel négy évtizedes tapasztalatával 48–72 órás reakcióidőt biztosít váratlan kiesések esetén. Előre épített jelölthálózata és stand-by kapacitása (folyamatosan elérhető, előszűrt szakemberek) révén gyártási, logisztikai és kereskedelmi szakterületeken egyaránt gyors megoldást kínál.
Az új év mindig tiszta lap, ami a pénzügyeinkre is igaz lehet. A 2026-os év eleje kiváló időpont a meglévő kölcsönök felülvizsgálatára. A jelenlegi alacsonyabb kamatkörnyezet és az élesedő banki verseny miatt könnyen lehet, hogy a 2-3 éve, a magas infláció idején felvett hiteleidet most sokkal kedvezőbbre cserélheted. Mutatjuk, miért érheti ez meg,
A legújabb műveltségi kvíz azoknak szól, akik szeretik a komolyabb kihívásokat, és nem riadnak vissza a gondolkodós kérdésektől. Tudod például, melyik ország fővárosa Dakar, vagy mit jelent az oktrojál szó? A kérdések irodalmi, történelmi és földrajzi témákból válogatnak, így valódi általános műveltséget igényelnek. A Kvízguru műveltségi kvízei rem
Január első napjaiban érkezik a Quadrantidák meteorraj, továbbá egy látványos négyes együttállás is megfigyelhető lesz az éjszakai égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Az új év mindig magával hozza a megújulás vágyát: szeretnénk lefogyni, fittebbek lenni, több időt szánni a számunkra fontos emberekre, vagy egyszerűen kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életet élni. Január 1-jén még könnyedén mondjuk ki: mostantól minden másképp lesz. Csakhogy a kezdeti lelkesedés pár hét alatt alábbhagy. Miért van ez? Mégis, hogyan v
A szilveszter általában nem az önmegtartóztatásról szól, másnap viszont annál inkább érezzük a következményeket. A jó hír, hogy a macskajaj nemcsak túlélhető, hanem tudatosan enyhíthető is – főleg, ha nem reggel kezdünk kapkodni.
A Magyar Posta már most felkészült a 2026-os év eleji ünnepi időszakra, és közzétette a postahivatalok nyitvatartási rendjét. Az információk alapján mindenki időben megtervezheti, mikor intézheti postai ügyeit, hiszen az ünnepek alatt és az azt követő napokban is változik a megszokott munkarend. Nézzük, hogyan alakul a nyitvatartás, és mire számíth