A németországi Fraunhofer Intézet kutatói által fejlesztett OWSum nevű mesterségesintelligencia-alkalmazás a gázkromatográfia-tömegspektrometria technológiáját használva 100 százalékos biztonsággal képes megmondani, hogy éppen skót whiskyt vagy amerikai whiskeyt kóstolt-e – írja a New Scientist.
Kemény téli időjárás köszöntött be az Egyesült Királyságba, ahol a nagyfokú havazás miatt már több repteret is bezártak. A brit fővárost kiszolgáló nagy nemzetközi repülőtereknél egyelőre nem okozott forgalmi fennakadásokat az időjárás, de az előrejelzések szerint hétfőtől itt is fagyos napok várhatók. Eközben Közép- és Észak-Angliában már vasárnap
Bár még igen távolinak tűnik, pillanatok alatt elérkezik a nyár és a strandidő, azaz a bikiniszezon. Épp ezért érdemes időben elkezdeni a felkészülést, méghozzá olyan finom és diétás fogásokkal, mint ez a spenótos-édesburgonyás saláta. Mutatjuk a receptet!
Németországban, az elemzői várakozásoknak megfelelően, 6,1 százalékon stagnált az előző havihoz képest a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta decemberben, 2021 februárja óta nem volt ilyen magas szinten - közölte a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken.
Lehet szeretni, vagy nem szeretni Magyar Pétert, de azt talán még az ellenségei is elismerik, hogy sikeresen tapint rá az Orbán-rendszer érzékeny pontjaira. A nyári hőmérsékletmérés a kórházakban, az őszi gyermekotthonos akciók, most pedig a téli köztársasági elnök elleni támadás fájó találatok. A kérdés, hogy miért is voltak oly hatékonyak ezek a
Az év eleje tökéletes arra, hogy megtervezzük az előttünk álló hónapokat, például hogy milyen filmeket nézünk majd meg a mozikban. Idén sem lesz ugyanis hiány akcióból, animációból, romantikából és igaz történetekből.
Jennifer Lopez már az év első napjaiban leszögezte, hogy idén is igényt tart a pucérruhák királynője címre. Meseszép, levendula lila kreációjából egyszerre árad a meztelenség és az elegancia. A légiesen könnyed ruhakölteményében pillanatok alatt magára vonzotta a tekinteteket.
Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem | 2023 decemberében készült felvétel, amikor Módos Gábor, a technikumok országos ranglistáján ötödik helyezett Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum igazgatója és dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese aláírta az intézmények közötti együttműköd
Egy amerikai startup cég olyan eljárást dolgozott ki, amellyel egyszerre lehet megkötni a légkörben lévő szén-dioxidot, és közben az energiatermeléshez szükséges hidrogént előállítani.
Gelencsér Tímea a hétvégén nagy napot ünnepelt, ugyanis most volt az édesanyja születésnapja. Ennek alkalmából testvéreivel közösen köszöntötték fel, erről pedig egy képet is megosztott a Hell Boxing Kings műsorvezetője. A fotón szembetűnő, hogy testvéreivel és az anyukájával is nagyon hasonlítanak egymásra.
De szerinte a véleménynyilvánításnak is van határa, az utasok kiszolgálását politikai érdekből senki nem gátolhatja. Az nem derül ki, hogy a MÁV-alkalmazott hogyan gátolta a szabadságán az utasok kiszolgálását.
2025 már most tele van ígéretes premierek hírével, úgyhogy ha imádod a mozi varázsát, akkor készülj fel: az idei év mindent visz! Legyen szó lélegzetelállító akciókról, szívmelengető drámákról vagy váratlan fordulatokkal teli thrillerekről, biztos lehetsz benne, hogy idén nem lesz hiányérzeted! Nézd meg, milyen filmekért érdemes már most visszaszám
Norvégiában a teljesen elektromos autók tették ki az újonnan regisztrált személygépkocsik 88,9 százalékát 2024-ben, ami új világrekord, egyben felülmúlta a 2023. évi 82,4 százalékot (2022: 79,3 százalék) - közölte a norvég Közúti Közlekedési Információs Tanács (OFV) csütörtökön.