Egyre nő Szlovákiában a barnamedve-állomány, aminek szükségessé vált a szabályozása. Erről Tomás Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter beszélt a hétvégén történt halálos kimenetelű medvetámadás után. A Szlovák Állami Természetvédelmi Hivatal 350 medve kilövéséhez kérte a kormány hozzájárulását, ám több természetvédelmi szervezet is tiltakozik a
Az olasz tőkepiaci felügyelet (Consob) jóváhagyta, hogy az UniCredit ajánlatot tegyen a Banco BPM felvásárlására. Az ügylet értéke 14 milliárd euróra tehető, az ajánlattétel április 28-án indul – írja a Reuters.
Minden idők leghosszabb beszédét tartotta Cory Booker demokrata szenátor az amerikai Capitoliumban. A politikus 25 órán és 5 percen keresztül beszélt a kongresszus felsőházában. Booker ezt a módját választotta, hogy tiltakozzon a Donald Trump vezette adminisztráció ellen, mondván, olyan hosszan beszél majd az amerikai kongresszus felsőházának ülésé
Egy év alatt 200 millió utast szállított a Ryanair, ezzel az első európai légitársaság lett, ami elérte ezt a mérföldkövet. Az ír diszkont légitársaság már egy ideje a legnagyobb európai légitársaság és globális szinten is már csak egy amerikai légitársaság előzi meg.
A mesterséges intelligenciával foglalkozó kormánybiztos azt tűzte ki célul, hogy 2030-ig 15 százalékkal nagyobb növekedést érjünk el, mint MI nélkül lehetne.
Április 16-án, egyetlen alkalommal moziban is látható a sorozat utolsó része.A Hunyadi-sorozat munkálatai 12 évvel ezelőtt kezdődtek, és akkor a szereplők – köztük a címszereplő, Kádár L. Gellért – még nem is sejthették, milyen nagy produkciónak lehetnek a részesei. A 2022-ben kezdődött forgatások után 3 évvel, idén márciusban mutatták be a Hunyadi
Az Európai Unió idén is elindította egyedülálló kezdeményezését, aminek keretében mintegy 35 762 ingyenes Interrail-bérletet osztanak szét a kontinens fiataljai között. A DiscoverEU program által nyújtott lehetőségből mindegy tagállam arányosan részesül, a magyar fiataloknak így idén 784 bérlet jár.
Oroszlán Jelentős változások léphetnek fel az Oroszlánok számára mind az anyagiak terén, mind a magánéletük terén. Fontos döntéseket hozhatsz meg, amik mind csak rád várnak, hogy beteljesülhessenek. Ennem a napokban nemcsak az anyagiakban, de a lelkedben is igyekszel rendet tenni, hiszen a tavasszal együtt, ez is rád fér már. Már kitűztél te is egy
A jemeni húszi lázadó csoport szerda kora reggel közölte, hogy az elmúlt 24 órában három újabb támadást indított a Harry S. Truman amerikai repülőgép-hordozó és kísérő hajói ellen a Vörös-tenger északi részén.
A változás szinte már természetes kell, hogy legyen, de ehhez mentális és lelki alkalmazkodóképességet is ki kell építeni. Az adaptív képesség és a kíváncsiság alapvető készségek, ezeket érdemes fejleszteni, bátorítani a szervezetben és a munkavállalókban egyaránt. Hogyan működik egy médiavállalat, amelynek nagyon sokféle munkavállalói igényt kell
Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból - állítólag erről beszélt Tuzson Bence igazságügyi miniszter a múlt héten tartott nagyköveti értekezleten.
Ezzel Arteta csapata kilenc pontra megközelítette a listavezető Liverpoolt, bár egy mérkőzéssel többet játszott. A győzelem azonban súlyos árat követelhetett. A csapat
Mi lenne, ha Elon Musk nő lenne? Ugyanaz a technoguru agy, ugyanaz a 14 gyerek, ugyanaz a világmegváltó tempó – csak épp szoknyában. A rakéta talán így is felszállna, de a közvélemény előbb kérdezné meg, ki vigyáz a gyerekekre, mint hogy gratulálna a Mars-misszióhoz.
A vivo vezérigazgatója, Han Boxiao továbbra is a vállalat közelgő kamera-csúcskészülékének gyenge fényviszonyok melletti teljesítményét dicséri, legújabb Weibo-posztjában pedig újabb fotókat osztott meg
Csökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék és esik a BUX is az újabb amerikai vámokra várva, az egyedi sztorik közül az Appeninn szárnyla az osztalékbejelentésre, míg a Magyar Telekom tovább esik az esetleges szolgáltatási árcsökkentésről szóló bejelentés előtt.
Az építési és közlekedési minisztérium kedden társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely alapján az idei évben elkészülő gyorsforgalmi utak használatáért díjat kell majd fizetni. A javaslat véleményezésére április 8-ig van lehetőség.
A világ leggazdagabb embere csúfos kudarcot szenvedett egy legfelsőbb bíróválasztáson Wisconsinban minden idők legdrágább kampányában. Az eset azért is figyelemreméltó, mert ez egy olyan államban történt, ahol néhány hónapja még Trump győzött.
Felmerült a gyanú, hogy a magyar–szlovák határ közelében, Dunakilitin egy állattartó telepen is megjelent a száj- és körömfájás. A gazdaságban 2300 tehenet tartanak, így a fertőzés esetleges jelenléte komoly következményekkel járhat. Az állatoktól vett minták laboratóriumi elemzése jelenleg is zajlik, az eredmények várhatóan szerda reggelre érkezhe
Akár kétszázmillió forintos bírsággal is sújthatók lesznek azok a bankok, amelyek megsértik a falusi ATM-telepítésre vonatkozó szabályokat - derül ki abból a törvénytervezetből, amely kedden délután jelent meg az Országgyűlés honlapján.
Floridában Mike Waltz képviselő helyére kellett új tagot választani a kongresszusba, aki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadói pozícióját foglalta el Donald Trump mellett.
Mind március havi átlagban, mind 2025 első negyedévének átlagában a TV2 volt a legnézettebb csatorna a fő kereskedelmi korcsoportban (A18-59) és a teljes lakosság (A4+) körében is, teljes napon és főműsoridőben egyaránt. A portfóliók versenyében pedig szintén a TV2 Csoport áll az első helyen márciusban. Sikerrel debütált és nézettségi rekordokat dö
Szerdától benyújthatók a támogatási kérelmek az új erdőtelepítési pályázatra, amelyre a Közös Agrárpolitika keretében 64 milliárd forint áll rendelkezésre.