Hirtelen berobban a nyár Magyarországon, csütörtökön az ország nagy részén 24 és 30 fok közé melegszik a levegő. Pénteken újabb fordulat várható az időjárásban.
Zenés irodalmi műsor fogadta a diákokat az Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadán. A Regélők Énekegyüttes a költészet napjához kapcsolódva lépett fel Gyulán. A Daloló Rímek című műsorukban versek, költemények keltek életre új ruhában, énekelve, gitárkísérettel. A Regélők Énekegyüttes zenei világában fellelhetők a XXI. század stíluselemei, a né
A Vígszínház új podcast sorozatában a Víg Társalgó beszélgetéseinek szerkesztett változatát lehet megtekinteni a teátrum YouTube csatornáján. A Víg Szalon estjeinek célja az adott téma körbejárásán túl, hogy olyan elismert színházi alkotókat és szakembereket ültessenek egy asztalhoz, akiket a közönség ritkán láthat együtt.
A világ egyik legismertebb társkereső alkalmazása, a Tinder, merész lépésre szánta el magát: egy új kampány részeként látványosan elégette ikonikus logóját. A „Burned Logo” névre keresztelt kampány egyszerre provokatív, szimbolikus és mélyen érzelmes – nem véletlenül az Exek napjára időzítették.
Évről-évre korábban érkezik a nyári idő, így idén már ezen a hétvégén kinyit néhány strand a fővárosban. A Gellért fürdőtől azonban ősztől egy pár évre el kell búcsúznunk.
Mint ismert, a hazai kiütéses sikert követően a gránátvörös kékek négygólos előnyből várhatták a második összecsapást, Németországban viszont nehéz helyzetben találták magukat,
Rogán Antal szankciós listáról lekerülése azt üzeni, hogy az Egyesült Államok hitvány elnöke kiállt a korrupció mellett - mondta Barkóczi Balázs az ATV Start című reggeli műsorában.
Webby-díj-jelölést kapott a Rankless, a Budapesti Corvinus Egyetemen fejlesztett adatvizualizációs platform: a legjobb öt közé jutott a tudományos weboldal kategóriában.Március 31-én jelentették be a 2025-ös Webby Awards döntőseit, és az „internet Oscarjaként” is emlegetett elismerésre idén a “Weboldal és mobiloldal – Tudomány” kategóriában a szakm
A következő napokban jelentős felmelegedésre számíthatunk, de a hét második felében egy mediterrán ciklon hatására változékonyabbra fordul az idő, többfelé záporokra, zivatarokra kell készülni.
Három jármű ütközött össze az M0-s autóúton, a 3-as főút közelében. A 60-as km-nél a Megyeri-híd felé a belső sávon állnak az érintett járművek, a torlódás meghaladta az 5 km-t. Szintén az autóúton, csak az ellenkező irányban, az M1-es autópálya felé a Hárosi Duna-hídon szintén három autó karambolozott. Ezek a járművek kiálltak a gyűjtő elosztó sáv
A napenergia részaránya a globális villamosenergia-termelésben 2024-re 6,9 százalékra emelkedett a 2023-as 5,6 százalékról, az Ember gazdaságkutató intézet jelentése alapján.
Időjárás: Szerdán és leginkább csütörtökön nyárias melegre kell számítani Magyarországon. Az előrejelzés szerint Nagypéntek előtt már 30 fok is lehet több helyen.
A legelszántabb tüntetők le is sátraztak a Sándor palota előtt, ahol éjszaka Hadházy fogadóórát tartott. Szerda délután innen vonulnak majd le az Erzsébet hídra.
Az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétesnek találta a Rogán Antal elleni szankciót, ezért azt megszüntette - közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden.
A januártól márciusig tartó időszakot még nem hátráltatta Donald Trump vámháborúja, az egész évet tekintve azonban kevésbé optimisták az elemzők – írja a Reuters nyomán a hvg.hu.
2023-ban 62 millió eurót (akkori árfolyamon több mint 23 milliárd forintot) fizettek az NB I.-es klubok a játékosok fizetésére, amivel a bajnokság elcsípte a top 20-as rangsor 19. helyét, mögöttünk Norvégia áll 53 millió euróval. Előttünk pedig Svédország 67 millióval - adja hírül a 444. A labdarúgók 2023-as fizetése Magyarországon az akkori bruttó
Kína új kereskedelmi képviselőt nevezett ki, miközben továbbra is patthelyzet áll fenn Peking és Washington között a kereskedelmi háború enyhítését célzó tárgyalások feltételeiről - számolt be a furcsa hírről a Bloomberg.
Hajnalra északon foltokban pára, köd képződhet. Reggelre 7 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, viszont délután 23-28 fokot mérhetünk- írja az Időkép.
King Chuck élete című novellája 2020-ban jelent meg. Ebben a címszereplő gyermekkorában betekintést nyer a jövőbe, melynek hatására át kell értékelnie, hogyan viszonyul saját sorsához.
Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Logisztika Napja alkalmából megrendezett Last-Mile Logisztikai Konferencia a Budapesti Metropolitan Egyetem (Metu) kampuszán. A program idén is bizonyította, hogy az ellátási lánc nem csupán a gazdaság motorja a háttérben, hanem egy olyan kulcsterület, amely megérdemli a reflektorfényt is. A konferenciát immár
Levették az Orbán Viktor kabinetirodáját vezető minisztert az USA Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala listájáról. Most az is kiderült, miért.
A kormánypárti intézet úgy tette fel a kérdést, hogy miként ítélik meg, ha egy magyar politikus pártpolitikai érdekből támogatja a Magyarországnak járó EU-pénzek felfüggesztését.
A négynapos hosszú hétvégén az utasforgalom jelentős növekedésére lehet számítani a Liszt Ferenc Repülőtéren. Június 15-ig felújítások is zajlanak a repülőtér környékén, így a megnövekedett forgalom miatt a szokásosnál is nagyobb tumultus ígérkezik.
A tavaszi időszak népszerű zöldségei közé tartozik a retek, ezért sok veteményesben helyet kap. A kertészkedők többfajta retek vetőmagja közül választhatnak. A Szupermenta összehasonlító vizsgálatába a gömbölyű, piros, hónaposretek-vetőmagok kerültek be, melyek széles körben, folyamatosan elérhetőek a piacokon és az üzletekben egyaránt. Összesen 22
Az önkifejezés egyik legizgalmasabb formája, amikor színekkel ruházzuk fel testünk különböző pontjait, hiszen ezzel nem csupán hangulatot sugározunk, de gyakran titkokat és érzéseket is közvetítünk. A körömlakk színei például olyan rejtélyes jelek, amelyek nemcsak az aktuális divattrendek árnyalatait tükrözik, hanem egyéni preferenciáink és személy
2025 elején semmilyen pozitív gazdasági fordulat nem következett be Magyarországon – írja negyedéves stratégiai anyagában a Raiffeisen Bank. A pénzintézet elemzői megállapítják, hogy nagy vonalalakban a reálgazdaságban azok a folyamatoknak húzódták át az idei évre, amelyekkel a tavalyi évet zártuk. A jelenleg ismert amerikai vámrendszer (10% az EU-
Meglepően tömör, de velős a szerdai tévés sportkínálat, pedig a hét közepén ennél többre számítana az ember.. Inter-Bayern BL-negyeddöntővel zárul a nap.
Kedden kezdtek az Erzsébet hídon, majd onnan a Budai Várba vonultak a tüntetők Hadházy Ákos vezetésével. A legelszántabbak ott is éjszakáztak, ma délután ötkor pedig a terveik szerint visszamennek újra elfoglalni a hidat. A független képviselő szerda reggel jelentkezett be élőben a közösségi oldalán a demonstráció tizenharmadik órájában.