Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Februárban minden 10 hitelforintból 1 forint munkáshitel volt. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hupénzügyi szakértője szerint a személyi hitelek a várakozással ellentétben jól állják a sarat a trónkövetelővel szemben, ám a babaváró vesztésre áll a fiatalok körében elérhető új kölcsönnel szemben.
Egy kamerák által rögzített pillanat sokkal többet árulhat el, mint azt elsőre gondolnánk. Egy profi szájról olvasó szerint Meghan Markle váratlan közbeszólása borzasztóan kényelmetlen helyzetbe hozta Harry herceget.
A kereslet növekedése 2025 első két hónapjában még kitartott, de a csökkenő értékeket mutató március már egyértelműen trendfordulót jelez – írják a Duna House szakértői.
A béranyaság alapvetően arról szól, hogy egy nő – a béranya – magára vállalja, hogy kihord, megszül, és szinte azonnal átad egy gyermeket a biológiai vagy örökbefogadó szülők számára.
A Magyar Falu program részeként, 3,3 milliárd forintért újították fel az M43-as autópályát Lázár János batidai kastélyával összekötő utat. Mi történt? Az Átlátszó kikérte a Magyar Közúttól a Magyar Falu programban elvégzett útfelújítások adatait. Az már korábban kiderült, hogy a 4413-as út első szakaszát, amely Lázár János batidai kastélyához vezet
A vb-címvédő, Thierry Neuville szerint éppen ideje volt, hogy tiltakozzanak a WRC-versenyzők, mivel két éve várnak arra, hogy változások történjenek, azonban ez eddig nem igazán történt meg.
A női jégkorong válogatottat a februári olimpiai selejtezőtorna utolsó játéknapján éppen Németország fosztotta meg a továbbjutástól. Ezért a visszavágás lehetősége is motiválhatta
Abszolút gusztustalan body shaming áldozata lett a Fehér Lótusz színésznője, aki elítéli és idézőjelbe teszi ezt a fajta humort. A készítők elnézést kértek, amiért a fogain élcelődtek.
Egyetlen örömhír, egyetlen evangélium van, hogy van megváltás és van örök élet – mondta az InfoRádióban a nagyhét kezdetén Czapkó Mihály, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságának irodaigazgatója.
Komoly együtműködésbe lépett a távközlési- és a gyorsfutárcég, 12 hónap ingyen Wolt+-tagság járhat hét ország Telekom-ügyfeleinek. A magyar telekomosok májustól élvezhetik a partnerség előnyeit. Mi történt? A Deutsche Telekom hétfőn bejelentette, hogy kezet rázott a finn alapítású Wolttal. Ennek előnyeit a Magenta Moments kedvezményprogram keretein
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában – derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
Az OPEC hétfőn csökkentette a 2025-ös globális olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését, valamint mérsékelte az idei és jövő évi világgazdasági növekedési prognózisát is.
A Budapest LNG Summit 2025 egyik leginnovatívabb gondolatmenetét Szabó Gergely, a MET Central Europe régiós elnöke osztotta meg a hallgatósággal. Előadásában nemcsak az európai ipar energiafüggőségének kihívásait elemezte, hanem egy merész irányváltást is javasolt: szerinte elérkezett az idő, hogy Európa gázbeszerzéseit legalább részben a Henry Hub
A Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselője hétfői, online sajtótájékoztatóján arra szólította fel a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB), hogy döntsön az ellenzéki párt Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló népszavazási kezdeményezéséről.
Megkezdődött a Meta, a közösségi média óriás trösztellenes pere, melyben az Egyesült Államok verseny- és fogyasztóvédelmi hatósága (FTC) azzal vádolja a céget, hogy 2012-ben, az Instagram megvásárlásával és 2014-ben a WhatsApp felvásárlásával monopóliumot teremtett.
Mi van akkor, ha a vámok csupán a jéghegy csúcsát jelentik egy tomboló valutaháborúban? A Trump-adminisztráció eltökélt szándéka, hogy véget vessen annak a korszaknak, amikor Amerika fizet a világért. A vámok csak az első lépést jelentik egy átfogóbb stratégia részeként, melynek célja az amerikai ipar versenyképességének helyreállítása. Ennek a ter
Annak ellenére, hogy a társadalom egyre idősödik, az érettebb korosztályt csak a reklámok elenyészően kis százaléka szólítja meg – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyik friss, a reklámpiac trendjeit monitorozó kutatásából. A termék vagy szolgáltatás külföldi eredetét hangsúlyozó hirdetések közül a skandináv életérzést népszerűsítő k
Előbbi azzal támogatja a magyar ellenzéket, hogy visszatartja az országnak járó forrásokat, utóbbi ezért cserébe támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását – közölte.
A lépés válasz arra, hogy a francia hatóságok vádat emeltek három algériai, köztük egy konzuli dolgozó ellen, egy népszerű algériai influenszer elrablása miatt.
A MANTRA (OM) token drámai árfolyamesése megrázta a kriptopiacot: mindössze 24 óra leforgása alatt több mint 88%-kal esett az OM árfolyama, amely ezzel több mint 71,8 millió dollárnyi likvidációt váltott ki – derült ki a Coinglass adataiból. Árfolyamesés számokban A token árfolyama vasárnap egyetlen óra alatt 10%-ot veszített értékéből, majd merede
Minimalizmus: gyakran halljuk ezt a szót, mely szinte egész életünket átszővi. Minimalista festészet, minimalista berendezés, minimalista öltözködés. De vajon mit takar ez a fogalom?
A Stuttgarter Nachrichten szerint a Mercedes nem veri nagydobra, hogy vezérigazgatója, Ola Källenius rendszeresen találkozik a magyar kormány képviselőivel, köztük Orbán Viktorral. A lap szerint úgy, hogy a német közvéleménynek erről lehetőleg minél kevesebb jusson a tudomására. Eközben a Mercedes több ezer munkahelyet telepít át Németországból Mag
2025. április 13-án, 89 éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa, aki több mint hat évtizeden átívelő munkásságával egyértelműen minden idők legfontosabb latin-amerikai írói közé került. A perui szerző, aki haláláig a Spanyol Királyi Akadémia és a Francia Akadémia tagja is volt, társadalmi kérdéseket feszegető regényeiért 2010-ben elnyerte az irodal