A kollaboráció akkor igazán sikeres, ha önazonos, és mindkét fél egyenlő mértékben érvényesül – erre tanított minket Justin Haynes divattervező az életmű díja és New Balance kollaborációja kapcsán készített interjúban. A divat pedig a legtöbb társművészeti és design-területtel szoros összefüggésben áll, emlékezzünk csak vissza a bútorgyártók és div
Az Airbus brit részlege 194 millió dolláros szerződést nyert a Mars-járó leszállóplatformjának megépítésére. Az Airbus brit leányvállalata 194 millió dolláros szerződést nyert az Európai Űrügynökségtől (ESA) az első brit gyártmányú leszállóplatform a Mars-járók történetében. A leszálló platform az ExoMars űrszonda azon része, amely a 2030-ban a Mar
A magyar kormány gyakran és sokszor egyedül vétózza meg az EU terveit. Az új német kancellár oda akar csapni az asztalra. Te mit gondolsz a vétózásról?
Fantasztikus felvételek kerültek elő a 60 éve, 1965 március 27-én felrobbantott Nemzeti Színházról! Teljesen véletlenül egy raktárban akadtak rájuk. Ezeket a felvételeket televízióban most láthatják először! L. Dézsi Zoltán filmje a Heti Naplóban.
"Az a célunk, hogy azoknak, akik gyermeket vállalnak, ne kelljen rosszabbul élniük azoknál, akik nem vállalnak" – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter kedden Budapesten, a Danube Institute rendezésében tartott Családalapítás – A demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenziói című nemzetközi konferencián. Hankó B
A mindennapok során számtalan helyzet adódik, amikor az ember kifejezheti önmagát, megoszthatja gondolatait és érzéseit a világgal. Azonban előfordulhat, hogy azt érzed, a környezeted nem veszi figyelembe a szavaidat, nem hallgat meg téged, vagy nem veszi komolyan a mondanivalódat. Ez különböző élethelyzetekben jelentkezhet, legyen szó munkáról, cs
Nádas Péter jóvoltából kéziratokkal, gépiratokkal, levelekkel, családi és művészeti fényképekkel, nyomtatványokkal, színházi előadások és rendezvények plakátjaival bővül az Mnmkk Petőfi Irodalmi Múzeum Nádas Péter-gyűjteménye.
Hatályba lépett az e-pénztárgépekről szóló rendelet, amely véget vethet a papírnyugtakorszaknak. Most a fejlesztőké a főszerep, idén júliustól pedig már üzembe is helyezhetők a NAV által engedélyezett e-pénztárgépek. A kisvállalkozásoknak érdemes megfontolni az átállást a nyugtatömbről, mert az e-pénztárgép a papírmentes nyugtaadás mellett kisebb a
Legyen szó szántóföldi növénytermesztésről, zöldség-, gyümölcs- vagy szőlőkultúrákról, mindegyikre jelentős hatást gyakorol az egyre gyakoribbá és intenzívebbé váló időjárási szélsőség. A rövid idő alatt lehulló, nagy mennyiségű csapadék, valamint a hosszan elhúzódó hőségriadók komoly kihívást jelentenek a termelők számára. Bár a csapadék összmenny
A divatipar folyamatosan változik, és az utóbbi években - látszólag - egyre nagyobb teret nyer a testpozitivitás, az inkluzivitás, valamint az egyénre szabott megoldások keresése. Az adaptív divat azonban tovább megy: célja, hogy mindenki számára elérhető, kényelmes és funkcionális öltözeteket biztosítson, függetlenül a testalkattól, mozgáskorlátoz
Már csaknem 10 milliónál jár a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. kötelező visszaváltási rendszerében, a REpont applikáción keresztül teljesített közvetlenül bankszámlára történő utalások száma, ennek eredményeként eddig közel 12 milliárd forintot kaptak vissza a fogyasztók a digitális platform használatával
Miközben a magyar tőzsde új csúcsot döntött márciusban, a részvénypiac összforgalma a februári szinten maradt - derült ki a BÉT frissen publikált adataiból. A legnépszerűbb részvényeknek az OTP, a Richter és a Mol bizonyultak, míg a befektetési szolgáltatók közül a Wood tudott előzni, és az első helyre kerülni, amelyet a Concorde, majd az Erste köv
A Leganés legyőzését követően a spanyol Király-kupában is pályára lép a Real Madrid, amely a Real Sociedadot fogadja kedd este a párharc visszavágóján. A mérkőzést 21.30 órától a Sport1 élőben közvetíti Magyarországon.
Már csaknem 10 milliónál jár a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. kötelező visszaváltási rendszerében, a REpont applikáción keresztül teljesített közvetlenül bankszámlára történő utalások száma, ennek eredményeként eddig közel 12 milliárd forintot kaptak vissza a fogyasztók a digitális platform használatával - közölte a MOHU.
A világhírű tudósra, Bay Zoltánra emlékeznek ezen a héten Gyulaváriban. A hétfői nyitórendezvény után természet- és társadalomtudományi vetélkedők, sakkprogram és papírsárkány röptetés várja a diákokat. Közel harminc éves hagyománya van a Bay-napoknak Gyulaváriban. A korábban 4. számú általános iskolaként működő intézmény 1994-ben vette fel a vil
A Duna House (DH) közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DHTB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint márciusban országosan 12 200 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 125 milliárd forint szerződéses összegben realizálódott lakáscélú jelzáloghitel.
Vulkánkitörés veszélye és lávaömlés miatt evakuálták kedden Izlandon a Reykjanes-félszigeten fekvő Grindavík lakosait, valamint a közeli Kék Lagúna geotermikus luxusfürdő és hotel vendégeit - számolt be róla az izlandi RUV műsorszolgáltató.
Április 30-án tartja éves rendes közgyűlését a Gránit Bank - derült ki a társaság tőzsdei közleményéből. A 2024-es pénzügyi kimutatások megjelenése és a közgyűlési előterjesztések egy hét múlva, április 8-án várhatók.
A válogatott csapatkapitánya március 25-én vette feleségül a barátnőjét. Mi történt? Egy Tiffany márkájú karikagyűrűt viselt Szoboszlai Dominik és újdonsült felesége, Buzsik Borka, írja a Bors. A Szoboszlai Dominik gyűrűjéért jelenleg 15 ezer dollárért lehet hozzájutni, ami átszámítva mintegy 5 és fél millió forint, míg Buzsik Borka szintén Tiffany
A Mol megvásárolta az O&GD Endrőd térségében, mintegy 1000 km2-es területen található gázmezőit és a kapcsolódó infrastruktúrát. A területen jelenleg 29 szénhidrogén-termelésre kiképzett kút található, a jelenlegi napi termelés körülbelül 1000 hordó egyenértéknyi, és a bányatelkek további kutatási lehetőségeket kínálnak.
Trump közölte, hogy ha Oroszországgal nem tudnak megállapodni az ukrajnai háború lezárásáról, akkor kész másodlagos vámokat is kivetni az orosz olajra.
Sokat lehet arról vitatkozni, hogy egyik-másik filmes műfajnak melyek a koronázatlan királyai. Egy-egy ilyen lista mindig valamennyire szubjektív lesz, ahogyan a miénk is az. De mi most megmutatjuk nektek, hogy szerintünk melyek minden idők tíz legjobb akciófilmjei, amiket egyszerűen vétek kihagyni! A sorrendnek nincs jelentősége, mindegyik film ug