A Tajvani-szorosban talált állkapocs, amelyet a Penghu-csatornából emeltek ki, körülbelül 60-120 méter mélyről, forradalmasítja a gyenyiszovaiak elterjedéséről alkotott képet.
Fontos kormányzati célkitűzés, hogy a 20-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 2030-ra érje el a 85 százalékot - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben, a Munkaerőpiaci kihívások és elérhető támogatások címmel rendezett iparkamarai konferencián.
A Spar Magyarország csaknem 1112 milliárd forint bruttó árbevételt ért el 2024-ben, ami 4,8 százalékkal több az előző évinél, az eladott termékek mennyisége éves szinten mintegy 2 százalékkal nőtt - mondta a vállalat elnök-ügyvezetője csütörtökön Budapesten, a cég évértékelő sajtótájékoztatóján.
Az első félidőben is a játék minden statisztikai elemében nagy fölényben volt a Chelsea a Konferencialiga negyeddöntőjének első felvonásán, mégis csak a szünet után "darálta be" a házigazda lengyel Legiát. Tyrique George után Noni Madueke talált be, majd bár Christopher Nkunku büntetőt rontott a Chelsea-től, de egy újabb Madueke-góllal már kialakul
A csütörtök este megjelent közlönyben hirdette ki a kormány azt a döntését, amivel forrást csoportosít át a Lakossági Rezsivédelem második negyedévi fenntartása céljából.
Semmi sem dőlt el az Európa-liga-negyeddöntőben, a Tottenham és a Frankfurt csatájában az odavágón. Mindkét gól mutatós volt: a 6. percben Hugo Ekitiké juttatta előnyhöz a vendég német Frankfurtot, majd a 26. percben jött az egyenlítés: James Maddison beadását Pedro Porro sarokkal juttatta a kapuba. Ezzel ki is alakult az 1-1-es végeredmény.
A megfelelő kutyapanzió kiválasztása nagyon fontos, mert itt biztosíthatod, hogy a kutyád barátságos és biztonságos környezetben tölti a napját, miközben te máshol vagy.
A pályázatra jogosult italüzletek mintegy 80 százaléka jelentkezett a kormány által a falusi kiskocsmák számára meghirdetett, 3 millió forintos támogatási programra; április 10-étől további italüzletek számára teszik lehetővé az igénylést – tájékoztatott a programkezelő Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
Mindkét félidő hosszabbításának 5. percében gól született a Lyon–Manchester United Európa-liga-negyeddöntő-odavágón. Thiago Almada oldalszabadrúgásába senki sem ért bele közepen, így jutott André Onana kapujába. A 45+5. percben a francia Leny Yoro góljával szomorította el a francia drukkereket, az ő góljával egyenlített ki a United. Sőt, a hajrában
Egyelőre felfüggesztik az Egyesült Államok büntetővámjaival szemben bevezetett uniós vámokat 90 napra – ezt az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen jelentette be. Az unió vezetői arra reagálva hozták meg a döntést, hogy Donald Trump amerikai elnök 24 óra alatt változtatott korábbi döntésén, és 90 napra felfüggesztette az amerikai behozata
Egyre súlyosbodó közbiztonsági problémáról számolt be egy kerületi lakó a hirado.hu-nak. A terézvárosi nő szerint a palackvisszaváltási rendszer árnyoldalaként megjelent, gyakran agresszíven viselkedő gyűjtők naponta dúlják fel a társasházak hulladékgyűjtőit, törik be a kapukat, és zaklatják a járókelőket.
Mesterséges úton, laborban, kémcsőben előállított vírus is okozhatta a száj- és körömfájásjárványt Győr-Moson-Sopron vármegyében, s ezért kell leölni 11 ezer szarvasmarhát a térségben. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt erről a csütörtöki kormányinfón. Mint mondta, "laboratóriumi információ alapján" vetődött fel ennek lehet
Az egyik oldalon siker, sőt, hatalmas sikerek Katinkával, a másik oldalon meg kudarc kudarc hátán: Szilágyi Liliána, Holoda Péter, Ilaria Cusinato, Wojciech Wojdak, Nathalia Almeida, Földházi Dávid…
Az amerikai elnök 90 napra felfüggesztette a korábban több tucat országra, köztük az Európai Unió tagállamaira kivetett vámokat. A leendő német kancellár szerint Donald Trump meghátrálása az európaiak elszántságára adott válasz volt.
Varga Zsolt szövetségi kapitány elsősorban az építkezésre, a fejlődésre szeretné felhasználni a férfi vízilabda világkupa podgoricai szuperdöntőjét, ennek jegyében pedig a magyarok alaposan megfiatalított kerettel vágnak neki a péntektől vasárnapig tartó tornának.
Igazi őrületet hoz magával a József Attila-film! Legendás költőnket nem az iskolákban lecsupaszított verzióban tárja elénk. Gyötrelmeivel, elborultságával és zsenialitásával együtt láthatjuk végre a nagyvásznon: mutatjuk, hogy sikerült a Reménytelenül.
Ronald Koeman, a holland válogatott szövetségi kapitánya és a Barcelona korábbi vezetőedzője reálisan értékelte volt csapata esélyeit a Bajnokok Ligájában. Bár dicsérte
Károly király és Kamilla királyné április 9-én ünnepelték házasságuk 20. évfordulóját, és ennek apropóján sokan felidézték, hogy Harry herceg és bátyja mitől rettegett két évtizeddel ezelőtt - ami végül beteljesült.
Sokan azért teszik le a voksukat a barefoot cipők mellett, mert ez a viselet engedi a lábat természetesen mozogni, és a lábujjakat szabadon ficánkolni. Az ára azonban igen borsos, és arról is megoszlanak a vélemények, hogy valóban jobb választás-e egy vékony talpú barefoot cipő, mint egy minimális sarokkal rendelkező sportcsuka.
Csütörtöktől bővül a falusi kocsmák támogatását célzó pályázat kedvezményezetti köre – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán.
Érd polgármestere, Csőzik László az ATV Egyenes beszéd című műsorában figyelmeztetett: a város pénzügyi helyzete kritikus, így akár már őszre fizetésképtelenség fenyegethet. A város költségvetéséből hiányzó 3 milliárd forint komoly problémát jelent. A polgármester szerint a kormányzati támogatás hiánya, valamint a múltbéli döntések következményei s
A hét első felében sokfelé voltak kemény fagyok, amik jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben. Azonban most végre jó hírek érkeztek az időjárással kapcsolatban. A fagyveszély a Dunától keletre még a péntekre virradó éjszakán is fennáll, utána azonban jelentősen melegszik az idő – írta a HungaroMet csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Santo Domingo egyik ismert, elit klubja volt a Jet Set, aminek kedd hajnalban leomlott a tetőszerkezete. 218-an meghaltak a példátlan katasztrófa helyszínén. Elkezdődtek a találgatások, hogy a klímákkal túlterhelt tető vagy egy villámcsapás okozta tűz hanyag kezelése miatt omolhatott-e rá a mennyezet a híres Rubby Pérezre bulizókra.
Az új, vadregényes útvonal kísérlet is, mennyire tudják betartani a túrázók a fokozottan védett természetvédelmi szentélyen áthaladó turistaút szabályait.
A Fehér Lótusz thaiföldi évada megosztó lett, a Kamaszok eközben komoly társadalmi vitát indított el, a Különválás titokzatos világa pedig másodjára is lázba hozta a nézőket. 2025 eddig legtöbbet emlegetett sorozatait beszéltük ki.
Ha a böjtölés véget is ért, ez a növényi alapú főfogás tuti sikert fog aratni az ünnepi asztalon. Ez is bizonyítja, hogy könnyedén, extra alapanyagok nélkül is lehet finom és tápláló vega, vegán kaját rittyenteni, mindennek csak a képzeleted szab határokat! ;)
A Bitcoin és a kriptopiac egésze hónapok óta oldalazó mozgást mutat, de úgy tűnik, hamarosan fordulat következhet be. Charles Edwards, a digitális eszközökre specializálódott Capriole Investments fedezeti alap alapítója szerint most járunk túl a Bitcoin legrosszabb időszakán, és hamarosan elérkezhet a bikapiac újabb hulláma. Mikor érdemes Bitcoinba
Az anorexia egy olyan súlyos – testet és lelket egyaránt érintő – betegség, amivel rengeteg ember él együtt a világon. A csontsoványságot eredményező kór alól a sztárok sem képeznek kivételt.
A húsvét közeledtével minden évben ugrásszerű növekedésnek indul a különböző reszelt tormatermékek iránti kereslet. A csípős ízéről ismert növény termesztésében Magyarország élen jár az Európai Unióban. A boltokban kapható termékek zöme hazai termelésből származik, de a cseh és a brit fogyasztókhoz is eljut a magyar zöldség.
Magyar Péter az országjárása során, Szekszárdon reagált Orbán Viktor legutóbbi Facebook-posztjára, amelyben a miniszterelnök felszólította a TISZA Pártot, hogy "tűnjenek a magyar közéletből". Magyar Péter szerint a kormányfő most folytatta azt, amit "március 15-én elkezdett", amikor "poloskáknak, eltaposandó rovaroknak hívta a társadalom egy részét
Igazi világsztár rokona tűnt fel múlt hétvégén a másodosztályú Kisvárda labdarúgócsapatának NB III-as második együttesében. A DVTK II ellen 3-2-re megnyert bajnoki találkozón ráadásul góllal debütált a frissen igazolt Luka Prso, a korábbi klasszis horvát válogatott támadó, Dado Prso unokaöccse.
A cseh rendőrök a szlovák határon beengedtek egy kamiont az országba annak ellenére, hogy a száj- és körömfájás miatti intézkedések ezt tiltották. Szlovákiában közben a Tátrai Nemzeti Park vezetése felhívással fordult a száj- és körömfájás eddigi járványgócainak közelében élőkhöz, hogy ne kiránduljanak a hegyekbe.
Úgy néz ki, Cristiano Ronaldo már tényleg nem csak a pályán képzeli el az életét. Az Európa-bajnok portugál labdarúgó a Kingsman-széria atyjával, Matthew Vaughnnal egyesítette erejét, és elindítottak egy közös filmstúdiót. Az izgalmas projektből, mely miatt mindkét híresség izgatott, már két film is született, valamint egy további is készülőben van