A Lada Niva új, Sport névre keresztelt változata számos fejlesztéssel büszkélkedhet, a legkomolyabb ezek közül a jelentős teljesítménynövekedés. Az évtizedek
Aláírták a Szilágynagyfalu (Nusfalau) – Vaskapu (Poarta Salajului) sztrádaszakasz kivitelezési szerződését, amivel lezárult az észak-erdélyi autópálya közbeszerzési eljárása – írja az economedia.ro.
A finom illóolajok áldásos hatására nem csak a hideg, megfázásos időszakban támaszkodhatunk, hiszen tavasszal is megannyi szuper illatos gyógynövény tinktúrája közül válogathatunk. Míg egyesek csak bódító illatukkal hoznak frissességet a mindennapokba, mások pozitívan hathatnak az egészségünkre, sőt, még a tavaszi fáradtságot is képesek elűzni!
Akár a berlini Berghain rendszeres látogatói vagyunk, akár már a londoni fesztiválszezonra készülünk, minden európai városnak megvannak a maga sajátos buli helyszínei. Az Omio utazási ügynökség összesen 50 európai városban vizsgálta meg a zenei fesztiválok, koncerthelyszínek és éjszakai klubok számát, valamint a jegyárakat, hogy összeállítson egy t
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megbírságolta a TV2 Zrt.-t a Sztárban sztár All stars című műsorszám zsűritagjainak trágár megnyilvánulásai miatt. A Médiatanács ezenkívül végeredményt hirdetett egy debreceni rádiós frekvenciapályázaton és burkolt kereskedelmi közlemény közzététele, valamint reklámhangerő-túllépés miatt is szabot
Csütörtökön egyszerre három magyar állampapír aukcióját tartotta meg az Államadósság Kezelő Központ, amelyek nagyon vegyes eredménnyel zárultak az amerikai vámdöntések 90 napos felfüggesztése után mind a vételi érdeklődést és értékesítést tekintve, mind pedig a kialakult átlaghozam tekintetében.
Már csak egy budapesti kerületben alacsonyabb az átlagos bérleti díj 200 ezer forintnál, ami azt jelenti, hogy záródik az albérlet-árolló a legolcsóbb és legdrágább kerületek között, derül ki a KSH-ingatlan.com márciusi lakbérindexéből.
A kormány szóbeli tájékoztatást kapott a száj- és körömfájás eredetéről. Eközben tiltakoznak a bábolnaiak, hogy ne megint náluk temessék el a vírus miatt leölt állatokat.
A bankszektor digitális átalakulása rohamléptekben halad, és a Portfolio Financial IT konferencia immár 13. alkalommal kínál egyedülálló betekintést ebbe a folyamatba. A 2025-ös esemény középpontjában a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) forradalma áll, amely alapjaiban rengeti meg a pénzügyi szolgáltatások világát. Az esemény kiváló netwo
Miután egy amerikai cég bejelentette, hogy génszerkesztéssel feltámasztották a tízezer éves óriásfarkast, több szakértő is jelezte, hogy lassan a testtel. Ráadásul az óriásfarkas nem is farkas.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök délelőtt ismét Kormányinfót tartott, ahol közölték az Orbán-kormány legfrissebb döntéseit.
Egy látszólag hétköznapi döntés a feje tetejére állítja Elisa, a kétgyermekes anyuka világát, amikor kilencéves lánya, Lucia izgatottan kéri őt, hogy engedje el egy pizsamapartira új legjobb barátnőjével, Josie-val. A Quay Street Productions és a Brightstar által készített ötrészes pszichológiai thriller április 16-án indul kizárólag a Disney+-on.
A húsvét közeledtével minden évben ugrásszerű növekedésnek indul a különböző reszelt tormatermékek iránti kereslet. A torma termesztésében Magyarország élen jár az Európai Unióban: az európai piac több mint felének kiszolgálására is elegendő a magyar termés - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmak
A táncos elárulta, miért ért véget a Fricska, és hogyan mérgezte meg testvérével való kapcsolata a közös munkát. A nehéz időszakban Tóth Gabi volt számára a legnagyobb támasz.
A KSH-ingatlan.com márciusi lakbérindexe alapján fővárosi lakbérek 0,7 százalékkal emelkedtek márciusban februárhoz képest. Országos szinten ugyanakkor stagnáltak.
Idén immár 33. alkalommal tartják meg a Nemzeti Rákellenes Napot. Ez alkalomból a Magyar Rákellenes Liga ismét neves szakemberek előadásaival várja az érdeklődőket, de a fiatal nők körében megnövekedett esetszámra is fel kívánja hívni a figyelmet. Mindemelett továbbra sem eshet elég szó a megelőzés fontosságáról: az egészséges életmódról és a szűrő
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (Usda) madárinfluenza-járvány elleni küzdelemben résztvevő munkatársai közül többen távoznak április végén, ami veszélyezteti a vírus terjedésének nyomon követését - írja a Reuters. További négy Nahln-alkalmazott olyan próbaidős munkavállaló, akiket a minisztérium februári tömeges elbocsátásai során elbocsátot
Hétfőn sokkoló utolsó epizóddal ért véget A Fehér Lótusz harmadik évada, a nézők nem győznek hüledezni a történteken. De nemcsak ez tartja most lázban a közönséget, hanem az is, hogy két fontos, a sorozatban szerelmespárt alakító színész letilthatta egymást a közösségi médiában.
Ahogy a mondás tartja, a kor csak egy szám, azonban ha felismered az alábbi listán szereplő dolgokat, akkor sajnos kijelenthetjük, hogy - velem együtt - már nem vagy egy mai csirke.
Megjelent az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület emlőrákos betegút felmérésének eredményeit összefoglaló kiadvány, amely a több mint 1100 válaszadó által a tavalyi évben kitöltött kérdőívek alapján készült el.
A jövő évtől mintegy félmillió, 2029-re egymillió édesanya lesz szja-mentes Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.
Összesen 1111,6 milliárd forint forgalmat értek el 2024-ben, ez 4,8%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalat több mint 5 milliárd forintot fordított üzlethálózata fejlesztésére, ebből két új áruházat nyitott és tizenhatot modernizált. Ezek mellett jelentős technológiai fejlesztések történtek a bicskei és perbáli Regnum Húsüzemekben,