2025. április 9. szerda

ápr. 9
21:36
Oroszország kiutasítja a moszkvai román katonai attasét és a helyettesét is (Infostart)
Oroszország válaszintézkedésként kiutasítja a moszkvai román nagykövetség védelmi attaséját és helyettesét - közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.
ápr. 9
21:36
Mit tud egy olyan ember étrendje, aki 90 évesen is dolgozik? Csak figyelj! (Glamour)
Miközben sokan már 60 felett visszavonulnak, vannak, akik 90 éves korukban is aktívan dolgoznak, sőt: szellemileg frissek, fittebbek és boldogabbak, mint a náluk évtizedekkel fiatalabbak. Egy kínai professzor, Xie Mengxiong megosztotta, mi áll a hosszú, egészséges életének hátterében – és a válasz nem (csak) a génekben keresendő.
ápr. 9
21:36
Horváth László rossz hírt hozott a kábítószer-kereskedőknek (Demokrata)
Minden eddiginél rosszabb világ vár a kábítószer-kereskedőkre, figyelmeztetett a kormánybiztos.
ápr. 9
21:36
Nem titok többé: kínai katonák harcolnak Ukrajnában (Mandiner)
Zelenszkij szerint legalább 155 kínai harcol az országban.
ápr. 9
21:38
Szájról olvasó leplezte le Károly királyt: ezt a két szót mondta Kamilla királynénak a romantikus fotózásukon (Glamour)
Romantikus portré készült Károly király és Kamilla királyné 20. házassági évfordulójára. A képet Rómában rögzítették, most pedig előkerült egy olyan videó, amelyből kiderült, hogy az uralkodó valamit felesége fülébe súgott a kép előkészületei közben.
ápr. 9
21:39
Orvosmeteorológia: ez a csütörtöki fronthatás alaposan átrajzolja a várva várt tavaszt (EgészségKalauz)
Újra frontok érkeznek: visszahozzák a tavaszt, ugyanakkor egy északkeletről átvonuló hidegfront átrajzolja a meteogyógyászati helyzetet.
ápr. 9
21:42
Jennifer Lopez bézs kabátja maga az álom: tökéletes választás tavasszal (Femcafe)
Jennifer Lopez ruháiért, cipőiért és kiegészítőiért csakis rajongani lehet, és nincs ez másképp azzal a gyönyörű szövetkabáttal sem, amit a napokban viselt a popdíva.
ápr. 9
21:42
Nevet változtatna a világ egyik legnagyobb országa, teljesen felismerhetetlen az új név (Promotions)
Egy ország búcsút intene a nevének – a világ pedig alig hiszi el, mi lenne helyette. A tervezett név globális vihart kavart.
ápr. 9
21:42
Végre megtudhatjuk, mit történt pontosan: elképesztő 3D-s grafika készült az elsüllyedt Titanicról (Mandiner)
Így még biztosan nem látta a legendás hajót.
ápr. 9
21:48
Már vágják az állatokat, zajlik a kártalanítás – de vannak csökönyös gazdák (Infostart)
Szerdán megkezdték a száj- és körömfájással fertőzött szarvasmarhák leölését Szlovákiában a dunaszerdahelyi járásbeli Dercsika község mellett található telepen is – tájékoztatott Richard Takáč szlovák földművelésügyi miniszter. A szlovák hatóságok országszerte folytatják az ellenőrzéseket – nemcsak a fertőzés, hanem az illegálisan tartott állatok m
ápr. 9
21:48
Exkluzív interjút készített a Stern a New York Times kiadójával, azonnal Orbánhoz hasonlították Trumpot (Kreatív Online)
A sajtószabadság korlátozásának tekintetében.
ápr. 9
21:48
Hihetetlen dolog történt a forinttal Trump bejelentése után (ATV)
Jelentős forinterősödést láthattunk szerda este, miután Donald Trump amerikai elnök váratlanul bejelentette, hogy 90 napos moratóriumot vezet be a vámok alkalmazására azon országok esetében, amelyek nem éltek ellenintézkedésekkel a korábban bejelentett amerikai vámokkal szemben.
ápr. 9
21:48
Már a Forma-1-et is bele akarják rángatni a Nascar elleni példátlan, trösztellenes perbe (USAracing)
Újabb epizódjához érkezett el a 23Xi Racing/Front Row Motorsports vs. Nascar című szappanopera. A tavaly...
ápr. 9
21:48
"Mocskos k..va anyátokat" – a dühös demonstrálók tojással dobálták meg a marhatetemeket szállító kamionokat Bábolnán (SzMo)
Újra Bábolnára vinnék a száj- és körömfájás miatt leölt marhák tetemeit, amitől a helyiek felháborodtak. Szerintük meg sem kérdezték őket, pedig már másodszor érinti őket az ügy.
ápr. 9
21:48
Már a Forma-1-et is bele akarják rángatni a Nascar elleni példátlan, trösztellenes perbe (Racing)
Újabb epizódjához érkezett el a 23Xi Racing/Front Row Motorsports vs. Nascar című szappanopera. A tavaly...
ápr. 9
21:54
Állandóan virágzó orchidea? Ez az apróság a titka! (Agroinform)
Ezt tedd, hogy tele legyen virággal az orchideád!
ápr. 9
21:54
Nem nyomoznak a zsidózó tanár ellen (Mandiner)
A pedagógus az eset után felmondott, de nem értette mi a probléma.
ápr. 9
21:56
Az Egyesült Államok az antiszemitáknak is hadat üzent (Mandiner)
Nincs hely az Egyesült Államokban a világ terroristáival szimpatizálók számára – közölte a bevándorlási hivatal.
ápr. 9
21:57
Görögország drágábban kínálja kulturális kincseit, de az élmény továbbra is megfizethetetlen (Utazási Élmények)
A görög napfény, a türkizkék tenger és a mitikus romok eddig is mágnesként vonzották a világ utazóit. Ám akik a bölcső szikláinál, az istenek hajlékainál és az ókori civilizációk lenyűgöző emlékeinél szeretnének elmerülni, azoknak mostantól mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükben.
ápr. 9
21:57
Ez a 4 csillagjegy nagyon komoly lelki terhet cipel (Táplálékallergia)
Ez a 4 csillagjegy súlyos, nehéz lelki terhet cipel az életben. Mutatjuk mit és miért. Sokan irigylik ezt a 4 csillagjegyet, pedig ha tudnák sokan, mi rejtőzik az álarc alatt, mögött… Horoszkóp. Az irigység és az ítélkezés, gyakran együtt járnak az életben. Az emberek egy része képes nem csupán a rosszat elítélni, képesek akár a jó
ápr. 9
22:00
Donald Trump megszólalt Peking vámjainak emelése után: Kína meg akar állapodni (Infostart)
A vámháborúban eddig jellemzően ostorozta az országot annak lépései miatt. Most, miután a világ országai számára a vámok felfüggesztését, Kína számára annak emelését jelentette be, arról beszélt, hogy büszke nemzetről van szó.
ápr. 9
22:00
Magyar turista olyat tett Ázsiában, ami példátlan, megtörtént a baj (Promotions)
Érdekes történetről számoltak be a helyi lapok.
ápr. 9
22:00
Freddie Mercury egy amatőr – és a bosszú hajtja (Mandiner)
A modern James Bond legalább annyira érzékeny, amennyire okos, emellett kimondottan feminin. Hogy Rami Malek egyben nagyon amatőr, az még jól is áll neki, a bosszúvágy már nem annyira.
ápr. 9
22:03
Sorsdöntő fordulat: Trump váratlanul meghátrált – 90 napra felfüggeszti a vámokat, de Kínának adott egy gyomrost (naphire.hu)
Donald Trump 90 napos szünetet rendelt el az amerikai vámok alkalmazása terén, egyben azonnali hatállyal megemelte a Kínára vonatkozó vámtételt 125 százalékra.
ápr. 9
22:06
Rengeteget kereshetett, aki komolyan vette Trump reggeli posztját (SzMo)
Órákkal a vámok felfüggesztése előtt az amerikai elnök kiírta a közösségi oldalára: Ez most a legjobb idő a vásárlásra. És aláírta monogramját, ami egyben a Truth Social anyavállalatának részvényeire is utal.
ápr. 9
22:06
Észtország alkotmányt módosít, hogy kizárja az orosz kisebbséget a választásokból (Mandiner)
83 ezer ember veszíti így el a szavazati jogát.
ápr. 9
22:08
A drogdílerekre nagyon szomorú világ vár (Mandiner)
Horváth László kormánybiztos kijelentette, a kábítószer-kereskedőkkel nincs alku.
ápr. 9
22:12
Meglepő dolgot állított egy, az oroszok oldalán harcoló kínai katona (Infostart)
A Donyeck megyében elfogott egyik kínai katona vallomásában elmondta, hogy egy kínai közvetítőn keresztül csatlakozott az orosz hadsereghez, és ezért 300 ezer rubelt (körülbelül 1,2 millió forintot) fizetett - közölte az ukrán "Luhanszk" hadműveleti-taktikai csoport sajtóosztálya az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
ápr. 9
22:12
Egyre több áramot kell külföldre exportálnunk, csak éppen negatív áron (Portfolio)
Az energiatárolási beruházások ugyan magas kockázattal és tőkeigénnyel járnak, de a piacon megjelenő hozamlehetőségek vonzóvá tehetik őket bizonyos befektetők számára – hangsúlyozta Ercsey Tamás, az energo hungary Kft. társalapítója és ügyvezetője. Előadásában kiemelte, hogy a kiegyenlítő piac és az árarbitrázs lehetőségei adják a tárolók megtérülé
ápr. 9
22:12
"Meg kell adni a lehetőséget a fiatal afrikai tehetségeknek" – az egykori közönségkedvenc scoutként segítené a Fradit (Mandiner)
Fatusi már alig várja, hogy Budapestre jöjjön.
ápr. 9
22:24
Horváth László: soha nem látott, kíméletlen jogszabályok jönnek (Infostart)
A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosnak rossz híre van a kábítószer-kereskedőknek: minden eddiginél rosszabb világ vár rájuk. Horváth László a kormány Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban azt mondta, soha nem látott, kíméletlen jogszabályok jönnek, hiszen szerdán a parlament megkezdte a kábítószer-ellenes törvény
ápr. 9
22:24
Pénisz alakú békemeneteléssel üzen a Kétfarkú Kutya Párt (SzMo)
Az MKKP szerint sokat gondolkodtak azon, hogyan lehet "esztétikus péniszt rajzolni" Budapest térképére. A demonstráció a Hősök teréről indul és oda is tér vissza.
ápr. 9
22:39
Szédületes változás ment végbe a globális energetikában (Infostart)
Van egy ország, amelyik úgy hasít, hogy már 40 százalék fölé ment a tiszta energia aránya a globális termelésben.
ápr. 9
22:42
Kárász Róbert súlyos motorbalesetet szenvedett - körforgalomban ütötte el egy teherautó (SzMo)
A korábbi műsorvezető zúzódásokkal és szalagsérülésekkel került fekvőgipszbe. A baleset után elképzelhetőnek tartja, hogy végleg lemond a motorozásról.
ápr. 9
22:48
"Mindenki szerette", de bestiális kegyetlenséggel megölték (HírTV)
Megöltek és feldaraboltak Kolumbiában egy elismert olasz tudóst, akinek testrészeit különböző helyeken találták meg Santa Marta karib-tengeri fürdővárosban.
ápr. 9
22:54
Donald Trump a Team Penske bajnokai előtt tisztelgett a Fehér Házban (USAracing)
Öt év után ismét bajnok autóversenyzők lepték el az Ovális Irodát. Április 9-én, szerdán Donald...
ápr. 9
22:54
Donald Trump bejelentésére jelentősen erősödött a forint (Demokrata)
Az euró jegyzése mindössze három óra leforgása alatt hat forintot zuhant.
ápr. 9
22:54
Donald Trump a Team Penske bajnokai előtt tisztelgett a Fehér Házban (Racing)
Öt év után ismét bajnok autóversenyzők lepték el az Ovális Irodát. Április 9-én, szerdán Donald...
ápr. 9
22:57
Donald Trump felfüggesztette a vámháborút – Kína újabb pofont kapott (Menedzsment Fórum)
Komoly pálfordulatot jelentett be magyar idő szerint szerda este az elnök.
ápr. 9
22:57
Dőlni fog a pénz! Ezek az angyalok segítenek a bőség és jólét megteremtésében április végéig (Blikk)
Van néhány angyal, akik ebben a hónapban segíthetnek, hogy elérd, amit kívánsz!
ápr. 9
23:00
Komfortzónán túl: határok feszegetése a legzordabb körülmények között (Glamour)
Miért döntenek úgy egyre többen, hogy hosszú heteken vagy akár hónapokon át szinte minden kényelmet nélkülözve, veszélyes körülmények között, a természet vadságát első kézből megtapasztalva több ezer kilométert gyalogolnak, vagy csúcsokat hódítanak meg?
ápr. 9
23:02
Carrie Bradshaw is megjelenik a brit Vogue felfedezettje, Pál Dóra festményein (Glamour)
"Az arany középút megtartása a célom," – vallja Pál Dóra festőművész, akivel nagyot fordult a világ tavaly év végén, amikor felfedezte magának az óriási presztízzsel bíró brit VOGUE magazin. Dórának nem szállt a fejébe a siker: örömteli mosollyal nyugtázza ugyan az elismerést, de a felkérés-dömping ellenére továbbra is az alkotás öröméért és a megf
ápr. 9
23:06
Visszatérhet a Fehér Házba a kitiltott AP – ha a kormányzat hagyja (Infostart)
Az Egyesült Államok egyik szövetségi bírósága helyi idő szerint kedden elrendelte, hogy engedjék vissza az Associated Press (AP) hírügynökség munkatársait a Fehér Ház sajtóeseményeire.
ápr. 9
23:33
Lamine Yamal parádézott, a Barcelona kiütötte a Dortmundot, és már-már az elődöntőben érezheti magát (rtl.hu)
Már az első percekben megszerezhette volna a vezetést a Barcelona, Kobel kapus kétszer is szépen védett. A 25. percben aztán már ő is tehetetlen volt, Cubarsí pörgette a labdát a kapuba, de a gólvonalon hozzáért még Raphinha, így hivatalosan ő lett a gólszerző. Alighogy elkezdődött a második félidő, a Barca megduplázta előnyét, Yamal varázsolta a l
ápr. 9
23:48
A Delta elhagyta a kifutópályát (ProfitLine)
A vártnál jobb eredménnyel kezdte meg az évet a Delta Airlines az első negyedéves jelentésük szerint.

2025. április 10. csütörtök

ápr. 10
0:18
Trump összevissza csinálja, amit csinál... vagy van az egész mögött egy mesterterv? Megszólalt a pénzügyminisztere (Blikk)
Donald Trump elnök szerdán, miután Kínával vámokat lövöldöztek egymásra, úgy rángatva a tőzsdéket, mint fogzó ló a karámajtót, bejelentette, hogy 90 napra felfüggeszti az új vámokat azon országok számára, akik nem álltak elő válaszlépésekkel, illetve felvették a kapcsolatot az USA-val. Ez sokak számára meglepő lépésnek tűnhetett. Ám Scott Bessent a
ápr. 10
0:18
A beteg kislányával szervez nagyszabású gyűjtési akciót a világbajnok vízilabdázónő, Drávucz Rita (Blikk)
Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázónő kislánya, Flóra 2013-ban született kétoldali dongalábbal. Végeláthatatlan vizsgálatok és kezelések hada után kapták kézhez a végleges diagnózist: a kislány a Charcot-Marie-Tooth 2C típusú, ritka genetikai rendellenességgel született. Flórát többször operálták, s jelenleg kerekesszéket haszná
ápr. 10
0:18
Bréking: Fabrizio Romano állítja, eldőlt Szalah sorsa a Liverpoolnál (Sport365)
Mohamed Szalah új szerződése a Liverpoollal gyakorlatilag véglegesítésre vár. A felek megállapodása már a befejező stádiumban tart – írta X-oldalán Fabrizio Romano
ápr. 10
0:18
Pénisz alakú a Kétfarkú Kutya Párt békemenetének útvonala (444.hu)
Ráadásul nem ez lesz a párt egyetlen eseménye a hónapban, ugyanis nemrég derült ki, hogy mégis megtarthatják az április 20-ai Million Marijuana Marchot.
ápr. 10
0:18
Az orosz belügy minden kulturális rendezvényről tudni akar (444.hu)
Mindent ellenőriznek.

Keresés