A francia Naarea nevű cég egy olyan, olvadt sóval működő mikroreaktort fejleszt, amely 40 megawatt villamos energiát és 80 megawatt hőt termel a hagyományos atomerőművekből származó kiégett fűtőelemek felhasználásával. Vagyis a reaktor nem csupán villamos energiát termel, hanem közben a radioaktív hulladékot is újrahasznosítja.
A születési kövek nemcsak szép díszek, hanem egyedülálló energetikai hatásokkal is bírnak az ezotéria hívői szerint. Ha eddig nem voltál tisztában a születési köved jelentőségével, most itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedj vele!
Az idei támogatásos év lesz, nagyon várjuk az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat eredményeit, de azt is látjuk, hogy sokan készülnek a precíziós pályázatra is - mondta el Krupp Orsolya, a Kuhn Mezőgazdasági Gép Kft. ügyvezető igazgatója az Agrárszektornak. A szakember beszélt arról is, hogy a mezőgazdasági szektor szereplői jellemző
Egynapos sztrájk kezdődött szerdán Görögországban a megélhetési költségek emelkedése elleni tiltakozásul, a munkabeszüntetéshez a tömegközlekedésben dolgozók nagy része is csatlakozott. A rendőrség azt közölte, több mint 15 ezren vonultak utcára Athénban és Szalonikiben.
A CDU-CSU és az SPD villámgyorsan megegyezett a közös kormányzásról. Az új alkotmánymódosítás óriási állami költekezést tesz lehetővé Németországban. 60 év után először a CDU irányíthatja a külügyminisztériumot.
Thaiföld a 9 milliós főváros, Bangkok mellett lélegzetelállító szigeteiről, kulturális örökségéről és páratlan konyhájáról is ismert, így nem véletlenül tartozik a világ leglátogatottabb országai közé. Ha viszont a következő utunkon szeretnénk kicsit elszakadni a legzsúfoltabb helyszínektől, érdemes inkább a helyiek kedvenc látnivalóit választanunk
A gyilkossági ügyet megismerve az egész ország felhördült, a parlament pedig teljes egyetértésben szavazta meg, hogy ne legyen többé elévülés. A szülők számára mégsincs kártérítés.
A stressz oldásáról, egyéni érdekeink megóvásáról és a kiegyensúlyozottság eléréséhez szükséges lépésekről beszéltek szakemberek a Klasszis Média Egészséggazdaság – Menedzser Egészség című konferenciáján.
Dél-Korea intézkedéseket jelentett be az amerikai vámemelések által kiemeleten sújtott autóipar támogatására a belföldi kereslet fellendítésével és új piacok megnyitásával egy szerdán kiadott kormányközlemény szerint.
Azt is elismerte, hogy a javaslataik nem foglalkoznak a megelőzéssel. Az ellenzéki képviselőknek éppen ez volt az egyik legfontosabb kifogásuk a törvényjavaslat vitájában.
A BYD a prémium szegmensben is versenyre kel Európa autógyártóival: a Denza a BMW és a Mercedes modellek innovációival és árával konkurálna. BYDA világ legnagyobb elektromos autógyártója, a BYD hivatalosan is bejelentette prémiummárkája, a Denza európai debütálását a milánói Design Héten. A kínai cég célja, hogy versenybe szálljon a kontine
A Volkswagen globális eladásai 1,4 százalékkal növekedtek az első negyedévben, amit jelentősen támogatott az elektromos járművek iránti kereslet megugrása, miközben a vásárlók elfordultak Teslától - írta a Bloomberg.
Kína bejelentette, hogy április 10-től 34 százalékról 84 százalékra emeli az Egyesült Államokból származó termékekre kivetett vámokat, válaszul a washingtoni kormány legújabb, hasonló mértékű intézkedésére.
A "Hogyan tudnék élni nélküled?" lett a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar mozifilm, már a "Futni mentem"-et is beelőzte. De mi lehet az elképesztő siker titka? A Demjén-dalok kellettek ehhez vagy valami egészen más is? Berúgta ezzel a filmmel a kaput az új színészgeneráció? És akár folytatás is jöhet? Utánajártunk! L. Dézsi Zoltán riportja a
Új, közös reality-t jelentett be az ATV és a TV2, amihez a Joint Venture Szövetség adja a hátteret. Ilyen együttműködés korábban még nem volt a TV2 és az ATV között.
Egyhangúlag döntött az alapkamat változatlan szinten tartásáról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa márciusi ülésén a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint – közölte az MTI.
A magyar kormány nemmel szavaz az amerikai termékeket érintő uniós viszontvámokra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. Mint mondta, a vámok csak további áremelkedést hoznának Európában, Magyarország pedig a párbeszédet szorgalmazza a terhek enyhítése érdekében.
Az amerikai elnök vámháborúja valójában szankciós politika. Nincs tárgyalás, a bejelentés egyoldalú, a mértéke abszurd, a magyarázata nem közgazdasági, és az elnök arra célozgat, hogy "ha jól viselkedtek, akkor vissza lehet vonni", mondta az ATV-ben a korábbi jegybankelnök.
Bohdan Krotevics szerint a katonák életét kockáztatják a hibás döntések. Szerinte a hadsereg még mindig a második világháborús szemlélet szerint működik, miközben a háború már teljesen más eszközökkel zajlik, és ideje leváltani a hadsereg vezetését.
Kína bejelentette, hogy április 10-től 34 százalékról 84 százalékra emeli az Egyesült Államokból származó termékekre kivetett vámokat, válaszul a washingtoni kormány legújabb, hasonló mértékű intézkedésére.
Májustól a korábbi 500 ezer forint helyett maximum 2 milliárd forintos bírság is kiszabható arra a nagyvállalatra, amely nem tartja be a magyarországi környezetvédelmi szabályokat.
Idén második alkalommal jelentkezett törésteszt eredményekkel az EURO NCAP - az elsőről itt írtunk részletesen. Ezúttal 6 személyautó eredményeit hozták
Meghan Markle új podcastjában árulta el, várandóssága korántsem volt komplikációktól mentes. Míg Archie-t várta, úgynevezett preeklampszia alakul ki nála, ami egy komoly terhességi komplikáció.
Szeretettel várunk minden konzervatív értékrendű vagy a konzervatív értékrendre kíváncsi, a világ és a hon ügyeiben eligazodni kívánó polgárt. Szalai Zoltán írása.
Ha lehetne, én kötelezővé tenném, hogy aki a vendéglátás bármely szakát is tanulja, olvasson Krúdyt. Ne csak kötelező Szindbádot, ne csak Álmoskönyvet. Minden könyv hozzánk tesz valamit – olvastam egyik nagy könyváruház portálján. Krúdy ízes írásai mindenképpen hozzánk tesznek valamit. Valamit, amitől fényesebb lesz a nap, fehérebb az abrosz, ízlet
A Toyota Gazoo Racing gőzerővel dolgozik a 2026-os modellévű GR Corollán, amely több, versenypályás használatra tervezett fejlesztést vezet be. A japán hot hatch agresszívabb aero-csomagot és áthangolt futóművet kap, emellett az 1,6 literes, háromhengeres turbómotorjának (G16E-GTS) is megemelik a nyomatékát. Legutóbb egy éve nyúlt hozzá a népszer
Elárasztották a TISZA Pártot és Magyar Pétert támogató bejegyzések Staller Ilona, azaz Cicciolina közösségi oldalát. Az egykori felnőttfilmes sztártól egyébként nem meglepő, hogy politikai témában is állást foglal, ugyanis mint ismert, korábban parlamenti képviselőként is dolgozott Olaszországban.
A nő hiába kért segítséget - a férje maga is rendőr volt, most meg ellene akarnak vádat emelni. A nő ügyvédje szerint ez az egész történet elfogadhatatlan.
A társadalomban hosszú ideje elterjedt nézet, hogy a korai kelés a siker záloga. Azonban nem minden életkorban előnyös ez a szokás. Különösen a gyermekek esetében jelentheti a korai ébredés a nap sikeres kezdete helyett inkább az iskolai teljesítmény és az egészségi állapot romlását.
Nagy István agrárminiszter saját Facebook-oldalán közzétett videójában hangoztatta, hogy továbbra sincs kitörés és eredményes a védekezés a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban. Az intézkedések pedig folyamatosan zajlanak.
A Delta Air Lines vezérigazgatója, Ed Bastian bírálta Donald Trump elnök vámpolitikáját, miközben a légitársaság csökkentette növekedési terveit és nem tudja megerősíteni 2025-ös pénzügyi előrejelzését a gyengülő foglalási adatok miatt - számolt be róla a CNBC.