2025. április 9. szerda

ápr. 9
11:48
Mit művelnek? Három éve újították fel, most újrakezdik Tokaj főterének renoválását Tiborczék (Nyugati Fény)
Van itt pénz!
ápr. 9
11:51
Mindent letarol az El Niño? Nagyon súlyos, amit a nyárról mondanak a meteorológusok (Blikk)
Bárcsak ne lenne igaz.
ápr. 9
11:51
Trumptól még egy ötlet és összeomlik a kőolajpiac (Piac és Profit)
A kőolaj ára tovább zuhant, már a Brent ára is közelíti a 60 dolláros szintet, miután tegnap Donald Trump a vámpolitika folytatásáról döntött. Kína ellen 104 százalékra emeli az amerikai importtarifa mértékét az amerikai elnök. Ez a kőolaj további keresletcsökkenését okozza, és félő, hogy a piac összeomlása is bekövetkezhet.
ápr. 9
11:51
Párizsis zsemle is lehet kacsacomb – Köllő Babett szerint (AC News)
A luxusfeleség az AcNews Kutyaszorító című műsorában vallott élete legnehezebb időszakáról, és elmondta, hogy a boldogság nem a pénzen múlik.
ápr. 9
11:51
Biztonsági kockázatra hivatkozva tiltottak ki Szerbiából egy kormánykritikus horvát állampolgárt (Telex)
Az érintett nő úgy véli, a hallgatói tüntetések támogatása állhat a kitiltás hátterében.
ápr. 9
11:51
Undorító, orrfacsaró bűz terjeng a Balatonnál: megkeseríti a lakók életét az elviheselhetetlen szag (naphire.hu)
Hetek óta bűzben élnek Balatonfűzfő lakói. A Nitrokémia Zrt. üzemzavarából származó ammóniaszag már nemcsak kellemetlen, hanem az egészségre is veszélyes lehet. A lakók felháborodtak, a hatóságok vizsgálódnak, a cég magyarázkodik – de a bűz csak nem múlik.
ápr. 9
11:51
Ha jót akar magának, holnapra halasztja a tankolást (Magro)
A magyar kútnál is érezni fogják a Brent-olaj árcsökkenésének hatását: a benzin és a gázolaj átlagára akár 600 forint alá is kerülhet.
ápr. 9
11:51
Ijesztő videó terjed az interneten: Hóban rekedtek a gólyák Bulgáriában (PlanetZ)
A madarak világában a túlélés gyakran a gyors alkalmazkodáson múlik. A gólyák pedig ebben igazán profik. Minden évben előfordulnak késői fagyok, hirtelen lehűlések, de a tapasztalt madarak tudják, mikor kell megállni és kivárni.
ápr. 9
11:54
Kim Dzsongün húga hiú ábrándnak nevezte az észak-koreai nukleáris leszereléssel kapcsolatos reményeket (HírTV)
Phenjan sosem adja fel nukleáris fegyvereit, és folytatja atomprogramját - jelentette ki Kim Jodzsong, Kim Dzsongün észak-koreai vezető nagy belpolitikai befolyással rendelkező húga.
ápr. 9
11:54
Engedélyezték a kéknyelv betegség elleni vakcinázást Magyarországon! (Agroinform)
Az országos főállatorvos engedélyezte a kéknyelv betegség elleni vakcinázást Magyarországon. A határozat azonnali végrehajtást ír elő.
ápr. 9
11:54
Hegedüs Éva: Minden várakozásunkat felülmúlja a Gránit Bank, amióta a tőzsdén vagyunk (Portfolio)
Kifejezetten elégedett a Gránit Bank eddigi tőzsdei teljesítményével Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató, akit a frissen megjelent, a menedzsment terveit is felülmúló 2024-es pénzügyi eredmények mellett a vámháború magyar bankszektorra gyakorolt hatásairól, a bankszámlaköltségek körüli mizériáról és az 5%-os lakáshitelről is kérdeztünk. Hegedüs Évát a
ápr. 9
11:54
Fontos bejelentést tett a 4iG: a One nem emel árakat (ATV)
A One-díjakról tett bejelentést a 4iG: nem érvényesítik az inflációkövető díjkorrekciót, 2026 július 1-ig pedig nem változtatnak a havidíjaikon sem.
ápr. 9
11:54
Podcast: unalom Suzukában, izgalom Darlingtonban! (Autónavigátor)
Megjelent a Motorsport Mánia sorozatunk második epizódja, amelyben alaposan kibeszéltük a Formula-1-es Japán Nagydíjat, de szót ejtettünk a Lawson-Tsunoda ügyről,
ápr. 9
11:54
10 különleges program, ha élményekkel tennéd emlékezetessé a tavaszi szünetet (SzMo)
Idén is számos izgalmas program vár ránk a tavaszi szünet és a húsvéti ünnepek alatt. Ha szeretnéd, hogy ez az időszak igazán emlékezetes legyen a családoddal vagy barátaiddal, mutatunk néhány szuper tippet a kikapcsolódáshoz!
ápr. 9
11:54
Megmutatták Kleopátra valódi arcát, rendkívüli a látvány, mindennek ellentmond a felfedezés (Promotions)
Az igéző szépségű uralkodónő évezredek távolságából is meghódítja a férfiak szívét.
ápr. 9
11:54
A bolygó teljes vízkészlete megtisztítható lehet ezzel az új módszerrel (Rakéta)
A globális vízminőség komoly mértékben lehet javítható.
ápr. 9
11:54
A fagykárok bejelentésére biztat az Agrárminisztérium (Magyar Hírlap)
A gazdák május végéig élhetnek a lehetőséggel.
ápr. 9
11:54
Fel lehet lélegezni: elmaradnak az áremelések (Növekedés)
Az inflációkövető díjkorrekciótól a Magyar Telekom, a 4iG és a Yettel is eltekint.
ápr. 9
11:54
Bejelentette a Bankszövetség: részt vállalnak az infláció megfékezésében (Mandiner)
A bankszektor sok milliárd forint kedvezményt biztosít ügyfelei, azaz a magyar emberek, családok részére.
ápr. 9
11:54
Egy magyar borvidék lett Európa második legjobbja (Helló Magyar)
Olyan világhírű bortermelő régiókat előzőtt meg, mint Toszkána, vagy Rioja.
ápr. 9
11:57
40 milliárd forint biogáz és biometán termelés ösztönzésére a Jedlik Ányos Energetikai Programban (Öko-drive)
A Jedlik Ányos Energetikai Program felhívásának tervezete 2025. április 15-én délig véleményezhető.
ápr. 9
11:57
Kos mellett: szerelem, ami hegyeket mozgat, de nem mindig könnyű (Bien)
A Kos a horoszkóp első jegyeként gyakran a dinamizmus és az újdonságok iránti vágy megtestesítőjeként jelenik meg. E jegy szülöttei általában energikusak, bátorságuk messze földön híres, és sosem riadnak vissza a kihívásoktól. Azonban a Kosok életében és kapcsolataiban nem csupán az intenzitás dominál, hanem olykor megjelenik a túlzott impulzivitás
ápr. 9
11:57
Nincs mindenhol baj: úgy tűnik, itt megúszták a fagyokat az ültetvények (Agrárszektor)
Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban is két egymást követő fagyos éjszaka okozott aggodalmakat a gyümölcstermesztők körében. A magyar viszonyoktól eltérően azonban náluk az első, április 6-ról 7-re virradó éjszaka jelentkezett egyrészt alacsonyabb hőmérsékleti értékekkel, másrészt hosszabban tartó fagyhatással. Az április 7-ről 8-ra virradó é
ápr. 9
12:00
Egyszerűbb szabályozás, hatékonyabb alkalmazkodás a vízgazdálkodásban (Alternatív Energia)
Egyszerűbb, átláthatóbb szabályozási környezetet teremt a vízgazdálkodásról szóló törvény tervezett módosítása – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
ápr. 9
12:00
Íme az új luxuscikk: a stresszmentes munka (HR Portál)
A jövő luxusa nem a pozíció vagy a fizetés lesz, hanem a nyugodt, élhető munka és élet. Minél hamarabb felismeri ezt egy cég, annál nagyobb eséllyel tarthatja meg a legjobb embereit - írja a Jobcapital a HR Blogon.
ápr. 9
12:00
Meglépte a Yettel is: visszavonják az idei díjemelést (Portfolio)
Március elején érvényesítette az idei évre díjkorrekcióját a Yettel, de a távközlési vállalat ma közölte, hogy meghatározott lakossági számlás díjcsomagok esetében "határozott idejű kedvezményt biztosít", aminek mértéke 3,7 százalék, vagyis magyarul visszavonja az idei díjemelést.
ápr. 9
12:00
Macus és Szofi: itt nézheted a szerelmes gólyapár mindennapjait élőben (Háziállat)
Macus egy röpképtelen gólya a BirdMania Madárparkban lakó gólya, akihez 2017 óta minden évben visszatér párja, Szofi. Idén sem volt ez másképp.
ápr. 9
12:00
Mit is jelent, hogy a tészta al dente? (WMN)
Pálfi Franciska olasztanár elárulja, a sokat hallott olasz főzési kifejezések mit is jelentenek pontosan.
ápr. 9
12:00
Ezer kisgyermekes otthon melegét biztosítják (Magyar Hírlap)
A Máltai Szeretetszolgálat fűtéstámogatási program keretében nyújtott segítséget a rászorulóknak.
ápr. 9
12:00
Soltész Miklós: Fontos, hogy a nevelés milyen feltételek között valósul meg (Demokrata)
"A kormány, az önkormányzatok és különböző fenntartók részéről a feltételeket biztosítják."
ápr. 9
12:00
Egy platformra kerültem Gulyás Marxival (Mandiner)
Ez ijesztő.
ápr. 9
12:03
Bill Murray még mindig nem érti, mi volt a baj azzal, hogy a Covid idején váratlanul megcsókolt maszkon keresztül egy nőt egy forgatáson (Telex)
Az incidens idején 72 éves színész túlzásnak tartja, hogy emiatt leállították a film forgatását.
ápr. 9
12:03
Bébifókák bőrébe köthették a középkori ciszterci szerzetesek a könyveiket (Telex)
A fehér prém nemcsak vízálló volt, de még a szerzetesek fehér csuhájához is passzolt.
ápr. 9
12:03
Nem emel árat a Magyar Telekom, elmarad az inflációkövető díjszabás (ICT Global)
A magyar gazdaság fellendítése iránti elköteleződését kifejezve a Magyar Telekom nem hajtja végre a 2024-es évre vonatkozó, 3,7%-os inflációkövető díjkorrekciót fogyasztói körében és legalább 2026 első félévének végéig nem emeli a fogyasztók már meglévő csomagjainak havidíját. Emellett a vállalat a változó ügyféligényekre reagálva megújítja mobil-p
ápr. 9
12:06
6 híres író és költő, aki áprilisban született (Éva Magazin)
Április az egyik legszeszélyesebb hónap az évben, mely már számos írót és költőt megihletett műveiben, ugyanakkor igen neves személyiségek is ebben a hónapban láttak napvilágot. A korábbi hónapokhoz hasonlóan most is utánajártunk, kik voltak április leghíresebb szülöttei!
ápr. 9
12:06
Puli: a kutya, ami nem ismeri a félelmet (Háziállat)
A puli, magyar kutyáink büszkesége. Nemhiába pásztorkutya, mert a megjelenése is egy meleg pásztorsubára hajaz. És a természete sem mindennapi. A szívóssága mellett ugyanis a bátorsága is világhírűvé tette...
ápr. 9
12:06
Gondoltad volna? Cicciolina is támogatja Magyar Pétert és a Tisza Pártot (SzMo)
Az egykori pornószínésznő, aki korábban az olasz politikában már vállalt közéleti szerepet, ezúttal Magyar Péter és pártja mellé állt, amiről több bejegyzést is közzétett az Instagramján.
ápr. 9
12:06
Az Asean a vámháború árnyékában (Magyar Hírlap)
A gazdasági integráció felgyorsítására szólított fel a főtitkár.
ápr. 9
12:06
Égető probléma kerül terítékre: az Országgyűlés előtt a drog-ügy (Mandiner)
Április elején a volt Csepel Művek területén soha nem látott mennyiségű, 500 ezer adag, több mint 100 kg mennyiség került rendőrkézre a kristály nevű kábítószerből.
ápr. 9
12:09
Havidíj-kedvezményt nyújt meghatározott lakossági ügyfeleinek a Yettel (Infostart)
A Yettel meghatározott lakossági számlás díjcsomagok esetében határozott idejű kedvezménnyel enyhíti a lakossági ügyfelek inflációs terheit – tudatta a vállalat.
ápr. 9
12:09
Visszatér a napsütés! – Ilyen időre számíthatunk a hétvégén (Blikk)
Vége a reggeli fagyoknak
ápr. 9
12:09
Bár A Fehér Lótusznak vége, megteremtette számunkra a nyár legmenőbb frizuráját (in.hu)
A Fehér Lótusz hivatalosan is lezárult, és bár mindannyiunknak megvan a véleménye a befejezéssel kapcsolatban, egy dolog egyértelmű: a közelgő nyári szezonban a szépségápolási inspiráció egyik legfontosabb forrása lesz.Még ha nem is utazunk el a Four Seasonsbe a thaiföldi Ko Szamuj szigetére, nem kevés inspirációt gyűjthetünk A Fehér Lótusz szerepl
ápr. 9
12:09
Britney Spears kidobta a pasiját - ezt a börtönviselt fickót már másodszor (Sassy)
Britney Spears másodszor dobta ki Paul Solizt, megindultak a találgatások, miért ért véget a románc.
ápr. 9
12:09
Megállíthatatlan a Kamaszok, már csak három sorozat előzi meg a Netflix örökranglistán (Médiapiac)
Újabb rekordot döntött a Kamaszok, a Netflix minden idők legnézettebb tévésorozatainak toplistáján már a 4. helyen áll. A sorozat kevesebb mint egy hónap alatt 114 millió megtekintést ért el, és ezzel megelőzte A Bridgerton családot, Az éjjeli ügynököt és A vezércselt is.
ápr. 9
12:12
Eltűnt az ukránok 141. dandárjának összes katonája (Magyar Hírlap)
Kijevben komoly emberhiány van.
ápr. 9
12:15
Hortay Olivér: Donald Trump felpörgetné az energiapiacot, nagy dealt készíthet elő az EU-val (Infostart)
A tavalyi adatokat nézve nincs realitása annak, hogy az Európai Unió az amerikai elnök kérésének eleget téve 350 milliárd dollár értékben vásároljon energiát az Egyesült Államoktól – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Mint fogalmazott, Donald Trump vélhetően visszaszorítaná az energiaárakat és újraiparosí
ápr. 9
12:15
Sok magyar banki ügyfél kerülhet bajba: ha régi telefonod van, hamarosan elérhetetlenné válik ez a mobilbankos alkalmazás (naphire.hu)
Kellemetlen meglepetés érhette azokat az iPhone-tulajdonosokat, akik rendszeresen használják az Erste Bank George nevű mobilalkalmazását. Az ügyfelek egy figyelmeztető üzenettel találkoztak a mobilbanki felületen a napokban, miszerint a George app hamarosan nem lesz elérhető azok számára, akik nem tudják frissíteni készüléküket iOS 16-ra.
ápr. 9
12:15
Leállt a Büntető az Unibet kivonulása miatt – új partnerrel térnének vissza (Media1)
A Büntető, mely az elmúlt években a magyar sportújságírás egyik fontos műhelyévé vált, tavaly november óta anyagi okok miatt nem készít új tartalmakat. A Media1-et most úgy tájékoztatták a sportlap munkatársai, hogy a kényszerű leállás ellenére a szerkesztőség egységes maradt és a tulajdonosokkal egyeztetve azon dolgozik, hogy új partnerekkel, támo
ápr. 9
12:18
Hogyan ismerhető fel a fagykár a gyümölcsfákon? (Édenkert)
A tavaszi fagyok komoly károkat okozhatnak a gyümölcsfákban – különösen a virágrügyekben és a fiatal hajtásokban. A károsodás nem mindig azonnal látható, ezért fontos, hogy tudatosan figyeljük a jeleket.
ápr. 9
12:18
Egyedülálló engedélyt kapott a Széchenyi István Egyetem (Portfolio)
A pilóta nélküli könnyű légijármű-rendszerekre vonatkozó üzembentartói engedélyt (Light UAS Operator Certificate – LUC) kapott a győri Széchenyi István Egyetem, amellyel egész Európában első felsőoktatási intézményként szerezte meg a 2021-ben bevezetett, az európai drónszabályozás keretei között kiadható legmagasabb szintű engedélyt.

Keresés