2025. április 8. kedd

ápr. 8
9:20
Már 7 százalékra nőtt a napenergia részaránya a globális villamosenergia-termelésben (Portfolio)
A napenergia részaránya a globális villamosenergia-termelésben 2024-re 6,9 százalékra emelkedett a 2023-as 5,6 százalékról – derült ki aaz Ember nevű független nemzetközi think tank ma nyilvánosságra hozott globális villamosenergia kitekintő című átfogó kiadványából.
ápr. 8
9:21
Az egyetlen hely a világon, ahol két kontinenst is megérinthetsz búvárkodás közben (Roadster)
A búvárhely nem csupán erről híres.
ápr. 8
9:21
Az állattartóknak is nagy a felelőssége a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben! (Helló Sajtó!)
A Nébih a már eddig is folyamatosan közzétett napi információk mellett tájékoztató kiadvánnyal segíti az állattartókat, hogy megelőzzék a vírus terjedését és időben felismerjék a betegség tüneteit. Az Rszkf egy rendkívül fertőző betegség, amely a párosujjú patás állatokat – elsősorban a szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét, valamint több vadon él
ápr. 8
9:21
Így áll az infláció elleni harc, kijöttek a friss adatok (Haszon.hu)
2025. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 4,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, jelentette a KSH. 12 hónap alatt, 2024. márciushoz viszonyítva: Az élelmiszerek ára 7,0%-kal nőtt, ezen belüla liszté 42,2,az étolajé 32,7, a tojásé 26,1, a kávéé 18,6, a csokoládé és kakaóé 17,
ápr. 8
9:21
A Fehér Lótuszhoz hat hamis befejezést írtak, hogy ne szivárogjon ki a finálé (Médiapiac)
A Fehér Lótusz harmadik évadának fináléja előtt példátlan szigorral védték a sorozat fináléjának végkifejletét.
ápr. 8
9:21
Elfajult a helyzet a hegyeshalmi határátkelőnél: több kilométeres a kocsisor (Agrárszektor)
A ragadós száj- és körömfájás elleni fertőtlenítés miatt több kilométeres a kocsisor a hegyeshalmi határátkelőnél - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) kedd reggel a police.hu oldalon.
ápr. 8
9:24
Opus Global: osztalékemelés és újabb sajátrészvény-vásárlás a rekorderedmény után (Portfolio)
Kihívásokkal teli év volt a tavalyi az Opus Csoport vállalatai számára, de a bevételek csökkenése mellett az Ebitda kismértékben emelkedni tudott 2024-ben, elsősorban az energetika üzletágnak köszönhetően – derül ki a társaság ma reggel publikált éves jelentéséből. A tavalyi rekord adózott eredmény után a vállalat megemeli osztalékát, és újabb sajá
ápr. 8
9:24
Biztos, hogy az állatok leölése a megoldás? (Agroinform)
Egyre erősebben terjednek azok a nézetek, amelyek szerint a száj- és körömfájás megfékezésére ma már nem csak az állatok leölése jelenthet megoldást.
ápr. 8
9:24
30 évet letagadhat! Az Oscar-díjas színésznő egyetlen frizuraváltással évtizedeket fiatalodott (Joy)
Michelle Yeoh ismét bizonyította, hogy a stílus kortalan, a 2024-es cannes-i fesztivál ugyanis olyan frizurával és megjelenéssel lépett a vörös szőnyegre, amely szó szerint elvarázsolta a közönséget.
ápr. 8
9:24
Itt a Mission: Impossible új, brutálisan látványos előzetese (Igényesférfi.hu)
Tom Cruise nyolcadik, és minden bizonnyal utolsó bevetésére készül Ethan Huntként, a tét pedig ezúttal sem kevesebb, mint az egész világ jövője.
ápr. 8
9:24
Figyelmeztet a hatóság, csalók küldenek üzenetet a NAV nevében (Növekedés)
Csalók küldenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében hamis értesítéseket - közölte a hivatal.
ápr. 8
9:24
Új korszak kezdődik Debrecenben: nemzetközi futballóriás szállt be a DVSC-be! (Mandiner)
A Loki egy olyan globális futballhálózat része lesz, amely a City Football Grouphoz vagy a Red Bull Globalhoz hasonló modellben működik.
ápr. 8
9:24
Ez lehet Trump 350 milliárd dolláros ajánlata az EU-s vámok elengedésére (Forbes)
Nem fogadta el Trump az Európai Unió ajánlatát, mert ő a külkereskedelmi mérleget szeretné kiegyenlíteni. Mi történt? Nem fogadta el Trump az EU "nulla százalékért nulla százalék" vámajánlatát, ennél többet akar. A Politico értesülése szerint az amerikai elnök ajánlata egy 350 milliárd dolláros energia-szerződés lenne, aminek fejében már el tudná f
ápr. 8
9:24
Félszáz autócsoda a legendás szépségversenyen (Autószektor)
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2025 hőn áhított trófeáiért mintegy félszáz látványos autócsoda száll majd versenybe a következő kategóriákban. A szépségverseny legtekintélyesebb elismerése a "BMW Group Trophy – Best of Show" kitüntetés lesz, amellyel a szakmai zsűri ismét az esemény abszolút győztesét ismeri el. A Concorso d'Eleganza az esemény
ápr. 8
9:26
Brüsszelbe helyeződött át a pénzelosztó központ (Mandiner)
A demokratikus rendszer előbb-utóbb kikényszeríti a radikális irányváltást, mint Amerikában.
ápr. 8
9:27
Felfedezték, hogyan jönnek létre a mikroműanyagok (Telex)
Egy friss kutatás megvizsgálta, milyen folyamat okozza a környezetben és az emberi testben nagyjából mindenhol megtalálható káros mikro- és nanoműanyagok létrejöttét.
ápr. 8
9:27
Tetoválás és mozgás: Miért áll be a forgód egy szép mintától a vádlidon? (Sassy)
Egy tetoválás a mozgástartományt is képes csökkenteni. Jól meg kell gondolni, mit és hová tetováltat az ember, vallják a fasciával foglalkozó szakemberek.
ápr. 8
9:27
K&H;: félmilliónál is több a csak mobilügyfél (Digital Hungary)
Egyre többen intézik pénzügyeiket kizárólag mobilon a K&H-nál: egy év alatt 15 százalékkal nőtt a csak mobilbankot használók száma, így már több mint félmillió ügyfél választja kizárólag ezt a csatornát. A digitális ügyfélkör elérte a 775 ezret, és egyre többen használják aktívan a bank hangvezérelt digitális pénzügyi asszisztensét, Kate-et is.
ápr. 8
9:27
5 meglepő ok, amiért egy férfi azt mondja: ő az igazi! (Bien)
Sokan úgy vélik, hogy a férfiak és a nők teljesen eltérő módon élik meg az érzelmi kapcsolataikat, és bár valóban vannak különbségek, a szeretet és szerelem iránti vágy minden emberi lélek mélyén ott lakozik. Azonban, hogy pontosan mi az, ami miatt egy férfi szerelemre lobban, az sokféle tényezőtől függhet. Ezek közé tartozhatnak a fizikai vonzalmo
ápr. 8
9:30
Lépni kellett, milliárdokat mozgatott meg a kormány (Infostart)
Két határozat is megjelent a Magyar Közlönyben arra vonatkozóan, hogy hová és mennyi plusz forrást kell Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek csoportosítania.
ápr. 8
9:30
Csalók hamis értesítéseket küldenek a NAV nevében (HR Portál)
Csalók küldenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében hamis értesítéseket - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
ápr. 8
9:30
Rángatják a világ tőzsdéit: egyik nap vérfürdő, másik nap száguldás (Portfolio)
Meredeken estek a tőzsdék azóta, hogy Donald Trump kölcsönös vámokat jelentett be az USA kereskedelmi partnereire. Hétfőn hajmeresztő napon belüli mozgásokat produkáltak az amerikai indexek, masszív esésből rántották őket jelentős pluszba egy utólag cáfolt hírre, mely szerint Trump hajlandó egy időre felfüggeszteni a vámokat. A cáfolat megjelenése
ápr. 8
9:30
Friss hírek jöttek az iskolai drogprevencióról: erről minden szülőnek tudnia kell (Pénzcentrum)
A prevenciós videók nem részletezik, hogy mi a függőség és hogyan alakul ki, viszont a megtekintésük kötelező lesz.
ápr. 8
9:30
Megmenekülhet a Megyeri Csárda, így akarják megvédeni a bezárásra ítélt éttermet (ATV)
300 év után bezár a Megyeri Csárda, de még van rá mód, hogy megmentsék a legendás vendéglátóhelyet.
ápr. 8
9:30
Belgiumban kibervédelmi vizsga után lehetne csak internetezni (444.hu)
Ahogy az autóvezetéshez is kell jogsi, úgy Belgiumban jövő évtől az internet használatához is kell kiberjogosítvány.
ápr. 8
9:30
Magyar Péter övön aluli ütést vitt be a kormánynak, rendkívüli a fotó (Promotions)
Az elmúlt hetekben az országot végigszántó Magyar Péter meghökkentően izgalmas fotóval jelentkezett a közösségi médiában, pedig a kép elsőre teljesen ártalmatlannak tűnik.
ápr. 8
9:30
Nehezen felismerhető az Asperger-szindróma (Magyar Hírlap)
Figyelmeztető jel az empátia hiánya és a kapcsolatteremtési nehézségek.
ápr. 8
9:30
Nem jelölt allergén miatt riaszt a hatóság, több édességet is érint (Magyar Mezőgazdaság)
A Decathlon Magyarország négy különböző Protein Bar termék visszahívását kezdeményezte, mert nem jelölt allergén, glutén van a termékekben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) az MTI-vel.
ápr. 8
9:32
Ha a Goldman Sachs előrejelzése bejön, összeomlik az olajár a kereskedelmi háború miatt (Portfolio)
A Goldman Sachs elemzői szerint a kereskedelmi háború és a növekvő kínálat hatására a Brent nyersolaj ára szélsőséges esetben akár 40 dollár alá is eshet hordónként - számolt be a Bloomberg.
ápr. 8
9:33
Trump máris válaszolt az EU-s ajánlatra (Menedzsment Fórum)
A nullás megoldás nem jött be – egyelőre.
ápr. 8
9:33
Hogyan reagált az infláció az árrésstopra? Most kiderül! (Piac és Profit)
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 8
9:33
Megfejtették, hogy miért óvatos a Fidesz a hídfoglalókkal, pedig tényleg lebénítják Budapestet (naphire.hu)
Hetek óta zajlanak a hídlezárások Budapesten – a tüntetők az új gyülekezési törvény ellen tiltakoznak, amelynek hivatalos indoklása szerint a gyermekek testi, lelki és erkölcsi fejlődését hivatott védeni. A demonstrálók viszont úgy látják, a kormány a Pride betiltásán keresztül próbálja meg korlátozni a politikai véleménynyilvánítás szabadságát – é
ápr. 8
9:33
Trump tombol Kína lépése miatt: Most szabadulhat el totálisan a pokol – itt a bejelentés (Most Hír)
Kína "a végsőkig harcol" érdekeiért az Egyesült Államokkal szemben, és újabb ellenintézkedéseket hoz, ha Donald Trump amerikai elnök beváltja fenyegetését a további 50 százalékos vámemeléssel - közölte kedden a pekingi kereskedelmi minisztérium.
ápr. 8
9:33
Így számolj, ha ma váltanál eurót, dollárt, frankot (Haszon.hu)
Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót kedden reggel hét órakor 407,32 forinton jegyezték a hétfő esti 408,20 forint után. A dollár jegyzése 371,25 forintra csökkent 374,04 forintról, a svájci franké pedig 433,15 forintra 435,15-ről.
ápr. 8
9:33
Esterházy Péter emlékére focitornát rendeznek (Librarius)
Mert ahogy Esterházy is tudta: a futball, akárcsak az irodalom, egyszerre játék és komoly ügy.
ápr. 8
9:33
Bosszút állt a Vasason az a támadó, aki lehet, pályára sem lépett volna (NB1)
Hatalmas lehetőséget szalasztott el a Vasas hétfő este a Mezőkövesd vendégeként. A kezdés előtt tudott volt, hogy ha győznek az
ápr. 8
9:36
Leseperték Ursula von der Leyen vámajánlatát (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy nem lesz elég Ursula von der Leyen bizottsági elnök ajánlata, ahhoz, hogy visszavegye az európai autókra kivetett vámjait. Ehelyett most inkább azt szeretné, ha az EU még több energiát venne az USA-tól, amit már egyébként amúgy is megtesz mióta elkezdett leválni az Ukrajnát megtáma
ápr. 8
9:36
Strucctámadás áldozata lett Boris Johnson, a politikus felesége nevetve videózta le a váratlan incidenst (Femcafe)
A korábbi brit miniszterelnök egy amerikai szafariparkban tett látogatást a családjával, amikor magára haragította az egyik struccot.
ápr. 8
9:36
Budanov: Az ukránokat nem szabad tájékoztatni a valóságról (Magyar Hírlap)
Nem tudják feldolgozni.
ápr. 8
9:36
Zúzzuk le a Teslát! (Mandiner)
Bármi áron el kell őt mozdítani, ki kell őt iktatni. Akár táncos performanszokkal, varázsigékkel, dobolókörökkel; de akár merénylettel is.
ápr. 8
9:39
Újabb színvonalas programokkal folytatódik az Mvm Classic&Club; koncertsorozat (Üzletem)
Kiváló klasszikus és könnyűzenei koncertekkel várja idén tavasztól is az igényes zenei programokra vágyó közönséget az Mvm Classic&Club programsorozata. Áprilisban az Mvm Classic színpadán elsőrangú zenészek különleges zenei viadalának lehetnek tanúi a klasszikus zene rajongói, júniusban pedig a filmzene szerelmeseit varázsolhatják el az Mvm Club m
ápr. 8
9:42
Itt a felpattanás, tépik a magyar tőzsdét (Portfolio)
Több hazai blue chip masszív esést szenvedett el tegnap a globális vámháborús aggodalmak közepette. Mára azonban fordult a nemzetközi hangulat, és a magyar tőzsde is ralizik a nyitást követően, élen az OTP-vel.
ápr. 8
9:42
Még egy jó hír: jól megy Mészáros Lőrinc Opusa (444.hu)
Az élelmiszeriparban gyatrán teljesített, a turisztikai befektetéseknél és az energetikában viszont nagyot ment.
ápr. 8
9:42
Márciusban megállt a drágulás (Azenpenzem)
A fogyasztói árak februárhoz mérten nem változtak márciusban – derült ki a KSH friss statisztikájából. Ehhez azonban az is kellett, hogy a benzin olcsóbbá váljon. Éves alapon 4,7 százalékot tett ki az infláció, ilyen összevetésben az élelmiszerek 7 százalékkal kerültek többe.
ápr. 8
9:42
A CATL megszerezheti a Nio akkucsere-hálózatát (autopro)
A kínai CATL tárgyalásokat folytat a Nio Power többségi tulajdonrészének megvásárlásáról.
ápr. 8
9:42
Nagy Zsolt Leo bevallotta: barátnője álnéven írt kommentekkel sértegette a Farm Vip szereplőit (SzMo)
A realitysztár egy közleményben kért elnézést a barátnője viselkedése miatt, aki Kiss Lilla néven szólogatott be kedvese vetélytársainak.
ápr. 8
9:45
Budapesti vegyesboltokban és a román határon razziázott a NAV, a rendőrség és az Europol (Telex)
A jövedéki szabályok betartásától a pénztárgépek használatán át a drogkereskedelemig terjedt a razzia tárgyköre.
ápr. 8
9:48
Máris következménye van a Huawei uniós korrupciós botrányának (Infostart)
A gyanú szerint a vállalat alkalmazottai érintettek voltak az Európai Parlamentben történt korrupciós ügyben, bár az még nem tisztázott, hogy mi volt a szerepük.
ápr. 8
9:48
Igazi nők egyedi hajproblémáit helyezi fókuszba Beyoncé márkájának első kampánya (Kreatív Online)
Dokumentarista kampányt készített a Wieden+Kennedy Beyoncé hajápolási márkájának, a Cécrednek.
ápr. 8
9:48
Ennyit változtak az árak az elmúlt egy évben (Magyar Hírlap)
Az élelmiszerek ára 7,0 százalékkal nőtt.

Keresés