A repülőtér története legnagyobb járatkínálatával köszönti a nyári szezont: 200 járat 136 célállomásra és minden eddiginél több, 13,8 millió ülőhely. A kínálatban új célállomások és légitársaságok is szerepelnek, valamint jelentős bővítések meglévő úti célokra.A 2024 óta a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport történetének legszé
A Nagy Duettből való távozása után Schmuck Andor a színpadon osztotta meg sokkoló hírt: súlyos betegséggel küzd, és a következő időszakot életmentő kezeléseknek szenteli.
Felújított, jó állapotú panellakásokat 900 ezer és 1,5 millió, új építésű lakásokat pedig 1,1-2,7 millió forintos négyzetméterárak között kínálnak ma Budapesten - derül ki a Portfolio körképéből. Az állampapírpénzek egyelőre az adásvételek tizedénél jelentek meg. Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese a gazdasági portálnak elmon
A Fővárosi Állatkert továbbra is várja a vendégeket, de az állatsimogató részlege nem látogatható a járványveszély miatt. Több hazai legelőt és turistautat zártak le, illetve országszerte betiltották az állatbemutató rendezvényeket, találkozókat.
Németországnak vezető szerepet kell betölteni Európában, mert erős Németország nélkül nincs erős Európai Unió (EU) - ebben egyetértett Knut Abraham, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Bundestag-képviselője és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányalakítás Németországban, a magyar-német kapcsolatok perspektívái című rendez
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
Michael Mann befejezte a Szemtől szemben 2 forgatókönyvét, és benyújtotta azt a Warner Bros. stúdiónak, írja a Variety. A Szemtől szemben (képek a cikkünk galériájában, előzetes idelent) folytatásaként és előzményeként szolgáló projekt egyre közelebb a megvalósuláshoz.
Hárommillió forintot ajánl fel az Ökumenikus Segélyszervezet a mianmari földrengés áldozatainak megsegítésére – közölte a szervezet kedden az MTI-vel. A közlemény szerint egyre súlyosabb a helyzet a délkelet-ázsiai térséget megrengető március 28-i természeti katasztrófa epicentrumában, a polgárháború által is sújtott Mianmarban. Élelmiszer- és ivóv
A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont egyik friss kutatása szerint – melyben 2013 és 2020 között Európa 657 régióját vizsgálták – összefüggés van a levegőszennyezés és a csökkenő termékenységi ráta között, ennek pedig az egészségügyi mellett jelentős politikai következményei is vannak.
Mindenki szereti, ha kis kertjében csodás, színes virágok árasztják magukból a bódító illatot, és meseszép árnyalatokkal örvendeztetnek meg. Ha azonban idén valami igazán különlegesre vágysz, próbáld ki a fekete virágokat, melyek rendkívüli hatást eredményeznek és drámai megjelenést kölcsönöznek minden kertnek.
Csehországban egyelőre egyetlen száj- és körömfájás esetet sem mutattak ki az ellenőrzések, de tekintettel a súlyos járvány közeli, szlovákiai gócpontjára a cseh hatóságok szigorítják a megelőző védőintézkedéseket - jelentette be Marek Vyborny cseh mezőgazdasági miniszter Prágában sajtótájékoztatón, miután telefonon tárgyalt szlovák kollégájával.
Jacques Villeneuve szerint Lando Norris nem számíthat kiemelt bánásmódra a McLarennél 2025-ben, miután csapattársa, Oscar Piastri új szerződést írt alá, amely erősebb pozíciót biztosít számára a brit istállónál.
Az MNB összesen 11 millió forint bírságot szabott ki három biztosítóra a hosszabb periódusú lakásbiztosításokra adott díjkedvezménnyel kapcsolatos kisebb hiányosságok miatt. A felügyelet tavaly decemberi körlevele nyomán a biztosítási piac szereplői több mint 410 millió forintnyi ezzel összefüggő követelést engedtek el érintett ügyfeleiknek - közöl
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke az X-en közölte, hogy az orosz fővárosba érkezett. Május 9-én is a Vörös téren lesz, láthatóan nem tart az Interpol-körözéstől.
Milyen nappali krémet válasszunk pattanásos bőrre, mivel tüntethetjük el a mitesszereket és sminkeljük-e a hajszálértágulatos arcbőrt? Kozmetikus segít a gyakori bőrpoblémák eredményes kezelésével kapcsolatos kérdésekben.
Európa saját kezébe veszi a lítiumellátását: néhány éven belül a kontinens az igényeinek akár felét is képes lehet fedezni hazai kitermelésből. Az elzászi lítiumvölgy kulcsszerepet játszik ebben a fordulatban, ahol geotermikus energiával kombinált kitermelés zajlik. Az uniós támogatással megvalósuló projektek célja, hogy csökkentsék az európai függ
Számolt-e valaha is komoly lehetőségként Franco Colapintóval a Red Bull, és felmerült-e bennük, hogy újra megkeressék Daniel Ricciardót? Helmut Marko tanácsadó tisztázta a pletykákat.
A négy legszerencsésebb csillagjegy akik még az lottóötöst is megnyerhetik idén. Mutatjuk, kik ők! Nyilas csillagjegy A Nyilas csillagjegy általában szerencsés alkat,és ebből kifolyólag nem okoz neki gondolt az sem ha kockáztatni kell. A Nyilas uralkodó bolygója a Jupiter aki a szerencsét és a gazdagodást segíti. Ezért is egyértelmű, ha egy jegyet
Zugló polgármestere az átvilágítások mellett a kerületet terhelő közlekedésről, a kormányzati gigaberuházásokról, Rákosrendező fejlesztéséről és az idei évi vállalásairól is beszélt az Mfornak adott interjújában.
Carrie Coon, a Fehér Lótusz harmadik évadának egyik szereplője nemrég egy interjúban érdekes háttérinformációkat osztott meg karakteréről, Laurie Duffyról, és arról, miért nem került képernyőre egy fontos jelenet.
Míg 2024 elsősorban a tranzakciószámok emelkedéséről szólt a lakáspiacon, idén ez eltolódni látszik az áremelkedés irányába, és ez hatással van a lakáshitelezésre is - mondja Rajna Gábor. A Raiffeisen Bank lakossági vezérigazgató-helyettese a munkáshitel vártnál jobb teljesítményéről, a "PMÁP-földindulás" elmaradásáról és a bank új, többek között a