Nem ajánlott halogatni a növénybiztosításra köttetett mezőgazdasági szerződések módosítását, akinek lehetősége van, az még március-áprilisban tegye meg - mondta el az Agrárszektornak Sebestyén Géza, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. mezőgazdasági szakértője. Kiemelte, ez azért is fontos, mert a biztosítók általában a május végét tartják záró hat
Vámos Zoltán lett Vas vármegyei egyes választókerületének a helyi Fidesz elnöke, így valószínűleg ő indul jövőre egyéni képviselői mandátumért Szombathelyen és környékén.
A tagországoknak egyeztetniük kell arról, hogyan helyezzék el Európát abban a helyzetben, amit a globális kereskedelmi rendszer paradigmaváltásaként lehetne leírni - jelentette ki az Európai Bizottság kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős biztosa Luxembourgban hétfőn. Maros Sefcovic a tagországok kereskedelmi ügyekért felelős minisztereine
Donald Trump megpróbálja beváltja a választóinak tett ígértét, hogy ismét naggyá teszi Amerikát. A folyamatnak legalább öt kiemelten fontos eleme van, melyek egymással is összefüggenek, mondta az ATV-ban a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke.
Miért vált ki dühöt vagy szorongást egy rágózás, egy tollkattintás vagy épp a szuszogás hangja? A mizofónia nevű jelenség sokkal több, mint puszta idegesség: mögötte gyakran mélyebb pszichés okok húzódnak meg. Dr. Drélyó Ágnes pszichológus segítségével jártunk utána, hogyan alakulhat ki ez a hangokra adott túlérzékenység, és milyen terápiás eszközö
A B2B marketing világa folyamatosan változik, így az ügynökségeknek és a cégeknek is alkalmazkodniuk kell a legújabb trendekhez, ha sikeresek akarnak maradni. A ContentPlus BBN Hungary 3 testvércégével 70 közép-kelet európai B2B marketing szakembert kérdezett meg, hogy mire érdemes odafigyelni. A megkérdezett marketing-szakértők szerint 2024-ben a
Elemzők szerint a Samsung Electronics kedden 21 százalékos csökkenést fog jelenteni az első negyedéves nyereségében, amit a mesterséges intelligenciához (AI) kapcsolódó chipek gyenge értékesítése és a szerződéses chipgyártási üzletág folyamatos veszteségei okoznak. A világ legnagyobb memóriagyártója – amely épp vezetőségi átalakuláson megy keresztü
A korábban kényszerítésért elítélt, majd kegyelemben részesített K. Endre felvételeinek ügyében több mint egy éve zajlik nyomozás, ami jelenleg is felderítési szakaszban van.
A kapcsolati dinamika sokszínűsége megköveteli, hogy olykor szakítanunk kell, amely minden esetben érzelmi kihívást jelent. Azonban a horoszkóp szerint néhány csillagjeggyel különösen nehéz elválni, mivel az ő személyiségük veszélyt jelent a szív gyógyulására. Nézzük meg, melyek azok a jegyek, akikkel a legnehezebb szakítani az asztrológia szerint.
Mindkét gyártó időt akar adni magának a stratégiák kidolgozására, miután Donald Trump 25 százalékos vámkivetésről döntött a nem amerikai autógyártók importjára. Mi történt? Az Audi átmenetileg vissza tartja az összes Mexikóban és más tengerentúli piacokon gyártott és az Egyesült Államok kikötőibe szállított járművet április 3. után – írja az automo
Az Audi visszatartja az április 2. után az Egyesült Államokba érkezett járműveit az újonnan bevezetett 25 százalékos autóipari vám miatt, miközben a meglévő készletei egyelőre biztosítják a folyamatos értékesítést.
A tagországoknak egyeztetniük kell arról, hogyan helyezzék el Európát abban a helyzetben, amit a globális kereskedelmi rendszer paradigmaváltásaként lehetne leírni - jelentette ki az Európai Bizottság kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős biztosa Luxembourgban hétfőn.
Hajós András két hét hallgatás után, gitárral a kezében, dalban kért bocsánatot Balázs Kláritól A Nagy Duett vasárnapi adásában korábbi megosztó kijelentéséért. A zenés bocsánatkérés meglepte az érintett művészházaspárt, akik csak utólag értesültek a gesztusról. Klárika nevetve reagált, Korda György pedig férfias lépésnek nevezte Hajós tettét.
A szerdai 3-1-es Magyar Kupa-vereség után a hétvégi, bajnoki derbit is elbukta a Ferencváros ellen az Újpest labdarúgócsapata, amely vasárnap 2-0-ra maradt alul az Üllői úton. A tavasszal még nyeretlen lila-fehérek szurkolói Bartosz Grzelak vezetőedző fejét követelik, ennek kapcsán Rajczi Pétert, a klub egykori gólvágóját kérdeztük.
Rantos főtanácsnok szerint Magyarország megsértette az uniós jogot azzal, hogy megtagadta a Klubrádió 92,9 MHz-es frekvencia használatára vonatkozó szerződésének megújítását, és kizárta őt az említett frekvenciára vonatkozó pályázati eljárásból, olvasható az Európai Unió Bírósága C-92/23. számú ügyben kiadott sajtóközleményében.
Az Egyesült Államok frissen közzétett, 397 oldalas jelentésében részletesen elemzi, miért vetett ki újabb vámokat az Európai Unióval szemben. A dokumentumban – amelyre a Válasz Online hivatkozik – több konkrét ország gyakorlatai is szerepelnek, köztük többször is megemlítik Magyarországot, mint problémás szereplőt.
Mike Waltz-cal kibabrált a technika, és véletlenül egy újságírót is bevett egy titkos Signal-csevegésbe. Trump dühöngött, de nem csak emiatt, és végül nem rúgta ki a tanácsadóját a kínos baki miatt.
Mindkét gyártó időt akar adni magának a stratégiák kidolgozására, miután Donald Trump 25 százalékos vámkivetésről döntött a nem amerikai autógyártók járműveire. Mi történt? Az Audi átmenetileg vissza tartja az összes Mexikóban és más tengerentúli piacokon gyártott és az Egyesült Államok kikötőibe szállított járművet április 3. után – írja az automo
A Coca-Cola Mexikóvárosban, influenszerek és újságírók részvételével mutatta be új, globális Share a Coke (Oszd meg te is a Coca-Cola varázsát) kampányát, ami több mint 120 országban indul áprilisban.
2016-ban még nem volt elég élénk fantáziája a fideszes képviselőknek ahhoz, hogy elképzeljék, mi minden történhet a NER-ben az MNB-alapítványok vagyonával.
Európa legnagyobb kulturális fejlesztéseként a Liget Budapest olvasási mozgalmat indít, melynek keretében a Városliget újabb családbarát attrakcióval bővül: megérkezik a Bookline Lapozó a parkba!
Ha most derült ki rólad az, hogy gluténérzékeny vagy, akkor bizonyára rengeteg – még annál is több – kérdés kavarog a fejedben. A gluténmentes diéta élethosszig tart, még azoknak is akadhat kérdésük, akik már rutinosnak számítanak. Ebben a cikkben összeszedtük azokat a kérdéseket, amelyek általában minden gluténérzékenyt foglalkoztatnak. Biztosan m
Szokatlanul hideg időjárás sújtja Görögországot, ahol hétfőn borult égbolt, eső, viharok és egyes északi területeken havazás is tapasztalható. A Görög Meteorológiai Szolgálat szerint a hidegfront legalább két napig tart majd - közölte a Greek Reporter.
Személyesen vitték el Brüsszelbe az agrártámogatások megőrzését célzó petíciót a NAK és a MAGOSZ képviselői. A több mint 250 ezer magyar aláírás is jól jelzi, hogy a magyar gazdálkodók számára elfogadhatatlan a Közös Agrárpolitika tervezett átalakítása és az uniós agrárpénzek elvonása.