Imádjuk Gwyneth Paltrowt, de ezekkel a nyilatkozatokkal egyszerűen nem tudunk napirendi pontra jutni. Hogyan? Miért? Kitől? Íme a legdurvább mondatok, amik valaha kijöttek a színésznő száján!
Az Egyesült Államokban egyre fokozódik a verseny a TikTok tulajdonjogáért, miután Donald Trump elnök újabb 75 napos haladékot adott a kínai tulajdonban lévő alkalmazás eladására vagy betiltására. A legfrissebb jelentések szerint az OnlyFans alapítója, Tim Stokely által vezetett startup és a Walmart is érdeklődik a népszerű videómegosztó platform ir
Több településen is időközi választásokat tartottak vasárnap. A Fidesz két településen tudott tudott nyerni, az eredményekre pedig Boldog István kormánypárti képviselő gúnyosan reagált a közösségi oldalán a TISZA Pártnak üzenve, pedig Magyar Péterék nem is indítottak jelöltet.
"Franciaország léte a tét" – mondta egy párizsi tömegtüntetésen a börtönre ítélt és a választásoktól eltiltott Marine le Pen. A jobboldali radikális Nemzeti Tömörülés vezetője Martin Luther Kinget idézte, miközben a francia fővárosban ellentüntetéseket is tartottak.
A kávé, amit az irodai kávéfőzőkből fogyasztunk, egészségtelenebb lehet, mint amit otthon készítünk. A különbség elsősorban a kávéfőző gépek használatának módjában és az alkalmazott kémiai anyagokban rejlik, melyek az ízesítés vagy a pörkölési folyamat során kerülhetnek a kávéba - hívja fel a figyelmet az osztrák Heute hírportál.
A legfrissebb horvát népszámlálási adatok szerint 2011 és 2021 között 7 százalékkal csökkent a nyaralók száma az országban, miközben jelentősen nőtt az üres ingatlanok aránya, különösen az adriai régióban - közölte a Croatia Week.
Ez a növekedés nagyrészt a DACHSER & FERCAM Italia, a Frigoscandia és a Brummer felvásárlásainak köszönhető, amelyek 2024-ben először jelennek meg a mérlegben. Tisztán organikus értelemben, azaz felvásárlások nélkül, a Dachser 4,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ezt az európai gyűjtőhálózatának rugalmassága, valamint a légi és tengeri száll
Hová lett 500 milliárd forint közpénz? Az MNB külföldi ingatlanba és műkincsbe fektette? Miért tett feljelentést az Állami Számvevőszék, és miért nyomoz hűtlen kezelés miatt a rendőrség? Élőben Bódis András és Brückner Gergely.
A természet sokszínűsége drámai tempóban csökken, a Föld élővilága egyre gyorsabban változik, a fajok száma csökken, a fajközösségek átalakulnak – mindezt az emberi tevékenység hajtja.
Az emberi intim kapcsolatok világában talán semmi sem generál annyi vitát, félreértést és mítoszt, mint a méret kérdése. A társadalmi elvárások, a média által sugallt képzetek és néha még a személyes tapasztalatok is előidézhetik azt a helyzetet, hogy a férfiak és nők egyaránt szoronghatnak emiatt. De vajon mennyire határozza meg a boldog együttlét
Sajtóértesülések szerint ezentúl csak azok a pedagógusok vehetnek részt intézményvezetői képzésen, akiknek a részvételét központilag jóváhagyják. Az új rendszerben a tanárok továbbképzésében kiemelt szerepet kap a hazafias nevelés is. Az Oktatási Hivatal (OH) által közzétett listában jelenleg 104 tartalmi megújító képzés szerepel.
Az 1990-es évek délszláv háborúinak idején mintegy 40 ezer ember tűnt el az egykori Jugoszlávia területén, körülbelül 11 ezer ember azóta sem került elő - ez derült ki abból az adatbázisból, amelyet az eltűntekért felelős nemzetközi bizottság mutatott be Belgrádban.
Különleges csatára kerülhetett volna sor az Óceánia Kupa új-zélandi versenyén, az Otago Rallyn ugyanis Hayden Paddon és Kris Meeke egy-egy Ford Escort MkII-vel állt rajthoz.
A hét elején még hűvös, változékony időre számíthatunk, de napról napra egyre enyhébb lesz az időjárás. A hét végére már igazi tavaszi meleg köszönt be, helyenként akár 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.
A Nagy Duett legutóbbi adása ismét bővelkedett izgalmakban: vasárnap este a hét sztárpáros nemcsak egyéni, hanem két csoportos produkcióval is megmozgatta a TV2 nézőit. A show már a nyitányakor robbant, amikor Liptai Claudia és Till Attila egy meglepetésprodukcióval indították be az estét, és innen nem is volt megállás! A színpadot betöltötte a zen
Az új amerikai vámintézkedések fél és egy százalékpont közötti mértékben lassíthatják az euróövezet gazdasági növekedését - mondta Jannisz Szturnarasz görög jegybankelnök a Financial Timesnak adott, hétfőn megjelent interjúban.
A Honor régóta elkötelezett a technológiai innovációk területén, de tisztában van azzal is, hogy ez kizárólag természetünk megóvásával történhet – ez derül ki legutóbbi ESG-jelentésében részletezett teljesítményéből és céljaiból is. A környezetvédelem érdekében most közel 30 telefonnal járult hozzá a 10 millió Fa nonprofit szervezet munkájához.
2025-re már sokan vállalják a számszaki jóslatokat a GDP-növekedésre eső negatív hatásokat tekintve, 2026-ra azonban még van remény, hisz nem tudni, merre kanyarodik az amerikai elnök szándéka. Ráadásul az Európa ha nem képes piacot találni itt maradó áruinak, árcsökkenéssel is szembenézhet, ami a fogyasztásra nézve nem feltétlenül rossz. Elemzői k
Az olajárak jelentős csökkenést mutattak hétfőn, több mint 3 százalékkal estek vissza az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek fokozódása miatt, ami recessziós félelmeket és az olajkereslet várható csökkenését vetíti előre.
A Minnesota állambeli South Lake Minnetonka Rendőrkapitányság hatáskörében is telepítésre kerültek a legújabb, mesterséges intelligenciával dolgozó kamerák. Az új eszközök
Már nem kell sokat várnunk, hogy új kilátóval gazdagodjon Magyarország: a hazánk északi részén található Sajóbábony egy pályázatnak köszönhetően húzza fel a létesítményt, ahonnan az ígéretek szerint tiszta időben nemcsak Tokaj környékét, hanem még a Magas-Tátrát is láthatjuk majd.
A kormány újabb támogatási formáról döntött azoknak a gazdálkodóknak a megsegítésére, akiket súlyosan érint a 2025-ben megjelent, gyorsan terjedő ragadós száj- és körömfájás.
A sarkvidéki hideg levegő, a többfelé kiderülő ég és a néhol mérséklődő, néhol egészen lecsendesedő szél meghozta a kiskertesek és a gyümölcsösök, mezőgazdászok rémálmát: rendkívül hideg reggelre ébredhettünk, az északi-északkeleti országrészben még a -6, -9 fokos értékek sem voltak ritkák, de szinte az egész országban fagyott.
A német ipari termelés februárban a vártnál nagyobb mértékben, 1,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest közölte hétfőn reggel a német statisztikai hivatal.
Hátukon viszik a céget, hozzák a bevételt, gyorsan képesek reagálni a változásokra. Ők a kulcsemberek. Nehéz őket elcsábítani az álláspiacon és könnyű elveszíteni őket. Milyen jó és rossz példákat látnak a HR szakemberek? Egyebek mellett erről beszélgetett egy márciusi üzleti reggelin Aczél Nóra, a Henkel Magyarország HR vezetője, Andrejka Zoltán,
Megemlékezések, képviselői eskütétel, interpellációk, azonnali kérdések és törvényviták is várhatók hétfőn, az Országgyűlés e heti négynapos ülésének első napján.