Az állampolgárok beazonosítására kapott megbízást a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda Digitális Állampolgárság programjának keretében a FaceKom Kft. Mi történt? Az állampolgárok beazonosítására kapott megbízást a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda Digitális Állampolgárság programjának keretében a FaceKom K
Kamerun futballválogatottjának mezét 2002 és 2004 között kétszer is betiltották. Akkora balhé volt, hogy a Puma tervezőjét azzal ijesztgették, hogy a kameruni kormánynak kell prezentálnia az új dizájnt. Ezek a mezek ma már mitikus darabok.
Néhány héttel ezelőtt több százan lettek rosszul Nagykőrösön. Öt gyerek kórházba is került kiszáradás miatt, de őket utána kiengedték. A kormányhivatal vizsgálata most feltárta a mulasztásokat, de a felelősségre vonás még várat magára. Jogszabálysértést állapítottak meg, viszont a jogkövetkezmények megállapítása még folyamatban van.
Cigarettából a megelőző évi háromszorosát, 118,5 millió szálat, fogyasztási dohányból több mint huszonnégyszeresét, csaknem 120 tonnát foglaltak le, és felszámoltak három illegális dohánygyárat is - tájékoztatta Demeter Tamás vezérőrnagy, a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese az MTI-t.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
73 éves korában meghalt Jay North, aki az 1960-as évek népszerű amerikai sorozatában, a Dennis, a komiszban alakította a bajkeverő kisfiút. Halálát végbélrák okozta, s az otthonában, a szerettei körében halt meg. A színész gyereksztárként kezdte, ám később eltávolodott Hollywoodtól és börtönőrként dolgozott.
Az új fejlesztésnek köszönhetően, elektronikus rendszer váltja fel a papíralapú TB-kiskönyvet, amelybe a munkáltatók rögzítették a munkavállalók társadalombiztosítási jogviszonyára és egészségbiztosítási ellátásaira vonatkozó adatokat. A benne szereplő információk az államigazgatásban – az időközben bevezetett digitális nyilvántartásokban – foglalk
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Egy 67 éves férfi az esti órákban közlekedett Drentwede felől Bockstedt felé Diepholz járásban (Alsó-Szászország) - egy régi Volvo 740 volánja mögött, amelyet korábban halottaskocsiként használtak, de most láthatóan átalakították és magánhasználatban van. Egy pár e-bike-on közlekedett. Amikor a nő észrevette, hogy az autó nem lassít, ki tudta kerül
Az új fejlesztésnek köszönhetően, elektronikus rendszer váltja fel a papíralapú TB-kiskönyvet, amelybe a munkáltatók rögzítették a munkavállalók társadalombiztosítási jogviszonyára és egészségbiztosítási ellátásaira vonatkozó adatokat.
Oroszországban tovább szigorítanák az alkoholárusítást, miután a vologdai régióban bevezetett korlátozások jelentősen csökkentették a fogyasztást. A kezdeményezés különösen időszerű, hiszen az országban tavaly rekordszintet ért el az alkoholfogyasztás - tudósított a Telex.
Több kockázati tőkebefektető, több kurázsi és szabályozásbeli változások kellenének ahhoz, hogy szaporodjon a magyarországi startupcégek száma – ez a tanulsága annak a nemzetközi konferenciának, amit a Mathias Corvinus Collegium szervezett a balti startupsiker receptjéről. Magyarországon a Baltikum országaival összehasonlítva kevesebb startupvállal
Hétfőn, az országgyűlés négynapos ülésének első napján megemlékezések, képviselői eskütétel, interpellációk és törvényviták várhatók. Az események 13 órakor kezdődnek, és számos fontos kérdés kerül napirendre. Ezek között szerepel az energiaitalok eladását 18 év alattiaknak megtiltó KDNP-s előterjesztés is.
Nagyon durva további részvénypiaci hangulatromlás látszik a vasárnap éjjeli és hétfő hajnali mozgások alapján a nemzetközi piacokon a Donald Trump által bejelentett vámemelések várható hatásai miatt, de közben az euró/dollár széles kilengések után a péntek éjjeli zárószintjénél jár. Éppen ez lehet a magyarázat arra, hogy a forint miért stagnál szin
A címvédő Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott ősi riválisa, a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
A britek 417 oldalas listát állítottak össze azokról az amerikai importtermékekről, melyekre megtorló vámokat vethetnek ki. Mi történt? Keir Starmer szerint a világ az eddig ismert formájában megszűnt, először védelmi és nemzetbiztonsági, majd világgazdasági és kereskedelmi értelemben egyaránt – idézi az MTI a brit miniszterelnököt, aki The Sunday
A címvédő Ferencváros magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott örök riválisa, az Újpest ellen az OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A Fradi ráadásul a győzelemmel az éllovas Puskás Akadémia botlását is kihasználta és két pontra megközelítette a felcsúti riválisát.
A vámháború generálta pánikhangulat uralja a világ tőzsdéit hétfő reggel is. Ázsiában nagyon csúnya mínuszokat láthatunk: a hongkongi tőzsde már 11 százalékos mínuszban van. Ezt követően Európában is hatalmas mínuszok vannak, míg Amerikában a technológiai túlsúlyú Nasdaq vezetésével folytatódhat a mélyrepülés. A befektetőknek nem igazán van most ho
Néhány napig úgy tűnt, hogy a bitcoin kivételes erőt mutat: miközben a Trump-féle vámcsomagok bejelentése után a legnagyobb amerikai részvényindexek, például az SP500 és a Nasdaq a múlt héten a 2024 augusztusi árfolyamszintjeire esett vissza, a bitcoin továbbra is megmaradt a már hetek óta tartott 84 000 dolláros sáv közelében. Hétfő hajnalra azon
Öt hónap emelkedés után márciusban csökkenhetett az infláció Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint az egy évre visszatekintő drágulás 5%-os lehetett. Az árrésstop (amíg életben tartja a kormány) fékezheti az árak általános emelkedését, de az év végéig így sem nagyon fog tovább csökkenni az infláció.
Donald Trump vámintézkedései és az arra adott kínai válasz miatt hétfőn hatalmas esést mutattak az ázsiai tőzsdék. A befektetők hatalmas kereslet visszaesést áraznak a kínai termékekre, nem csak az autóipari szektor, de az acélipari termékek és bankok részvényei is kétszámjegyű csökkenést mutatnak. Donald Trump amerikai elnök 10 százalékos alapvámj