Antoine Fuqua rendezésében életrajzi alkotás készül a legendás popsztár, Michael Jackson életéről és karrierjéről. Bár a Lionsgate stúdió eredetileg egyetlen filmet tervezett, egyre inkább úgy tűnik, hogy végül kétrészes lesz a projekt, írja a Variety.
Úgy tűnik, igen. Karin Smirnoff Jana Kippo-trilógiájának záró darabjában ugyanis az összes lehetséges konfliktusforrás biceg, és esélyünk sincs arra, hogy elmélyüljünk valamelyik történetszálban.
Az Európai Bizottság célzott intézkedések bevezetését szorgalmazza. Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az európai borágazat versenyképességének, ellenállóképességének javítására, hogy az ágazat létfontosságú gazdasági erő maradjon az elkövetkező évtizedekben – olvasható
A hajhullás gyakori probléma a nőknél, melynek okai igazán változatosak lehetnek. A stressztől kezdve a hormonális problémákon és változásokon át számtalan indoka lehet a haj ritkulásának. Előfordulhat, hogy a hajad volumene csökken, de egyes esetekben foltokban is bekövetkezhet a hajhullás. Szerencsére vannak frizurák, amik kifejezetten ebben a he
Románia újabb történelmi-néprajzi régióira terjesztik ki az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres Via Transilvanica turistaútvonalat.
A jövő hét közepéig maradnak a fagyos hajnalok az ország egy részén, majd a hét második felében erősödik a nappali felmelegedés és a hét végén ismét 20 Celsius-fok közelében várhatók a maximumok. A napos-felhős időben többfelé kell záporra, olykor hózáporra készülni, és a szél is gyakran lesz erős – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amely
Egyenesen felrobbant a színpad a Nagy Duett negyedik élő show-jának nyitányában! A műsor házigazdái, Liptai Claudia és Till Attila egy produkciómorzsával rúgták be maguk előtt az ajtót. A One night only című számmal indult az adás a két műsorvezető előadásában, mellyel igencsak megalapozták a jó hangulatot a stúdióban.
A lábadozó Ferenc pápa vasárnap meglepetésszerűen megjelent a 20 ezer hívő előtt a vatikáni Szent Péter téren tarott szentmise végén – írja az MTI. A katolikus egyházfőt a mise végén kerekesszékben tolták be a Szent Péter térre. A főoltár elé érve, a ragyogó napsütésben Ferenc integetett a tömegnek, majd gyenge hangon olaszul boldog vasárnapot kívá
Több videó is megjelent a közösségi médiában arról, ahogy gyanús, sötét folyadék bugyog fel a földből a Győr-Moson-Sopron vármegyei Csemeztanyán, ahol több ezer marhát temettek el a ragadós száj- és körömfájás megbetegedés miatt. Az Agrárminisztérium egy közleményben reagált a felvételekre. Szerintük teljesen normális az, amit a megrázó videókban l
Cristiano Ronaldo és Lionel Messi egyértelműen a XXI. század legmeghatározóbb futballistái, akik még ma is szórják a gólokat, előbbi a szaúdi al-Nasszr csapatában, utóbbi az amerikai Inter Miamiban. Talán nem meglepő, hogy a párjuk is vonzza magára a figyelmet, és a legtöbb Instagram-követővel rendelkező WAG-ek (a futballisták feleségei és barátnői
Minden fiatal brit szépség álma, hogy egyszer Bond-lányként szerepeljen a legendás szuperprodukcióban. Lizzie Cundynak megadatott ez, igaz, nem ő volt reflektorfényben az 1995-ös Aranyszemben, hanem Famke Janssen, akinek a testdublőre volt. Őt láthattuk például abban a híres jelenetben, amikor karaktere, Xenia Onatopp megpróbálta a lábával megfojta
„Ez a derbi egy kicsit olyan, mint egy felkészülési barátságos meccs” – értékelte az első félidejét a Manchester United-Manchester City találkozónak Gary
Huzamosabb ideig a magyar fővárosban tartózkodik Keanu Reeves, aki Kirsten Dunsttal és Daniel Brühllel együtt Ruben Östlund legújabb filmjének forgatásán vesz részt.
A házkutatás során zöld festéket, festéshez használt eszközöket, valamint több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyek összefüggésbe hozhatók a rongálással.
A csakra meditáció segíthet a tested, a szellemed és az érzelmeid összehangolásában, a mélyen rejlő energiák felszabadításában. Már csak az a kérdés, hogyan csináld?
„A magyar borok és borvidékek messzeföldön híresek" – ez most is bebizonyosodott, hiszen egy jól ismert régiónk ismét előkelő helyen végzett egy nemzetközi rangsorban.
A nyugdíjrögzítés, azaz a nyugdíj folyósítás nélküli megállapítása nagyon hasznos lehetőség a lehető legmagasabb összegű nyugdíj elérése érdekében - olvashatjuk az ado.hu blogbejegyzésében.
Az Answear.hu legújabb, Öltöztesd életed abba, ami értékes! tavaszi-nyári 2025-ös kampányában merészen párosítja a látszólag össze nem illő prémium márkákat, bizonyítva, hogy az ellentétek lenyűgöző kapcsolódásokat hozhatnak létre. Épp úgy, ahogy az emberi kapcsolatok, amik a stílusokkal való kísérletezésre inspirálnak. A kampány kreatív platformjá
A tojás maga a csoda. Azonban az is igaz, ahogy a kedvelt magyar mesében elhangzik: "Tojásból lesz a csoda." Ugyanis tojásból már rengeteg állagú és felhasználhatóságú gasztro-alapanyag is készül. Így például túró-, tejföl-alternatívák is. (x)
Horthy Harley-ja is nála van. Görög Csaba 15 éve dédelgeti álmát egy Harley Davidson élményparkról – 61 ritkasággal Európa legnagyobb tematikus gyűjteményét birtokolja. A Cápáknak nemcsak pénzt, hanem történelmet is hozott. Ehhez keres társat, akinek a közösen létrehozott vállalkozásból 15% tulajdonrészt ajánlott fel, 50 millió forintos befektetésé
Elementáris erővel robbant be a hidegfront vasárnap Magyarország területére. Az ország számos pontján egész komoly mennyiségű hó esett, különösen az ország északkeleti és keleti tájain borult fehérbe a táj. Sőt, a jelek szerint akár még Budapest is kaphat a havazásból.
Kovács Béla volt jobbikos politikus az első között lehet, akinek állampolgárságát felfüggeszthetik, ha hatályba lép az erre vonatkozó jogszabály? A KGBéla-ként elhíresült egykori jobbikos európai parlamenti képviselt kémkedés vádjával ítélte a magyar bíróság öt évre, és nagy valószínűséggel valamennyi, a tervezetben felsorolt kritériumnak megfelel.
Életének 62. évében elhunyt Z. Halmágyi Judit építész, aki pályafutása során a kortárs magyar építészet meghatározó alakjává vált. A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, és ugyanitt szerzett mesterdiplomát, majd jó két évtizeddel később Pécsett szerezte meg a PhD-címet. Városfejlesztési munkái nemzetközi elismerést hoztak, munkásságát pedig elh
Sok hazai és külföldi sztársportoló esete mutatja meg, hogy hosszabb kihagyás után is vissza lehet térni a csúcsra. Erre a legfrissebb példa a lengyel futballkapusé, Wojciech Szczesnyé, aki tavaly nyáron jelentette be visszavonulását, majd bő egy hónappal később a Barcelona kapujában találta magát, és azóta is élete formájában véd. Összeállításunkb
Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals orosz jégkorongozója, ahogy múltak az alapszakasz meccsei, úgy került egyre közelebb ahhoz, hogy megdöntse Wayne Gretzky rekordját.