Mivel a részvénypiacok továbbra is zuhannak az Egyesült Államok által bevezetett átfogó és súlyos vámok miatt, sokan felteszik a kérdést, hogy ez a helyzet "tőzsdei összeomlásnak" minősül-e, és mit jelenthet ez számukra.
Donald Trump januárban bejelentett vámintézkedései rövid idő alatt komoly kereskedelmi konfliktusokat eredményeztek. Az amerikai elnök először Kínát fenyegette új vámokkal, majd visszakozott, de február elsejétől 25%-os vámokat vezetett be Mexikóval és Kanadával szemben, kivéve a kanadai energiahordozókat, amelyekre 10%-os vámot szabott ki. Az érin
A szlovák kormány 2026 végéig fokozatosan megszünteti az új megújulóenergia-projektek garantált átvételi áras, illetve fix támogatásait. A gazdasági minisztérium ugyan továbbra is fontosnak tartja a megújuló energiaforrásokat, de úgy értékeli, hogy a technológiai fejlődés és a költségek csökkenése miatt a projektek támogatás nélkül is életképesek l
Szinte évről-évre kiszámítható, hogy egy váratlan cipőtrend kábítja el a divatvilágot. 2025-ben úgy tűnik, ez a Mary Jane sneakernek sikerült. Ha két szeretett sziluett hibridjének az ötlete felkeltette az érdeklődésedet, nem vagy egyedül, mi is a legnagyobb szenvedéllyel vetjük most bele magunkat ebbe az új cipőtrendbe.
Jártál már megcsodálni a havasszépék virágzását a Jeli Arborétumban? Ha részese voltál már ennek a varázslatnak, akkor tudhatod, hogy a kert alapítója, gróf Ambrózy-Migazzi István az első világháborút követően elvesztette az általa tervezett és létrehozott arborétumát, és újabb helyszínt keresett növénygyűjteményének. Malonya után így született Kám
A jóga nidra egy kevésbé ismert ága a jógának, hiszen ebben nem ászanák (jógapózok) gyakorlása történik, hanem egy mély, meditatív pihenés fekvő pozícióban. Segítségével egy olyan nyugodt állapotba kerülhetsz, amiből egy óra felér egy négyórás alvással. Alkalmas a stressz és a hétköznapi feszültség leküzdésére, valamint önmagad mélyebb megismerésér
Újabb vita lehet kialakulóban Európa és az Egyesült Államok között arról, hogy ki is kaphat nagyobb hozzáférést a stratégiai tartalékokat rejtő ukrán földkincshez. Miközben az USA friss egyezménytervezete már az ország további infrastruktúráira is rátenné a kezét, addig az EU még a háború kirobbanása előtt megállapodott arról, hogy közösen pörgetik
A 125 évvel ezelőtt született Márai Sándor és Szabó Lőrinc, valamint a 120 éve született József Attila verseit is elszavalják a fellépő színművészek. Hegedűs D. Géza, a műsor rendezője az InfoRádióban elmondta: Presser Gábor a felkérésének eleget téve négy megzenésített kortárs verset énekel majd el a vasárnapi előadáson.
Fricska. Fogékonyak az új színekre és ízekre a hazai vásárlók, most éppen Szegeden, a Mars téri piacon állnak sorba a lila színű és málnás ízű banánért.
Képünk illusztráció Fotó: MÁV A vasúttársaság közölte, az S10-es vonatok Bicske és Herceghalom között nem közlekednek, az utasokat az érintett szakaszon pótlóbusszal szállítják. Hozzátették, a busz Bicske alsó megállóhely helyett a Kanizsai utcát érintve közlekedik. Kora délután a MÁV azt közölte: a győri fővonalon fokozatosan áll helyre a menetren
Nemcsak a makói hagyma elismert és világhírű, de a makói black metal is. A külföldön népszerű Thy Catafalque ezt a szintén nemzetközileg is elismert Sear Bliss társaságában bizonyította.
Az egész országot sokkolta Vadon Jani váratlan bejelentése 2023 decemberében, miszerint felhagy a rádiózással. A műsorvezető 15 év után hozta meg ezt a nehéz döntést, ma pedig már teljesen mással foglalkozik.
A sajtószabadság helyzetéről is vitázott a Köztér vitaműsorában Pelyach Gergely, a HírTV volt főszerkesztője és a HírFM vezetője, valamint Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pénteken elfogadott határozatával egy évvel meghosszabbította a 2022 óta Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűntettek feltárásával foglalkozó Független Nemzetközi Vizsgálóbizottság (IICI) munkáját.
Az ukrán elnök szerint akár egy hónapon belül lehet megállapodás a külföldi csapatok ukrajnai jelenlétéről egy esetleges tűzszüneti megállapodás részeként – írja a Sky News.
Egy évig tartó hitelmoratóriumot jelentett be a kormány az állattartók számára, illetve mostantól Győr-Moson-Sopron vármegyébe nem lehet állatot bevinni.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Hidegfront vet véget a tavasznak, a betörés előterében először az északkeleti országrészben, majd később már délebbre is durva széllökések alakulhatnak ki.
Továbbra is harcban van a feljutásért az NB II-es bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozó Kazincbarcika. A sikerekből oroszlánrészt vállal magára
Magyarország trendfordító képessége miatt vált veszélyessé a nyugati fejlettek számára, akik érzik, kicsúszik a kezükből az irányítás, amelyhez még mindig ragaszkodnak.
A párkapcsolatok egyik érzékeny kérdése, ha a partnerünk rendszeresen flörtöl másokkal. Ez a helyzet nem csupán a bizalom, hanem az önbizalom szempontjából is megterhelő lehet, különösen, ha nem beszéljük meg egyértelműen, hogy mi fér bele számunkra. A flörtölés egyesek számára teljesen ártalmatlan lehet, különösen extrovertált személyiségeknél, ak
A brit származású Susan csak évtizedekkel később jött rá, hogy nem a vér szerinti családja nevelte fel, de azért jó szívvel emlékszik vissza nevelőszüleire.
Igazi csodában lehet része annak, aki egy könnyű túrát tervez a Zalavölgyi Parkerdőben: a ligetes erdő alján már százszámra nyílnak a különleges kockásliliomok. Az évnek ebben a rövid időszakában természetjárók és fotósok is előszeretettel keresik fel a területet, hogy megörökítsék ezt a ritka látványosságot.
Az Európai Űrügynökség (ESA) legfrissebb éves elemzése szerint 2024-ben jelentősen megnőtt annak kockázata, hogy az egyre nagyobb mennyiségben jelenlévő űrszemét végzetes láncreakciót indítson el, amely súlyosan befolyásolhatja a földi életet - írja a ZeroHedge.
A világ számos pontján léteznek úgynevezett "kék zónák" – olyan régiók, ahol az emberek szokatlanul magas életkort érnek el, és jóval egészségesebben öregszenek meg, mint másutt. De vajon léteznek ilyen helyek Magyarországon is? A Ksh legfrissebb adatai szerint igen: két térség is kiemelkedik az országos átlagból, ahol az emberek tovább élnek.