A BMW Group és a Londoni Szimfonikus Zenekar közös szabadtéri koncertje, a sorozatban tizenharmadik alkalommal életre hívott BMW Classics idén június 15-én, vasárnap 17:00 órai kezdettel érkezik meg a brit főváros Trafalgar terére. Az esemény évről évre a BMW Group és a Londoni Szimfonikus Zenekar 2012 óta töretlen partnerségének fénypontja, amelyn
Kína súlyos munkaerőpiaci kihívásokkal néz szembe: míg a felsőfokú végzettségű fiatalok nehezen találnak munkát, addig a szakképzett munkaerő hiánya jelentős problémát okoz számos iparágban. Hszi Csinping elnök a szakképzés felé próbálja terelni a fiatalokat a helyzet megoldása érdekében - közölte a Bloomberg.
Beigazolódtak a pletykák, amik botrányos Grammy-megjelenésük után röppentek fel a Kanye West - Bianca Censori párossal kapcsolatban. A gálán megalázott nő ugyanis elhagyta a rappert, akinek fogalma sincs, hol van volt felesége.
A ruháink lehetőséget adnak nekünk arra, hogy kifejezzük a személyiségünket szavak nélkül. Kiélhetjük vele a kreativitásunkat, növelhetjük az önbizalmunkat, és segítenek kiemelkedni a tömegből. Épp ezért árul el rólad sokat, hogy mi nyeri el a tetszésedet! Nézd meg az alábbi képet, majd döntsd el, az öt cipő közül melyiket vennéd fel legszívesebben
Végső bevezetési szakaszába lépett az Európai Unió importellenőrzési rendszere (Import Control System 2 = ICS2), így április elsejétől az új vámkövetelmények kiterjednek a vasúti, közúti és tengeri, belvízi szállításra is. A figyelmetlen cégek a vámkezelés megtagadására és bírságokra is számíthatnak – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetkö
A tavasz az az évszak, amikor a fecskék visszatérnek Európába, reményt és pozitív energiát hozva magukkal. Tudtad, hogy ezek a kis madarak a boldogság és a hűség szimbólumai? Fedezd fel, mit jelképeznek még a fecskék, és mit jelent, ha az otthonod közelében megjelennek.
Márciusban robbant a hír: Sidi, a Tankcsapda gitárosa 13 év után otthagyta a zenekart. A rajongók azonnal találgatni kezdtek, ki lesz az utód. A zenekar most elárulta: egyelőre senki – és mindenki. Az új lemezen tíz gitáros dolgozik majd, köztük a legendás Tátrai Tibor is.
Az utcai tüntetőkkel szembeni szigorúbb fellépést, a rendőrök jogi védelmének erősítését tartalmazza a Meloni-kormány által pénteken elfogadott nemzet- és közbiztonsági csomag, amely megemelte az idősek kárára elkövetett csalások büntetését is.
Nincs többé kártyás és telefonos fizetés: a hagyományos érintésmentes fizetési módokat, például a kártyákat és a telefonokat hamarosan új technológia váltja fel . A közelgő megoldások még nagyobb kényelmet és biztonságot ígérnek, forradalmasítva a mindennapi vásárlások módját. Íme, mit tartogat az érintés nélküli fizetés jövője, és miért jelent ez
A színésznő nehéz éven van túl, miután jogi csatába keveredett közös filmjük, a Velünk véget ér sztárjával és rendezőjével, Justin Baldonival.Blake Lively 2024 decemberében jogi lépéseket tett Baldoni ellen, szexuális zaklatással és ellene irányuló rágalomhadjárat szervezésével vádolva őt.A színésznő a perének hírének nyilvánosságra kerülése után a
Orosz rakéta csapódott az Ukrajna középső részén található Krivji Rih egyik lakóövezetébe még péntek reggel. A hatóságok azt közölték, hogy 18 ember meghalt, és több tucatnyian megsérültek a brutális támadásban.
Európában sok szép város található közvetlenül a tenger mellett, amely ötvözi a kultúrát és a kikapcsolódást. PortoA portugál fővároshoz hasonlóan itt is művészien csempézett régi városi házakat és kreatív gasztronómiát találunk. Porto lényegesen olcsóbb Lisszabonhoz képest, és kicsit eredetibb is. A régió portói boráról ismert, amelyet innen expor
A Diósgyőr Rally első két gyorsasági szakasza után Turán Frici és Német Gábor külön csatát vív az első helyért, Czékmány Norbert feljött harmadiknak. Az első két gyorsasági szakasz után Turán Frici vezet a Diósgyőr Rallyn, de mindössze 2.3 másodperc az előnye a verseny tavalyi győztese, Német Gábor előtt. A szombat délelőtti eredmények alapján ők k
Sok felhasználó szeretné törölni a Meta AI-t a WhatsApp-on, de a funkciót jelenleg nem lehet teljesen eltávolítani. De vannak módok a Meta AI minimalizálására.
Az alufólis minden lakásban ott van, főként tároláshoz használjuk. Azonban most egy új, váratlan haszna is előtérbe került, amely miatt egyre több nő nem indul el otthonról alufólia nélkül.
Kína súlyos munkaerőpiaci kihívásokkal néz szembe: míg a felsőfokú végzettségű fiatalok nehezen találnak munkát, addig a szakképzett munkaerő hiánya jelentős problémát okoz számos iparágban. Hszi Csin-ping elnök a szakképzés felé próbálja terelni a fiatalokat a helyzet megoldása érdekében - közölte a Bloomberg.
Speciális összetétellel rendelkező, szénhidrát-elektrolit oldatokkal készülő alkoholmentes sört vezet be a magyar piacra a Dreher Sörgyárak. A két ízben megjelenő Dreher 24 Hydrate összetétele segíti a víz felszívódását fizikai aktivitás során, ezzel célozva meg az aktív életmódot élő felnőtteket.
Mivel nem hosszabbítanak vele szerződést, így a nyáron elhagyja a német labdarúgó-bajnokságban listavezető Bayern Münchent Thomas Müller. A 2014-ben világbajnok, 131-szeres válogatott