A sonka és a töltött tojás mellett a kalács is jellemzően ott van a legtöbb magyar asztalán húsvétkor. Ha idén dobnánk egy csavart a megszokott receptre, akkor próbáljuk ki az angolok verzióját, a keresztes kalácsot, vagy helyi nevén hot cross bunt!
Magyarországon is van bőven a patkányokból, és ha nem vigyázol, könnyen befészkelhetik magukat a kertedbe, vagy a házad környékére. Jobb a megelőzés, mert a rágcsálókat olykor nem is olyan könnyű elüldözni.
A Red Bull 2024 végén bontott szerződést a mexikói autóversenyzővel, aki most azt mondja, időre van szüksége a legjobb döntés meghozatalához, de nem zárja ki, hogy a közeljövőben visszatérjen a száguldó cirkuszba.
Az eddig csak kis léptékben alkalmazott módszer kiterjesztése óriási eredmény lenne, hiszen az előállítása során víz helyett szén-dioxidot kevernek a cementhez, vagyis a gyártás folyamata akár karbonsemlegessé is válhat. Ez
Az Európai Unió új szabályozása, amely jövő év közepétől lép életbe, komoly változásokat hoz az éttermek, szállodák és kávézók mindennapjaiba, ugyanis betiltanák a kis tasakos cukrot és a tejszínt is.
A házi kedvenceink egészségének megőrzéséért elsősorban mi, gazdik vagyunk felelősek. Hogy csak néhányat említsünk, nap mint nap döntünk arról, milyen ételeket teszünk eléjük, gondoskodunk arról, hogy megkapják a kötelező védőoltásokat, és a tisztaságukról is. Ami utóbbit illeti, nagyon fontos például, hogy rendszeresen elmossuk az etető- és itatóe
A SpaceX az elmúlt években több űrmissziójával is úttörőnek számított és nincs ez másként a mostani, Fram2 névre keresztelt küldetéssel sem, ez ugyanis az első emberekkel végrehajtott űrutazás, amely a Föld sarkvidékeit kutatja.
Tavasszal gyakran érezhetjük, hogy furcsa nyugtalanság kerít minket a hatalmába. Reggel ingerülten és zaklatottan ébredünk fel és nyugtalanok vagyunk. Mintha túl korán keltünk volna fel a téli álomból és azon tűnődünk, vajon miért érezzük magunkat ilyen furán, amikor végre itt a jó idő. Ezzel az érzéssel nem vagyunk egyedül. A tavasz beköszöntével
Megyénként, járműtípusonként és munkarendenként is jelentősen eltérnek a fuvarozásban elérhető fizetések, amelyek között akár kétszeres különbségek is lehetnek.
Miközben csapadékkal immár viszonylag jól állunk, és a talaj fölső egy méteres rétege is csaknem országszerte föltöltődött március végére, a tavaszi fagyok újabb károkat okozhatnak gyümölcsöseinkben a jövő héten. Vasárnapra érkezik hazánkba a sarkvidéki eredetű léghullám újabb hulláma. Szombatig még marad az enyhe idő, majd hidegfront érkez
A napokban benyújtották azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján minden településen ATM-nek kell lennie. A jogszabálytervezet ugyanakkor az egy művelettel történő készpénzfelvételi limit nagyságát is megváltoztatja.
Olyan évfordulóra készül Leslie Mandoki, amit soha nem feledhet. A világhírű magyar zenei producernek pontosan ötven éve kellett elhagynia Magyarországot, hogy aztán fényes nemzetközi karriert fusson be. A Kossuth-díjas művész napjainkban már minden alkalommal szívesen látogat haza, régebben ugyanis erre nem volt lehetősége.
Kihívásokkal terhelt a hazai kis- és középvállalkozások helyzete. Az inflációs környezet, a nemzetközi versenytársak és a változó fogyasztói igények mind jelentősen megnehezítik a mindennapi működést. 2024-ben közel 11 ezerrel csökkent a működő társas vállalkozások száma Magyarországon*, ami 2,2%-os csökkenést jelent 2023-hoz képest. A számok egyér
Az osztrák Sunbooster GmbH bemutatta a Sunbooster Vertical nevű, kétoldalú, rugalmas napelemeket, amelyeket meglévő kerítésekre lehet telepíteni, és amelyek költséghatékony alternatívát kínálnak a hagyományos napelemes kerítésekkel szemben.
Fontos tisztában lenni azzal, hogy a szervezetünk önmagától kizárólag napsugárzás hatására képes előállítani D-vitamint. Így a hosszú téli, kora tavaszi hónapokban, mikor a nap alig süt, érdemes táplálékokon és táplálék-kiegészítőkön keresztül bejuttatni a szervezetünkbe a D-vitamint. Az alábbiakban olyan élelmiszereket gyűjtöttünk össze, amelyek g
A Német Kupa elődöntőjében elért 3–1-es vereség után Lőw Zsolt, az RB Leipzig megbízott vezetőedzője és a csapatkapitány Willi Orbán is csalódottan értékelt. A magyar szakvezető szerint a csapat sok szempontból jobban teljesített, mint ellenfele, ám a statisztikai fölény nem elég ahhoz, hogy megnyerjenek egy meccset.
Közeledik a nyári vakációs-utazós időszak. A Doxa időszerűnek gondolta, hogy elkészítsen egy, az utazáshoz nagyon is használható órát, a Sub 250T GMT-t. A GMT funkciós búvárórák népszerűségének valószínűleg nem az…
A TikTok amerikai vevőjelöltjeinek listája - mind a pletykáltak, mind a megerősítettek - egyre hosszabb lett, ahogy a kínai alkalmazás jövőjéről való döntés határideje közeledik.
Ugye te is imádsz gyönyörködni a tavasszal nyíló virágokban? A természet újjáéledése a divat területén is megjelenik, amely nem csak az öltözködésre vagy a sminkünkre van hatással, hanem a körmeinkre is. Nincs is jobb érzés, mint egy frissen festett manikűr. Lássuk azt az 5 virágos körömfestést, amellyel azonnal tavaszi hangulatunk lesz!
A Google a héten bejelentette, hogy a vállalati felhasználók mostantól végponttól végpontig titkosított (E2EE) e-mail üzeneteket küldhetnek a Gmail postafiókjaiba a szervezetükön belül.
Dr. Kiss Gerda állatorvos 12 ezer szarvasmarháért felel 6 megyében, így a ragadós száj- és körömfájás járvány ellen folyó harcnak mondhatni az élvonalában van. Vajon hogy látja ő a helyzetet?
74 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Sterbinszky Amália olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes, BEK-győztes kézilabdázó, az évszázad legjobb magyar női játékosa.
Hatalmas különbséget fogsz tapasztalni, ha következő alkalommal a szokásostól eltérően egy plusz alapanyaggal készíted el köretként a rizst – a végeredmény annyira ínycsiklandozó lesz, hogy többet nem fogod már máshogyan csinálni!
A mesterséges intelligencia (MI) térnyerése megállíthatatlan. A Deloitte előrejelzése szerint az MI-re épülő megoldások a vállalatok által használt hagyományos alaprendszerek és vállalatirányítási rendszerek (ERP) szerepét is radikálisan átformálják a jövőben. A mesterséges intelligencia alapműködésbe ágyazásával a vállalatok javíthatják a hatékony
A BYD kínai elektromosautó-gyártó vállalat fokozza külföldi terjeszkedését, megduplázza Kínán kívüli eladásait és saját beruházással helyi gyártóüzemek létesítésével kívánja megkerülni a vámkorlátozásokat – jelentette be [...]
A konyhai eszközök királyaként is emlegetik, nagy sikere ellenére beszüntetik a gyártását. Sokan a kulacsok és a hűtőtáskák királyaként is emlegetik a Yetit. A márka egyedülálló technológiájával lassan két évtizede