A Fővárosi Törvényszék szerint a rendőrségnek nem sikerült bizonyítania, hogy kábítószer-készítéshez szerezték volna be a 12 milliárd forintnyi vegyi anyagokat.
Ha már április 7-e, az egészségügy világnapja: kampányban fogott össze a Laboratoire Gallia márka és a BETC Paris ügynökség, hogy a babák mellett az édesanyjuk is megkapják a szükséges figyelmet a szülés utáni időszakban.
A Használtautó.hu legfrissebb adatai alapján márciusban a portálon 23,8 százalékkal nőtt az érdeklődők száma az előző évi adatokhoz viszonyítva. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő oldal szakértője a kimagasló adatok lehetséges okait és részleteit vizsgálta.
Míg a magyar nem-lakossági szereplők nettó gázára jellemzően 6-11%-kal csökkent a tavalyi második félévben az első félévhez képest, addig a nettó áramáruk 7-24%-kal ugrott ugyanezen időszak alatt – vette észre a Portfolio a minap közzétett energiahivatali adatbázisban. A jelenség első ránézésre furcsa, de vannak mögötte logikus magyarázatok, és eze
A csinos színésznő nyakkendőt és öltönyt viselve jelent meg a műsor zsűrijében. Zsófi merész stílusváltása kisebb összetűzésekhez vezetett a közösségi médiában.
Több mint 120 kilométer hosszú nagyfeszültségű távvezetéket épít a Dunántúlon az E.ON Hungária Csoport a Danube InGrid programjában - közölte a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatát üzemeltető vállalat hétfőn az MTI-vel.
Már kétmillión töltötték le a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazását a telefonjukra - közölte a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn a Facebook-oldalán.
Az Egyesült Államok viszonosságra hivatkozó lépései valójában "klasszikus, egyoldalú és protekcionista gazdasági hegemóniát" tükröznek – állította hétfői nyilatkozatában a kínai külügyminisztérium.
A legtapasztaltabb meteorológusokat is meglepte, mennyire lehűlt az idő április elején. A hírek szerint a hűvös biztosan megmarad jópár napig az Alpokban, ami azt jelenti, a húsvéti hosszú hétvégére akár egy kis síelés is betervezhető!
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) közleménye szerint a vizsgálatok igazolták a majomhimlő fertőzést. A Naphire.hu megkeresésére Rusvai Miklós mindenkit nyugalomra int.
Idén második alkalommal adja át a Példakép Díjat a Nők Lapja szerkesztősége. A zsűriben többek között Kováts Adél, Steigervald Krisztián, Béres Alexandra és Pokorny Lia foglal helyet.
Háromnapos egyeztetésen vesz részt az Európai Parlament amerikai kapcsolatokért felelős delegációja Washingtonban, ahol a transzatlanti kapcsolatok erősítése mellett a kereskedelmi kapcsolatokról és minden bizonnyal Donald Trump amerikai elnök múlt heti vámintézkedéseiről is részletesen egyeztetnek majd.
Meghan Markle mostanában gőzerővel dolgozik új projektjein, és úgy tűnik, fáradozásai meg is térülnek. De mi lehet a titka Harry herceg feleségének? Nemrég egy interjúban elárulta, van egy mantra, amit minden egyes nap ismételget önmagának.
Már kétmillión töltötték le a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazását a telefonjukra - közölte a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn a Facebook-oldalán.
A modern világban egyre gyakrabban hallani a különleges indigó gyerekekről, akik egyedi képességeik és érzékenységük által tűnnek ki a többi gyermek közül. De kik is ők valójában, milyen jellemzőkkel bírnak, és miért érezzük úgy, hogy saját világnézetük olyan eltérő? Az indigó gyerekek világa sokszor rejtélyes és nehezen érthető azok számára, akik
Lassanként megszűnik a hideg, sarkvidéki eredetű levegő utánpótlása. Kezdetben csak lassabb enyhülés jön, hétvégétől viszont erős felmelegedés körvonalazódik. Ez azt jelenti, hogy az éjszakai fagyok addigra teljesen megszűnnek, a csúcshőmérséklet pedig egyre többfelé eléri a 20 fokot.
Gyakorlatilag mindent felborítottak az év eleji nagy lakossági állampapír-kifizetések a magyarok értékpapír-statisztikáinál: a bankbetétek rég nem látott szintre ugrottak, az állampapírok piaci állománya jelentősen beesett, miközben a DKJ-tartás egyéves csúcsot döntött. Mindeközben rekord összeggel, 2200 milliárd forintnyi részvényállománnyal vágta
A Mercedes-Benz cáfolta a Bloomberg News korábbi jelentését, amely szerint a német autógyártó fontolgatja legolcsóbb modelljei kivonását az amerikai piacról a 25 százalékos importvám miatt. A vállalat ma arról is beszámolt, hogy az értékesítése visszaesett az első negyedévben.
Trump számára a toronymagas külkereskedelmi mérleghiány testesíti meg a külföldi partnerek tisztességtelennek tartott kereskedelmi praktikáit. Kínával az élen, amelynek a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való 2001-es csatlakozása óta az Amerikával szembeni kínai exporttöbblet több mint a negyvenszeresére szaladt föl, s az utóbbi években a telje
A Revolut Spanyolországban teszteli új generációs bankautomatáit, lesifotón láthatjuk a dizájnt. Itthon arról megy a vita, hogy a litván neobank is szálljon be véghez vinni Nagy Márton borsos tervét.
A Demján Sándor Tőkeprogram részeként a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség kezelésében elindult a 450 millió forint keretösszegű Demján Sándor Tanácsadási Voucher Program.
Az erdőháti tenyészetbe (Plavecký Štvrtok) valószínűleg a magyarországi Levélről került a járvány, az egyik alkalmazott járt a magyar farmon, és ő lehetett a közvetítő.