Az érzékenység pont úgy eszköze, mint a művészet, de a tudatosság az, amivel biztonságosan jár-kel oda-vissza a színház és a saját valósága között. Az elmúlt másfél év meghatározó volt Pálmai Anna színésznő életében, az pedig, ahogyan újradefiniálta önmagát, bárki számára inspiráló lehet.
Április első hétvégéjén ismét megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt az a mintegy 150 vár és kastély, amelyek a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal gondozásában állnak
A tükörórák misztikus világa valójában sokkal több, mint puszta véletlen. Ezek az időpontok gyakran mágnesként vonzzák magukra a figyelmünket, és talán nem is véletlenül. Az univerzum rejtélyes üzeneteit hívhatják elő, egyfajta spirituális jelzésként, amely útbaigazíthat minket a mindennapok során. A jelenség önmagában izgalmas, de vajon mit rejthe
Az árrésstop bevezetését követő első hét adatai alapján a vizsgált termékek többségének ára nem változott, és csak kis részük drágult. A keresztárazás jelei egyes termékkategóriákban ugyanakkor már megfigyelhetők - írja a Portfolio.
Kovács Kati még az első Ki mit tud?-ban tűnt fel, bár az országos ismertség csak később, a Táncdalfesztiválban aratott sikere után érkezett meg. Ezek előtt viszont annyira zárkózott volt, hogy elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy nap közönség előtt fog énekelni. A zsűrizést viszont a mai napig nem szereti: 11 évvel ezelőtt A Dalban csatlakozott a
A vashiányos vérszegénység sokak számára egyet jelent bizonyos sztereotípiákkal. Pedig nem biztos, hogy ha valaki sápadt, akkor az illető vérszegény is. Ha pedig valaki vegetáriánus, akkor sem csak étrend-kiegészítővel tudja pótolni vasszükségletét, hiszen vannak kiváló növényi vasforrások is.
"A Bizottság ezt is elhibázta. S ma a külgazdasági miniszterek EU-s tanácsülésén valakinek választ kell adnia: hogy fordulhatott ez elő (megint)?" - posztolta Szijjártó Péter a luxemburgi tanácskozás előtt, ahol Trump 20 százalékos döntésére válaszolnak.
Megjelentek az egységes kérelmek benyújtásához szükséges jogszabályok; a gazdálkodók 2025. április 7. és 2025. június 10. között nyújthatják be kérelmeiket minden közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre.
Visszatért az Országos Járműmérnök Nap Győrbe: a tavalyi debreceni kitérő után ismét az alapító Széchenyi István Egyetem vállalta a házigazda szerepét. Az intézmény Hallgatói Önkormányzata által megálmodott rendezvény évről évre fejlődik és bővül. Az érdeklődők országosan ismert személyiségekkel találkozhattak.
Németország komolyan fontolóra vette, hogy hazaszállít több mint 1.200 tonna aranyat az Egyesült Államokból – a döntés mögött egyre növekvő geopolitikai feszültségek és kereskedelmi viták állnak, amelyek újra reflektorfénybe helyezték a nemzeti aranytartalékok stratégiai jelentőségét. Miért tárolták egykor külföldön a német aranyat? A hidegháború i
Az állategészségügyi operatív törzs döntéseiről, valamint a száj- és körömfájás miatt a határokon és Csemeztanyán kialakult helyzetről és intézkedésekről számolt be Nagy István és Gál Kristóf.
A szurkolók valóban nem hiszik el, amit Southampton posztolt a közösségi médiában, miután a klub megerősítette kiesését az első osztályból, miközben egy
Hetvenhárom éves korában meghalt Jay North amerikai színész, aki az 1960-as évek emlékezetes tévésorozatában alakította minden idők egyik leghíresebb kiskorú bajkeverőjét.
A francia és a spanyol hatóságok egy bűnszervezet 29 tagját állították elő illegális növényvédő szerek értékesítése miatt - közölte hétfőn az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
Nem ajánlott halogatni a növénybiztosításra köttetett mezőgazdasági szerződések módosítását, akinek lehetősége van, az még március-áprilisban tegye meg - mondta el az Agrárszektornak Sebestyén Géza, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. mezőgazdasági szakértője. Kiemelte, ez azért is fontos, mert a biztosítók általában a május végét tartják záró hat
Vámos Zoltán lett Vas vármegyei egyes választókerületének a helyi Fidesz elnöke, így valószínűleg ő indul jövőre egyéni képviselői mandátumért Szombathelyen és környékén.
A tagországoknak egyeztetniük kell arról, hogyan helyezzék el Európát abban a helyzetben, amit a globális kereskedelmi rendszer paradigmaváltásaként lehetne leírni - jelentette ki az Európai Bizottság kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős biztosa Luxembourgban hétfőn. Maros Sefcovic a tagországok kereskedelmi ügyekért felelős minisztereine
Donald Trump megpróbálja beváltja a választóinak tett ígértét, hogy ismét naggyá teszi Amerikát. A folyamatnak legalább öt kiemelten fontos eleme van, melyek egymással is összefüggenek, mondta az ATV-ban a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke.
Miért vált ki dühöt vagy szorongást egy rágózás, egy tollkattintás vagy épp a szuszogás hangja? A mizofónia nevű jelenség sokkal több, mint puszta idegesség: mögötte gyakran mélyebb pszichés okok húzódnak meg. Dr. Drélyó Ágnes pszichológus segítségével jártunk utána, hogyan alakulhat ki ez a hangokra adott túlérzékenység, és milyen terápiás eszközö
A B2B marketing világa folyamatosan változik, így az ügynökségeknek és a cégeknek is alkalmazkodniuk kell a legújabb trendekhez, ha sikeresek akarnak maradni. A ContentPlus BBN Hungary 3 testvércégével 70 közép-kelet európai B2B marketing szakembert kérdezett meg, hogy mire érdemes odafigyelni. A megkérdezett marketing-szakértők szerint 2024-ben a
Elemzők szerint a Samsung Electronics kedden 21 százalékos csökkenést fog jelenteni az első negyedéves nyereségében, amit a mesterséges intelligenciához (AI) kapcsolódó chipek gyenge értékesítése és a szerződéses chipgyártási üzletág folyamatos veszteségei okoznak. A világ legnagyobb memóriagyártója – amely épp vezetőségi átalakuláson megy keresztü