A címvédő Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott ősi riválisa, a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
A britek 417 oldalas listát állítottak össze azokról az amerikai importtermékekről, melyekre megtorló vámokat vethetnek ki. Mi történt? Keir Starmer szerint a világ az eddig ismert formájában megszűnt, először védelmi és nemzetbiztonsági, majd világgazdasági és kereskedelmi értelemben egyaránt – idézi az MTI a brit miniszterelnököt, aki The Sunday
A címvédő Ferencváros magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott örök riválisa, az Újpest ellen az OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A Fradi ráadásul a győzelemmel az éllovas Puskás Akadémia botlását is kihasználta és két pontra megközelítette a felcsúti riválisát.
A vámháború generálta pánikhangulat uralja a világ tőzsdéit hétfő reggel is. Ázsiában nagyon csúnya mínuszokat láthatunk: a hongkongi tőzsde már 11 százalékos mínuszban van. Ezt követően Európában is hatalmas mínuszok vannak, míg Amerikában a technológiai túlsúlyú Nasdaq vezetésével folytatódhat a mélyrepülés. A befektetőknek nem igazán van most ho
Néhány napig úgy tűnt, hogy a bitcoin kivételes erőt mutat: miközben a Trump-féle vámcsomagok bejelentése után a legnagyobb amerikai részvényindexek, például az SP500 és a Nasdaq a múlt héten a 2024 augusztusi árfolyamszintjeire esett vissza, a bitcoin továbbra is megmaradt a már hetek óta tartott 84 000 dolláros sáv közelében. Hétfő hajnalra azon
Öt hónap emelkedés után márciusban csökkenhetett az infláció Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint az egy évre visszatekintő drágulás 5%-os lehetett. Az árrésstop (amíg életben tartja a kormány) fékezheti az árak általános emelkedését, de az év végéig így sem nagyon fog tovább csökkenni az infláció.
A nő tíz évvel ezelőtt, hetven esztendős korában szánta rá magát a Dns-tesztre, mégpedig azért, mert kíváncsi volt a nagypapája múltjára. Helyette azonban valami egész másra bukkant.
A kormány a tavaly decemberi bankolási árszintet tartaná elfogadható referenciaszintnek, és szerdán készül dönteni a kérdésben. Mi történt? Hétfő-keddig maradt idejük a bankoknak, hogy önkéntes vállalásokat tegyenek a lakossági bankszámlák díjának csökkentésére. A kormány a tavaly decemberi szintet tartja elfogadhatónak, és szerdán készül dönteni a
Az Európai Bizottság engedhet az autógyártóknak, és beleegyezhet abba, hogy 2035-ben mégse tiltsák be a belső égésű motorokat - írta meg a Handelsblatt nyomán a Világgazdaság.
A színésznő tavaly egy forgatáson lett rosszul, akkor derült ki, hogy súlyos vérszegénységben szenved. Bár az értékei azóta jobbak, a testsúlyát még nem tudta visszanyerni.
A Római Birodalom egykori provinciája, Pannonia hétköznapjaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők április 12-én az Mnmkk Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a Családdal a múzeumban rendezvénysorozat részeként Élet az ókori Pannóniában címmel rendeznek interaktív foglalkozást családok részére.
Fásy Ádám szerint egyetlen döntésen múlt az élete: a felesége ragaszkodott ahhoz, hogy azonnal orvoshoz menjen, amikor szívinfarktus tüneteit tapasztalta. A 73 éves műsorvezető ma is úgy gondolja, a párja mentette meg az életét. A családja szeretete mindig tovább hajtotta őt, a legnehezebb pillanatokban is.
Ha húsvét, akkor fonott kalács, húsvéti sonka, sárga túró, pogácsa, hidegtál és sütemények, íme a klasszikus húsvéti menüsor kötelező elemei, ne hagyd ki egyiket sem! A legszuperebb húsvéti recepteket gyűjtöttük egybe.
Új hét kezdődik új kihívásokkal és kalandokkal, mielőtt azonban bármiféle világmegváltó dologra vállalkoznál, előtte mindenképp érdemes elolvasnod a hétfői horoszkópot is!
A legtöbben nem is sejtjük, mennyi minden zajlik a fejünkben, és hogy ezek a gondolatok milyen könnyen becsaphatnak minket. A gondolatcsapdák alattomosak: ha nem figyelünk oda, képesek elvenni az önbizalmunkat, a nyugalmunkat, sőt, még a boldogságunkat is. Jó hír, hogy ezek a minták felismerhetőek – és igenis legyőzhetőek!
Mára természetessé vált, hogy az életünk egy részét az interneten éljük. Ebből kifolyólag gyakran a közösségi médiát és egyéb platformokat használva igyekszünk hozzánk hasonló érdeklődésű embereket találni. Gebe Zoltán annak járt utána, kialakulhatnak-e valódi közösségek az online térben.
A "Healthy Beginnings, Hopeful Futures" (magyarul: "Egészséges kezdet, reményteli jövő") címmel futó WHO-akciósorozat középpontjában a megelőzhető csecsemő- és anyai halálozás csökkentését célzó intézkedések előmozdítása áll. Ennek apropóján beszélgetett Prof. dr. Szabó Miklós újszülött- és gyermekgyógyásszal Kőrizs Kata.