Donald Trump vámjaira panaszkodással reagált az Európai Bizottság, pedig Brüsszelnek lett volna ideje tárgyalni. Magyarország helyzete azonban felértékelődhet.
Világrekordot döntött egy népszerű énekes. Eddig még egyetlen nap alatt soha senki sem adott el annyi jegyet egy koncertre, mint ő – ötszázezer látogatóra számítanak.
Az alvás az egyik legfontosabb és leginkább meghatározó tényezője az általános jó közérzetnek. Mindannyian tudjuk, hogy mekkora a különbség egy forgolódva töltött és egy pihentető alvással teli éjszaka között. A nemrégiben történt óraátállítás, valamint a nappalok hosszabbodása pedig csak még jobban összezavarja a biológiai óránkat, így érdemes bev
Ezért figyelnek rád mások, amikor leülsz! A testbeszéded ezt árulja el rólad Te gondolkodtál már el valaha azon, mit árulhat el a személyiségedről az, ahogyan leülsz egy székre? ate azok közé tartozol aki a térdeit szorosan egymás mellett tartja amikor leül, vagy te sokkal inkább az vagy aki inkább széttárja őket? Ezek a semmisnek tűnő
Kós Hubert vezetésével remekeltek a magyar úszók az amerikai egyetemi bajnokságon. Az olimpiai bajnok a jövő héten már Kaposváron, a nagymedencés országos bajnokságon száll vízbe. Az InfoRádió a tengerentúlon készülő és eddig ott is versenyző úszóról is kérdezte Sós Csaba úszókapitányt.
Csalódással tölti el Charles Leclerc, hogy egy 4. hely a maximum a Ferraritól. Miközben ő irányt talált, most sürgősen fejlesztéseket vár a csapatától.
A bolygók mozgása a szerelmi életre is hatással vannak. magánéletre is hatással van. Ami az egyik csillagjegynek boldogságot hoz, a másiknak fejfájást okoz. Lássuk, mit üzen a heti szerelmi horoszkóp.
A jövő hét közepéig maradnak a fagyos hajnalok az ország egy részén, majd a hét második felében erősödik a nappali felmelegedés és a hét végén ismét 20 Celsius-fok közelében várhatók a maximumok. A napos-felhős időben többfelé kell záporra, olykor hózáporra készülni, és a szél is gyakran lesz erős – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. …
A svéd fintechóriás részletfizetési modellje új piacokat hódít, de a kritikus hangok is egyre erősebbek. Vajon fenntartható a BNPL-lufi, vagy kipukkad a nyilvános bevezetés előtt?
A két miniszterelnök szombat este zártkörű programon vett részt Budapesten, amit rendőri és TEK-es biztosítás kísért. A képviselő szerint nemcsak látványos, de sokatmondó is volt a hajókázás és a körülmények.
Egyes kutatások szerint a középiskolás lányok közel fele beszélget rendszeresen a barátaival a testsúly és a diétázás témájáról, közülük többen küzdenek étkezési zavarral is. A testkép kialakulásában a kortárs közösség és a média mellett a családnak is nagy szerepe van, ezért is nem mindegy, milyenek a szülői visszajelzések.
Unod már a frufrudat? Ha az aktuális fazon kezd egy kicsit unalmassá válni, akkor itt az ideje egy kis időutazásnak. Ugorj vissza az időben és frissítsd fel Jane Austen-módra!
A jövő hét közepéig maradnak a fagyos hajnalok az ország egy részén, majd a hét második felében erősödik a nappali felmelegedés és a hét végén ismét 20 Celsius-fok közelében várhatók a maximumok. A napos-felhős időben többfelé kell záporra, olykor hózáporra készülni, és a szél is gyakran lesz erős - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amely
A zsinórfonalak az utóbbi évek egyik legnépszerűbb alapanyagai lettek a hobbi horgolók világban. Akár kezdőként vágsz bele, akár saját készítésű lakásdekorban gondolkodsz, a zsinórfonal jó eséllyel ott lesz az alapanyaglistád élén. De miért ilyen felkapott, mire jó pontosan, és melyik típust érdemes választani? A zsinórfonal egy vastag, hengeres f
Több nyugat-európai nagy ország agráripara komoly kárvallottja lesz Donald Trump amerikai elnök agresszív vámpolitikájának. Egyes tartományok és régiók olyan mértékben függnek az USA-ba prémium termékként exportált árucikkeiktől, hogy ha azt a vámok után már túl drágának találják az amerikai fogyasztók, akkor teljesen át kell gondolniuk milyen piac
A ragadós száj- és körömfájás vírusfertőzés miatt szombat óta szünetel a határforgalom egyes határátkelőhelyeken a magyar-osztrák határon, a működő határátkelőhelyeken hosszabb várakozási időre lehet számítani - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
A Fulham elleni idegenbeli meccs mindenesetre a lehető legjobban indult a Liverpool szempontjából. Úgy tűnt Soboszlaiék ki tudják használni az Arsenal szombati
Emelkedő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 83 028,96 ponton zárt, 8386,67 ponttal, 9,17 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.