Miközben máshol már a tavaszt várják, Erdélyben igazi tél köszöntött be április első vasárnapján. Csíkszeredában és Hargitafürdőn vastag hótakaró borítja a tájat, a hóesés folyamatos, a hókotrók megállás nélkül dolgoznak. Bár a látvány gyönyörű, a helyzet komoly, ugyanis a lehűlés több romániai megyébe is hatalmas hózáport hozott.
Eltérés van Lewis Hamilton szerint az ő Ferrarija és Charles Leclerc között, ami jelentősen hátráltatta az első három versenyen. Ezt Bahreinre megoldhatják, ám a csapatnak és neki ettől függetlenül is javulnia kell.
Az Év Magyar Autója 2025 díjat a Cupra Terramar, a közönségdíjat a Suzuki Vitara nyerte. 26 márka 63 autót jelölt a versenyre. evmagyarautoja.huAz Autós Nagykoalíció (ANK), a Zöldjárműipar.hu és a Járműipar.hu által szervezett versenyre 26 márka 63 autót jelölt. A díj történetében harmadjára vihette el az Audi Hungaria a fődíjat, ezúttal a
A TISZA párt vezetőjét Bruti kérdezte Debrecenben, az országjáró turné ottani állomásán. Nagyon lényeges kérdések is terítékre kerültek, megtudhattuk, hogy Magyar vert-e már be százas szöget fordítva.
A nemzeti érdek védelmét és a "normalitás" helyreállítását nevezte a következő évtized kulcsfeladatának az építési és közlekedési miniszter a legutóbbi videóüzenetében.
A Channel 5 Károly királyról és Kamilláról szóló új dokumentumfilmjében szóba kerül az az időszak, amikor Károlynak azonnali intézkedéseket kellett hoznia, miután a szíve összetört amiatt, amit megtudott Kamilláról.
Egy hosszabb utazásra készülve a legtöbben már hónapokkal az indulás előtt megvásárolják az adott repülőjegyet, hiszen az dátumhoz közeledve jellemzően folyamatosan drágul. Ennek ellenére adódhatnak olyan helyzetek az életben, amikor hirtelen, hetekkel vagy napokkal az utazás előtt kell beszereznünk azt. Egy friss kutatásnak köszönhetően most kider
Egy 15 méteres cunami hulláma csapott le a fukusimai erőműre. A védelmi falakat teljesen elborította a víz, a tartalékgenerátorok eláztak, a vezérlőtermek elsötétedtek. A mérnökök nem tudták, mi történik a reaktorok belsejében, és hogy elkerülhető-e még egy nukleáris olvadás.
A koriandert gyakran csak egy egyszerű konyhai fűszerként könyveljük el, azonban ennél jóval többre képes. Az előfordulása a világ különböző régióiban eltérő lehet, de egy dolog közös: történelmileg is fontos szerepet töltött be mind a gasztronómiában, mind pedig a gyógyászatban. Napjainkban, amikor az emberek egyre inkább a természetes gyógymódok
Magyarország természetvédelme ismét új lendületet kapott a KEHOP Plusz Programtól, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 3,7 milliárd forintot fordíthat újabb fejlesztésekre.
A Mersey-parti derbit követően Diogo Jota győztes góljának öröme gyorsan háttérbe szorult, miután a Premier League Productions kamerái előtt Michael Owen olyan
Észak-Koreában a hatalom csúcsán tett ígéretek gyakran foszlanak semmivé a hétköznapok rideg valóságában, különösen akkor, ha a legidősebb és leginkább kiszolgáltatottabb polgárokról van szó.
Az Egyesült Államokban és világszerte április 5-én nagyszabású „Hands Off!” (magyarul: „El a kezekkel!”) tüntetések zajlottak Donald Trump elnök és főtanácsadója, Elon Musk politikai intézkedései ellen. A demonstrációk több mint 50 államban és számos európai városban, például Berlinben, Londonban és Párizsban is megrendezésre kerültek, több százeze
A színész családjával utazott, amikor a londoni Heathrow-n egy bevándorlási tiszt durva kérdésekkel zaklatta őket. Grant közösségi oldalán fakadt ki a megalázó bánásmód miatt.
Új animével jelentkezik a Cowboy Bebop alkotója, reneszánszukat élik a kórházi sorozatok és egy haldokló nő szexuális kalandozásai. Jelentkezik a heti streamingajánlónk.
A kábítószer-használat problémája ismét fókuszba került Magyarországon – politikai indíttatásból, véli Bajzáth Sándor addiktológiai konzulens, aki a 7Híre podcast vendégeként átfogó képet adott a hazai és európai droghelyzetről.