Javában tart a kétéltűek tavaszi ébredést követő vonulása, a szaporodóhelyek felé vezető úton azonban néhol százával, olykor ezrével pusztulnak el a rajtuk áthaladó biciklisek, autósok, erdészeti kamionok és munkagépek miatt. Hogy létezik-e a problémára hatékony megoldás vagy a vándorlás továbbra is egy életveszélyes akadálypálya marad, arról Weipe
Ahogy az elmúlt időszakban többször, most is Donald Trump intézkedései mozgathatják meg az üzemanyagárakat. Az amerikai elnök által felcsavart vámháború miatt nemcsak a tőzsdéken, de az olaj piacán is drasztikus áresés volt a héten. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint ez hamarosan a hazai kutakon is érvényesülhet majd.
"Nagyon nehéz és mozgalmas" – így összegezte 2024-et Sárközi Ákos, akinek, mint mondja, élete talán egyik, ha nem a legnehezebb éve volt a tavalyi. Februárban elvesztette az imádott édesanyját, majd hónapokon át készült a Sztárboxra, ahol hősiesen állta a pofonokat, nyár végén pedig nem a legkorrektebb körülmények között menesztették A Konyhafőnökb
Repertoárdarabok, hangversenyszerű operaelőadásokat, visszatérő vendégek és fiatal tehetségek – címszavakban így jellemezhető Nemzeti Filharmonikusok 2025/2026-os évadjának műsora.
Más világban nevelkedtek, más hatások érték a Z generációt, vagyis azokat a 16-30 év közötti fiatalokat, akik mostanában érkeztek meg a munkaerőpiacra, akik éppen most teremtik meg az egzisztenciájukat és lesznek stabil részei a fogyasztói társadalomnak. Ők azok, akik próbálnak egyszerre jelen lenni az online és a fizikai világban egyaránt. Ez a hi
Vizsgálatot indított az FIA Max Verstappen és Oscar Piastri ellen egy harmadik szabadedzésen történt szabálysértés miatt a Japán Nagydíj harmadik szabadedzése után.
Miből lehet felismerni egy kelet-európait? Vajon mik az értékeink, egyediségünk, amivel kitűnhetünk a főként Amerika és a Nyugat által dominált esztétikai kapitalizmusban?
A Netflix legfrissebb, előző heti toplistáját ismét a Kamaszok (Adolescence) című sorozat uralta, amely 30,4 millió megtekintéssel újabb rekordot döntött. A sorozat ezzel már 96,7 millió megtekintésnél jár, és felkerült az örökranglistára is, jelenleg a 9. helyen áll.
Riasztó részletek láttak napvilágot a konfliktussal kapcsolatos amerikai szerepvállalásról. Eddig többnyire csak elemzők beszéltek róla a látottak alapján, hogy az ukránok folyamatos nyugati segítséget kaphattak az oroszok ellen a háború során indított hadműveleteikhez és hogy azok sikere nem feltétlenül csak az ukrán katonák hősiességén, hanem a n
Milan Keleceni bemutatta 2025-ös tavaszi/nyári kollekcióját és kampányát Ilia Hellert-Rozanov főszereplésével. Az eseménynek a Treasure Budapest adott otthont, ahol a divat iránt érdeklődők és szakmabeliek is részt vettek.
Az emberi élet során számtalanszor találkozunk olyan kihívásokkal, ahol a szív és az ész külön utakat jár. Az egyik azt mondja, merj nagyot álmodni és kövesd az érzéseidet, míg a másik a racionalitás talaján tartana. E belső konfliktus megoldására kiváló módszer lehet a spirituális programozás, amely összehangolja e két hatalmas erőt, hogy együtt d
Japán déli részén még tart a cseresznyevirágzás, de a hétvégén akár Budapesten is belekóstolhatsz az ázsiai ország ikonikus ünnepi időszakába. Az ELTE Füvészkertben idén is megrendezik ugyanis – mégpedig pont ezen a hétvégén is – a Sakura ünnepet. Ha megkérdezel egy átlagos Japán-rajongót, mikor érdemes látni Japánt, valószínűleg azt feleli, az év
Egy nemrég felfedezett rosszindulatú program, a Crocodilus, arra készteti az Android felhasználókat, hogy adják meg a kriptotárcájukhoz tartozó seed phrase-t (a kriptotárca biztonsági helyreállító kulcsát). A Crocodilus képes teljes hozzáférést szerezni az eszközhöz, átvenni az irányítását, valamint megszerezni a felhasználók érzékeny adatait is.
A Nexus nevű kísérleti projekt célja, hogy a kaliforniai csatornák fölé telepített napelemekkel egyszerre termeljenek megújuló energiát, csökkentsék a vízveszteséget, a földhasználatot és az üvegházhatású gázok kibocsátását, miközben a rendszer hatékonyságát egy valós környezetben tesztelik.
Hofi Géza folyamatosan ostorozta a hazai és külföldi politika, a mindennapi élet visszásságait, ám azt nem lehetett mondani róla, hogy nem szerette a hazáját. Azaz, egy dolgot mégiscsak ki nem állhatott benne.
A Gardenexpo kertészeti kiállítás színpadán Kerezsi Anita virágkötő és két kolléganője közreműködésével kapott a közönség bepillantást abba, hogyan készülnek az ikebana virágdíszek.
Egy kft. ügyvezetését a két tulajdonos látja el. Az egyik ügyvezető főállású egyéni vállalkozó, a kft. tevékenységétől független tevékenységben, a másik ügyvezető a kft.-től független társaságban 40 órás munkaviszonyban foglalkoztatott. Az ügyvezetést díjazás nélkül szeretnék ellátni. Van-e erre lehetőség, és így az ügyvezetés után nem merülne-e fe
A hölgy még csak 17 esztendős, de már megnyerte a korosztályos világbajnokságot, és ezzel kiérdemelte a 2024. év női Sup sportolója címet. Kocsis Csillag személyében a Balatonfüredi Yacht Club egy újabb vizes sportágban tette le a névjegyét. Aqua: Mikor és miként kerültél kapcsolatba a Sup-ozással, és kik segítik a felkészülésedet?K. Cs.: Először 1
Iii. Károly király és Kamilla királyné a világ legkülönlegesebb fogásait fogyaszthatják nap mint nap, ők mégis egy roppant egyszerű, pillanatok alatt elkészíthető eledelért rajonganak.
A táplálkozás nagy jelentőségű lehet a menopauza tüneteinek enyhítésében, a csontritkulás, a hízás és más negatív egészségi következmény mérséklésében. De nemcsak arra érdemes figyelni, mi legyen a tányéron, hanem arra is, mit érdemes elkerülni.
Bár első hallásra akár idillinek hangozhat egy olyan magasan fekvő városban élni, mint a perui La Rinconada, a valóságban rengeteg hátulütője van – például az oxigénhiány. De a ritkás levegő mellett is van bőven probléma: nem véletlenül írta le egy turista úgy a várost, mint a „világ legborzasztóbb helye”.
Az év végéig több frissítés is érkezik a YouTube Shorst videószerkesztőjébe, a mesterséges intelligencia pedig már a tavasszal beköltözik, hogy segítse a felhasználókat.
Egy friss elemzés szerint van egy szó, amely bizonyítottan nagyobb érdeklődést kelt – és akár 4%-kal is megdobhatja az ingatlan értékét. Vajon te is jól használod ezt a trükköt?
Annak ellenére, hogy a mesterséges intelligencia napról napra egyre fejlettebb, a problémafelismerő és -megoldó képességei több szempontból is hagynak kivetnivalót maguk után. Bár az önmagát és a világot tanulmányozó rendszer képes adatbázisokat elemezni, a kreatív gondolkodás hiánya komoly következményekkel járhat.