A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette: az egymásrautaltság miatt a magyar és szlovák vezetők feladata, hogy mindkét országban megőrizzék a nemzetiségeket.
Ismét bejutott a női röplabda Extraliga döntőjébe az elmúlt három kiírásban győztes Vasas Óbuda, miután szombaton, az elődöntő negyedik meccsén simán, három játszmában nyert Kaposváron.
Magyar Péter első számú EP-képviselője szerint dekarbonizáció kell a versenyképességhez, ukrán zászlós pólóban ült be az EP-be, és úgy gondolja, mindenkit be kell fogadni.
A Futuresource Consulting jelentése szerint a Hisense soundbarok 2019 és 2024 között a világ leggyorsabban növekvő soundbar márkájává váltak az eladott termékek száma alapján. Ez az elismerés megerősíti a márka sikeres stratégiáját, amely egyszerre szólítja meg a szélesebb közönséget és a prémium kategóriát a szórakoztatóelektronika piacán.
A baloldali politikusok és újságírók azonnal élcelődni kezdtek az új falusi akciótervben helyet kapó kocsmák támogatása miatt – fogalmazott a Facebook-on megosztott videójában Gyopáros Alpár. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos megjegyezte, pedig adott már fontos baloldali megmondóembert ilyen intézmény… A videóban Gyopáros Al
A múlt vasárnap kinevezett Lőw Zsolt vezetőedző irányításával a Hoffenheim felett aratott 3-1-es szombati sikerrel megszerezte első győzelmét az RB Leipzig a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában
Elek Gábor, a női kézilabda NB I-ben szereplő MOL Esztergom mestere kissé dühösen értékelt az M4 Sport kamerái előtt a Győr elleni bajnokit követően, hisz elmondása szerint játékosai finoman szólva sem álltak bele bátran a mérkőzésbe.
Egyre több gyermek és szülő fordul közvetlenül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Internet Hotline-jához segítségért – nyilatkozta a Médiapiacnak a héten Csalár Dorina, az NMHH Internet Hotline Osztályának vezetője, gyermekjogi szakjogász.
Trükközés a vörös szőnyegen? Sajtóetikát sértett? A Mail cikke lekerült Kate Beckinsale kérésére. A színésznő szerint a cikk nemcsak pontatlan volt, hanem etikátlan módon is készült.
Az utcai tüntetőkkel szembeni szigorúbb fellépést, a rendőrök jogi védelmének erősítését tartalmazza a Meloni-kormány által pénteken elfogadott nemzet- és közbiztonsági csomag, amely megemelte az idősek kárára elkövetett csalások büntetését is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
David Schwimmer, a világhírű Jóbarátok sorozat Ross Gellere, a napokban őszintén vallott arról, hogy évekig képtelen volt végighallgatni a sitcom legendás főcímdalát, a The Rembrandts „I'll Be There For You” című slágerét.
A száj- és körömfájás járvánnyal érintett gazdaságok egyéves hitelmoratóriumot vehetnek igénybe, amely hozzájárulhat az újraindulásukhoz – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton. A tárcavezető beszélt a határátkelők lezárásáról és a védekezés egyéb intézkedéseiről is.
Te mit teszel a régi telefonoddal vagy tableteddel, mikor veszel egy újat? Jobb esetben elajándékozod egy ismerősének, eladod, de nagyon sokszor ezek a készülékek a fiók alján landolnak azzal az elképzeléssel, hogy jó lesz majd póttelefonnak. Pedig sokkal izgalmasabb utóélete is lehetne a készülékeidnek, amivel akár pénzt is tudnál keresni.