2025. április 5. szombat

ápr. 5
11:12
Flick megkavarja a kezdőjét a Real Betis ellen (Sport365)
Szombaton ugyanis a nemzetközi kupaszereplésre pályázó Real Betis látogat az FC Barcelonához. De az este kilences találkozó összeállításánál Flick már figyelembe kell,
ápr. 5
11:12
Segítségnyújtás: Félmilliárd forint szükséges a leukémiás kisfiú kezelésére (Háziállat)
Egy hónapjuk van a szülőknek, hogy összegyűjtsék Ágoston amerikai kezelésének költségét.
ápr. 5
11:12
Legendás budapesti szórakozóhely zárt be végleg, szállodát építenek a helyére (ATV)
Szomorú hírt közölt a közösségi oldalán a Budapest VII. kerületében található Mika Tivadar Kert. 14 év után végleg bezár a legendás szórakozóhely, a helyén pedig szálloda fog épülni. Mint írták, nem így akarták lezárni ezt a történetet, és szerettek volna kinyitni a 15. szezonra is, azonban már arra sincs lehetőség, hogy elbúcsúzzanak a vendégeiktő
ápr. 5
11:12
Szigorúbban léphetnek fel a tüntetőkkel szemben (Demokrata)
A kiemelt figyelmet szentel a városok biztonsága erősítésére.
ápr. 5
11:12
A pride zárt ajtók közé való (Magyar Nemzet)
A baloldalnak politikai üzenete, az ország számára ajánlata nincsen.
ápr. 5
11:12
Pápai recepttel próbál többséget szerezni magának Mosonmagyaróvár polgármestere (Telex)
A helyi egyesület által támogatott Szabó Miklós tavaly a polgármesterség mellett egyéni mandátumot is szerzett, ez azonban inkább volt a kárára a képviselő-testületben, ahol így a Fidesz meg tudta nehezíteni a dolgát. Lemondott a képviselőségről, így ha most vasárnap egy szövetségesét választanák meg, a Mi Hazánk támogatásával már többsége lehetne.
ápr. 5
11:12
Tovább durvul a harc a Tisza Párt ellen: most Solymáron törtek rá Magyar Péter aktivistáira – itt a megdöbbentő videó (naphire.hu)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán számolt be arról, hogy pénteken Solymáron is rátörtek a Nemzet Hangja konzultációt lebonyolító aktivistákra.
ápr. 5
11:12
Kemény közbiztonsági törvényt hozott Meloni – A városból is kitilthatják az erőszakos területfoglaló tüntetőket (vasárnap.hu)
Az utcai tüntetőkkel szembeni szigorúbb fellépést, a rendőrök jogi védelmének erősítését tartalmazza a Meloni-kormány által pénteken elfogadott nemzet- és közbiztonsági csomag, amely megemelte az idősek kárára elkövetett csalások büntetését is. A belügyi, az igazságügyi és a védelmi tárca közösen kidolgozott törvény erejű rendelete, amely harmincné
ápr. 5
11:14
Ezt vallja a világhírű pólóedző író fia: "Az értelmiséget is érdekli, mi történik a hálószobákban" (ATV)
Biró Attila márka a vízilabdában. Ifjúsági Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok játékosként, a női válogatott szövetségi kapitányaként pedig olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes. Egyáltalán nem mellékesen pedig az ifjú írógeneráció egyik legígéretesebb tagjának, Biró Zsombor Aurélnak az édesapja, egyben az első könyvének – mondhatni – címs
ápr. 5
11:14
A Bayern München rendkívüli videóval búcsúzott el a klub legendájától (Magyar Nemzet)
25 év után igazol el a csapat történetének legsikeresebb focistája, aki reagált a távozására.
ápr. 5
11:16
Mindenki megnyugodhat, senki nem kerül emiatt az utcára: marad a TikTok az USA-ban (ATV)
Donald Trump meghosszabbította a TikTok kínai tulajdonú videómegosztó amerikai működését annak érdekében, hogy véglegesítsék a tulajdoni szerkezet átalakításáról szóló megállapodást. Az amerikai elnök pénteken közölte a döntését.
ápr. 5
11:16
Osztrák napilap: Orbán Viktornak igaza van! (Magyar Nemzet)
A magyar kormány döntését támogató cikk szerzője szerint az Icc politikai szervezet lett.
ápr. 5
11:18
Csillagjegyek, amelyek örökké saját magukat helyezik előtérbe (Metropol)
Mutatjuk, kikről van szó!
ápr. 5
11:18
A bankautomaták titkos élete - álmukban nem gondolnák, mire használják a bankautomatákat (ProfitLine)
Az ATM-ek mindennapi életünk részei: gyorsan készpénzhez juthatunk, ellenőrizhetjük az egyenlegünket, vagy akár számlát is fizethetünk rajtuk keresztül – a K&H esetében már érintésmentesen is. Azonban az, hogy az emberek mit hagynak ott, vagy milyen meglepő dolgokat művelnek egy bankautomatánál, az már egy másik történet! A K&H Bank összegyűjtötte
ápr. 5
11:18
Újabb biztonsági résre bukkantak a Fehér Ház kommunikációjában (hirado.hu)
Nehéz idők járnak Michael Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóra. Éppen csak megúszta az előző ügyét, a Signal-botrányként elhíresült információszivárgást, most újabb vádakkal kell szembenéznie.
ápr. 5
11:18
Kizárta Gyimesi Györgyöt a szlovákiai Magyar Szövetség (444.hu)
A párt szerint a politikus a párt érdekeivel szemben cselekszik.
ápr. 5
11:18
Ujjongani fog örömében: ezek a csillagjegyek megduplázzák a jövedelmüket április 19-e után (ATV)
Április 19-én, 15:56-kor az energikus Nap belép a bőséges Bikába, és ezzel csodálatos lehetőségeket hoz a pénzügyi fronton három különleges csillagjegy számára.
ápr. 5
11:18
Tiszta bőr, lapos has, végtelen energia – Tényleg ezt tudja a klorofill? (Life)
Egy friss wellnesstrend azt diktálja, hogy fogyasszunk minél több zöldet. Követői egekbe magasztalják a klorofillfogyasztás hatásait. Vajon mennyi igaz ebből?
ápr. 5
11:18
Szellemes párbeszédekkel hódít a Fekete táska című film (Magyar Hírlap)
Filmkritika Steven Soderbergh retró hangulatú kémdrámájáról + VIDEÓ.
ápr. 5
11:18
A tudatos vásárló titkos fegyvere: ezért kell eltenned minden egyes a blokkot vásárlás után! (Sassy)
Ne hajítsd ki reflexből, mert a blokk a fogyasztói jogaid érvényesítésének és a pénzügyeid követésének is az egyik legfontosabb eszköze.
ápr. 5
11:18
Ezek azok a tünetek, amiknek autoimmun oka is lehet (EgészségKalauz)
Íme a leggyakoribb autoimmun betegségek és azok főbb jellemzői.
ápr. 5
11:20
5 feel-good sorozat, ha szükséged van valami pozitívra az életedben (ATV)
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem a mai gazdasági és politikai környezetben nagyon jól tud esni, ha néha 30-40 percre elmenekülhetek egy világba, ahol a jó mindig győz. Ezek a sorozatok pontosan ezt az élményt adják meg.
ápr. 5
11:22
Meglepetésfunkciókkal bővül a Copilot app mobilon is! (ATV)
A Microsoft újabb lendületet adott mesterséges intelligenciával működő asszisztensének, a Copilotnak, és ezúttal a mobilos felhasználók sem maradtak ki a jóból. Az eddig főként böngészőben
ápr. 5
11:24
Videókapcsolaton keresztül vezettek le mellkasi beavatkozást a mentőautóban, így megmentették a sérült életét (hirado.hu)
Az Országos Mentőszolgálat modern megoldása révén távolról, élő videókapcsolattal vezették végig a helyszíni életmentő beavatkozást.
ápr. 5
11:24
Forstner Csenge visszatérése mögött hatalmas átverés állhat (Ripost)
Eltűnése után 4 hónappal került ki róla új videó.
ápr. 5
11:24
A Spacex egy újrahasznosított rakétát készít elő a következő Starship indítására! (ATV)
A SpaceX újabb mérföldkőhöz érkezett a rakétatechnológia történetében, ugyanis első alkalommal készül egy már repült Super Heavy booster ismételt fellövésére. A Starship rakétarendszer alsó fokozata,
ápr. 5
11:24
"Varázslatos pillanat. Erre csak ő képes" – Alonso, Norris és a McLaren is kalapot emel Verstappen előtt (m4sport.hu)
Kijut a dicsérő szavakból Max Verstappennek a váratlanul jött szuzukai időmérős sikere után. Lando Norris, a McLaren és Fernando Alonso is nagyon elismerően nyilatkozott a teljesítményéről.
ápr. 5
11:24
Vilmos herceg megdöbbentő lépést tett: a trónörökös felbérelte édesanyja válóperes ügyvédjeit (Glamour)
Új fejezet nyílik a királyi család életében, vagy valami komolyabbra készül Vilmos herceg? Egyelőre csak az első a biztos, méghozzá azért, mert a trónörökös szakított egy közel nyolcvan éves hagyománnyal.
ápr. 5
11:24
Ezzel a trükkel hónapokig is elállhatnak a hagymák rohadás és csírázás nélkül (BorsOnline)
Egy szakértő felfedte a tárolásuk titkát.
ápr. 5
11:24
Hallgatva mesélő képek (Demokrata)
Móser Zoltán Príma- és Balogh Rudolf-díjas fotóművésszel az életművét lezáró kiállítása alkalmából beszélgettünk.
ápr. 5
11:24
A demiszexualitás lényege: Mit jelent és miért fontos megérteni? (Bien)
A mai társadalomban az intimitás és a vonzódás különböző formái jelentőségének megértése egyre fontosabb, különösen a gyorsan változó kulturális és szexuális normák közepette. A demiszexualitás fogalma az utóbbi években kezdett ismertté válni, de a mögöttes érzelmi és pszichológiai szempontjai még mindig sok ember számára kevéssé ismertek. A demisz
ápr. 5
11:24
Ételosztásba és élelmiszermentésbe kezdenek a krisnások Szegeden (Agrárszektor)
Karitatív akciók egész sorát kezdik meg a Krisna-hívők Szegeden. Az ételosztások mellett krízisprogramot működtetnek, belevágnak az élelmiszermentésbe, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalok támogatására, edukációjára és motiválására – közölte a Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége.
ápr. 5
11:26
„Ez egy szimbolikus tűz” – így került a lángoló Kreml Zelenszkij hálószobájába (ATV)
A lángoló Kremlt ábrázoló festmény, amely az ukrán elnök hálószobájának a falán látható, egy grúz művész alkotása. Szerinte műve Oroszország kormányának szól, nem pedig az orosz népnek. És azért küldte el Kijevbe, mert úgy érezte, hogy ott a helye.
ápr. 5
11:28
Kidobták Gyimesit a Magyar Szövetségből (ATV)
Gyimesinek a pártból való kizárásáról elsőként a Plus JEDEN DEŇ bulvárlap tudósított. Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a korábbi képviselő kirúgását a lap szerint azzal indokolta, hogy Gyimesi álláspontjai ártanak a szlovákiai magyaroknak. „Hosszú távon és szisztematikusan rágalmazza a párt tagjait, illetve olyan nézeteket képvisel, amelyek
ápr. 5
11:30
Fantasztikus kultúrcsemege készül Párizsban (Infostart)
Ralph Fiennes brit színész rendezi Csajkovszkij Jevgenyij Anyegin című művét a Párizsi Operaház új évadában – jelentette be francia nemzeti dalszínház.
ápr. 5
11:30
Elsőre Cunoda is lemaradt a Q3-ról a Red Bull-lal "Nehéz összerakni a kört ezzel az autóval" (ATV)
Nem a bizonytalanságnak, hanem a rutintalanságnak tudja be Cunoda Juki a Q2-es kiesését az első Red Bull-os időmérőjén. Elismerte, nem egyszerű az RB21-essel, de úgy érzi, tudja, mit kell tennie.
ápr. 5
11:30
Ennek sokan nem fognak örülni: sarkvidéki levegővel ront ránk a hidegfront, riasztást adtak ki (SzMo)
Ma még élvezhetjük a tavaszias meleget, de délutántól beborul az ég, záporok és zivatarok csapnak le többfelé. Vasárnap már hózáporokra és fagyos szélre is számíthatunk.
ápr. 5
11:30
Napi horoszkóp 2025. április 5.: a Mérleg ma jobb, ha két lábbal a földön marad, a Skorpiót feszültté teheti a környezete (Life)
Az égbolton most olyan jelentős változások zajlanak, amelyek nemcsak kollektív szinten indíthatnak el sorsfordító folyamatokat,. Ma is érdemes néhány percet a napi horoszkópra szánni.
ápr. 5
11:30
A kínai vámtarifák miatt zuhant a szójabab ára (Agrofórum)
Vegyesen mozogtak a terményárak a héten. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal, a kukorica pedig 1,5 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal drágult, ám a szójabab 4,5 százalékkal került kevesebbe, mint előző héten.
ápr. 5
11:30
Agresszív elváltozás kezdődött Vilmos hercegnél, tudják az eredetét (Promotions)
Nevet is adtak neki, generációkon keresztül tapasztalható jelenségről van szó.
ápr. 5
11:30
Igen vagy nem (Magyar Hírlap)
Két szó kap hangsúlyt április közepétől a kormány véleménynyilvánító szavazásán: az igen és a nem. Támogatja-e Ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? – így szól a kérdés.
ápr. 5
11:30
Száj- és körömfájás: Ilyen az osztrák határzár (Magyar Nemzet)
Hegyeshalomnál és Rajkánál is torlódásra számíthatnak az arra utazók.
ápr. 5
11:30
Agyátültetés egy Teslán (Villanyautósok)
A Villanyóra 274. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgettek az
ápr. 5
11:30
Itt van Orbánék rendkívüli bejelentése: operatív törzset hoz létre a kormány a vészesen terjedő járvány miatt (naphire.hu)
A kormány állategészségügyi operatív törzset hoz létre, amely összehangolja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben résztvevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkáját - jelentette be az agrárminiszter közösségi oldalán.
ápr. 5
11:32
Durván elszállhat az iPhone-ok ára (ATV)
Akár 30-40 százalékos drágulást is okozhatnak az Apple telefonoknál a Trump-kormányzat vámjai, főleg, amiket Kínára és más ázsiai országokra vetett ki.
ápr. 5
11:33
Tragédia Sándorfalván: vécében találták meg a nyugdíjas holttestét (BorsOnline)
A nyugdíjas holttestét a vécében találták meg.
ápr. 5
11:34
Raskó György: Az árrésstop csak még tovább növelheti a Lidl, az Aldi és a Penny már így is jelentős piaci részesedését (ATV)
Az agrárközgazdásszal a március 17-étől érvényes árrésstop apropóján beszélgetett a Klasszis Podcast legfrissebb adásában lapunk főszerkesztője, Csabai Károly. De szóba került a ragadós száj- és körömfájás, az uniós rekord hazai élelmiszerinfláció fő oka, a Magyar Péter által is szorgalmazott áfacsökkentés racionalitása, valamint az ukrán élelmisze
ápr. 5
11:36
Már rajzanak a kártevők – Indul a védekezési szezon! (Agroinform)
Országos megfigyelőhálózat segíti a gazdálkodókat a kártevők elleni hatékony védekezésben.
ápr. 5
11:36
A lakásárakban megvolt a repülőrajt: 16%-os drágulást hozott az első negyedév (444.hu)
A használt lakások átlagos budapesti négyzetméterára így 1,4 millió forintra emelkedett.
ápr. 5
11:36
"Semmi sem tökéletes" – Szülinapi meglepetésklip Bródy Jánostól (ATV)
Április 5-én ünnepli 79. születésnapját a Kossuth-díjas zenész. A jeles nap alkalmából egy régi dalára készítettek egy vadonatúj videoklipet, ami a hvg.hu-n már meg is nézhető.

Keresés