2025. április 5. szombat

ápr. 5
11:26
„Ez egy szimbolikus tűz” – így került a lángoló Kreml Zelenszkij hálószobájába (ATV)
A lángoló Kremlt ábrázoló festmény, amely az ukrán elnök hálószobájának a falán látható, egy grúz művész alkotása. Szerinte műve Oroszország kormányának szól, nem pedig az orosz népnek. És azért küldte el Kijevbe, mert úgy érezte, hogy ott a helye.
ápr. 5
11:28
Kidobták Gyimesit a Magyar Szövetségből (ATV)
Gyimesinek a pártból való kizárásáról elsőként a Plus JEDEN DEŇ bulvárlap tudósított. Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a korábbi képviselő kirúgását a lap szerint azzal indokolta, hogy Gyimesi álláspontjai ártanak a szlovákiai magyaroknak. „Hosszú távon és szisztematikusan rágalmazza a párt tagjait, illetve olyan nézeteket képvisel, amelyek
ápr. 5
11:30
Fantasztikus kultúrcsemege készül Párizsban (Infostart)
Ralph Fiennes brit színész rendezi Csajkovszkij Jevgenyij Anyegin című művét a Párizsi Operaház új évadában – jelentette be francia nemzeti dalszínház.
ápr. 5
11:30
Elsőre Cunoda is lemaradt a Q3-ról a Red Bull-lal "Nehéz összerakni a kört ezzel az autóval" (ATV)
Nem a bizonytalanságnak, hanem a rutintalanságnak tudja be Cunoda Juki a Q2-es kiesését az első Red Bull-os időmérőjén. Elismerte, nem egyszerű az RB21-essel, de úgy érzi, tudja, mit kell tennie.
ápr. 5
11:30
Ennek sokan nem fognak örülni: sarkvidéki levegővel ront ránk a hidegfront, riasztást adtak ki (SzMo)
Ma még élvezhetjük a tavaszias meleget, de délutántól beborul az ég, záporok és zivatarok csapnak le többfelé. Vasárnap már hózáporokra és fagyos szélre is számíthatunk.
ápr. 5
11:30
A kínai vámtarifák miatt zuhant a szójabab ára (Agrofórum)
Vegyesen mozogtak a terményárak a héten. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal, a kukorica pedig 1,5 százalékkal, a repce pedig 1,4 százalékkal drágult, ám a szójabab 4,5 százalékkal került kevesebbe, mint előző héten.
ápr. 5
11:30
Agresszív elváltozás kezdődött Vilmos hercegnél, tudják az eredetét (Promotions)
Nevet is adtak neki, generációkon keresztül tapasztalható jelenségről van szó.
ápr. 5
11:30
Igen vagy nem (Magyar Hírlap)
Két szó kap hangsúlyt április közepétől a kormány véleménynyilvánító szavazásán: az igen és a nem. Támogatja-e Ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? – így szól a kérdés.
ápr. 5
11:30
Agyátültetés egy Teslán (Villanyautósok)
A Villanyóra 274. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgettek az
ápr. 5
11:30
Itt van Orbánék rendkívüli bejelentése: operatív törzset hoz létre a kormány a vészesen terjedő járvány miatt (naphire.hu)
A kormány állategészségügyi operatív törzset hoz létre, amely összehangolja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben résztvevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkáját - jelentette be az agrárminiszter közösségi oldalán.
ápr. 5
11:32
Durván elszállhat az iPhone-ok ára (ATV)
Akár 30-40 százalékos drágulást is okozhatnak az Apple telefonoknál a Trump-kormányzat vámjai, főleg, amiket Kínára és más ázsiai országokra vetett ki.
ápr. 5
11:34
Raskó György: Az árrésstop csak még tovább növelheti a Lidl, az Aldi és a Penny már így is jelentős piaci részesedését (ATV)
Az agrárközgazdásszal a március 17-étől érvényes árrésstop apropóján beszélgetett a Klasszis Podcast legfrissebb adásában lapunk főszerkesztője, Csabai Károly. De szóba került a ragadós száj- és körömfájás, az uniós rekord hazai élelmiszerinfláció fő oka, a Magyar Péter által is szorgalmazott áfacsökkentés racionalitása, valamint az ukrán élelmisze
ápr. 5
11:36
Már rajzanak a kártevők – Indul a védekezési szezon! (Agroinform)
Országos megfigyelőhálózat segíti a gazdálkodókat a kártevők elleni hatékony védekezésben.
ápr. 5
11:36
A lakásárakban megvolt a repülőrajt: 16%-os drágulást hozott az első negyedév (444.hu)
A használt lakások átlagos budapesti négyzetméterára így 1,4 millió forintra emelkedett.
ápr. 5
11:36
"Semmi sem tökéletes" – Szülinapi meglepetésklip Bródy Jánostól (ATV)
Április 5-én ünnepli 79. születésnapját a Kossuth-díjas zenész. A jeles nap alkalmából egy régi dalára készítettek egy vadonatúj videoklipet, ami a hvg.hu-n már meg is nézhető.
ápr. 5
11:36
Tom Hardy töretlenül tarol (Magyar Hírlap)
Egy hete.
ápr. 5
11:36
Összeállt a magyarellenes nagykoalíció: nyíltan Orbán eltávolítása a céljuk, tisztogatási akcióba szeretetnének kezdeni (Mandiner)
Daniel Freund után Guy Verhofstadt is beszámolt a nagy vágyáról.
ápr. 5
11:36
Gryazin vezet az Eb-szezonnyitón, a magyar indulók közül Herczig kezdett jobban (Racing)
Két gyorsasági után Nikolay Gryazin vezet a spanyol Sierra Morena Rallyn, az ERC-szezonnyitón Mads Ostberg előtt, míg a magyar versenyzők közül egyelőre Herczig Norbert a leggyorsabb.
ápr. 5
11:36
Rosamund Pike elmesélte, milyen volt ágyba bújni Pierce Brosnannal a James Bond forgatásán (in.hu)
Rosamund Pike még csak volt 22 éves, amikor szerepet kapott a Halj meg máskor című James Bond-filmben. Rögtön bedobták a mélyvízbe a fiatal színésznőt, ugyanis egy intim szerelmi jelenete is volt a főszereplő Pierce Brosnannel – ami kisebb félreértéshez is vezetett.A David Tennant Does a Podcast With legutóbbi epizódjában Pike felidézte "azt az idő
ápr. 5
11:38
Évi 2 milliárd dollárt termelt az Xbox Game Pass 2019 és 2021 között (ATV)
Frissebb adatokat még nem közöltek, szóval nem tudjuk, hogyan alakultak a számok 2021 után.
ápr. 5
11:40
Hihetetlen, hogy a joghurt még erre is jó (ATV)
A rendszeres joghurtfogyasztás nemcsak az emésztést segíti, hanem a bélflóra védelmén keresztül komoly betegségek megelőzésében is segíthet.
ápr. 5
11:42
Segítségnyújtás: Félmilliárd forint szükséges a leukémiás kisfiú kezelésére (ATV)
Egy hónapjuk van a szülőknek, hogy összegyűjtsék Ágoston amerikai kezelésének költségét.
ápr. 5
11:42
"Ezért utálják Putyint Nyugaton" (Magyar Hírlap)
"Megfosztotta őket a siker minden reményétől".
ápr. 5
11:42
Torinó méretű a Byd megagyára (Autószektor)
TELJES KONTROLL A GYÁTÁSLÁNC FELETT A BYD kínai óriáscég a Teslával verseng a világ vezető elektromos autógyártójának szerepéért. A siker összetevői között szerepel, hogy a kínaiak a vertikális ellátáslánc minden részét saját ellenőrzésük alatt tartják.  A termelés hatékonysága is kulcsszerepet játszik, ugyanis így a gyárak elképesztő ütemben képes
ápr. 5
11:42
Kiderült: Bajban vannak Putyinék, bármikor bedőlhet az orosz hadiipar (Nyugati Fény)
Nem tudnak lépést tartani a veszteségekkel.
ápr. 5
11:42
Lecserélték az államtitkárt – új arc az agrártárca élvonalában (Magro)
Dr. Feldman Zsolt távozása után új vezetőket neveztek ki az Agrárminisztériumban. A legfrissebb hivatalos közlés szerint Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés eddigi elnöke április 7-től tölti be az államtitkári pozíciót a tárcánál.
ápr. 5
11:42
Ez a 10 legkeresettebb készség a munkaerőpiacon (Haszon.hu)
A Linkedin szakmai közösségi oldal arról készített felmérést, mely készségeket keresik leginkább a munkaadók a munkavállalók körében. A listán sok az „emberi” készség, azaz soft skill, például a konfliktuskezelés (az AI-műveltség után a második), az alkalmazkodóképesség és az ügyfelek kezelése. Az LLM-fejlesztés a lista 10. helyén áll - ír
ápr. 5
11:45
Nocsak, jelentősen átalakulhat ez a kormányzati döntéshozatal! (Piac és Profit)
Jelentős változáson mehet keresztül idén tavasszal az egyedi kormánydöntés alapján megítélt készpénzes támogatások szabályrendszere, amely várhatóan új irányt ad a magyar gazdaság növekedésének. A pályázatok során előnybe kerülnek többek között a magas hozzáadott értéket teremtő, kutatás-fejlesztést is végző vállalatok beruházásai.
ápr. 5
11:48
Elhunyt a legidősebb magyar jezsuita szerzetes (Infostart)
Meghalt Őrsy László kánonjogász-professzor. A Magyarországra 1990 után rendszeresen visszalátogató szerzetes százhárom éves volt.
ápr. 5
11:48
Bajba kerül a győri Audi is Trump vámjai miatt, a polgármester Szijjártótól kér segítséget (444.hu)
Pintér Bence azt szeretné, ha két dolgot is elintézne a külgazdasági és külügyminiszter a város jövője és gazdasága érdekében.
ápr. 5
11:48
Nem várt hatással lehet a gyerekek IQ-jára a rendszeres videojátékozás (Hamu és Gyémánt)
Egy kutatás megcáfolta azt a széles körben elterjedt hiedelmet, miszerint a gyakori videojátékozás gátolja a gyermekeket az egészséges növekedésben. Habár a tanulmány szerzői kiemelik, hogy további kutatásokra van szükség a témában, komoly összefüggést látnak a gyerekek fejlődése és az online játékok között. Egy holland, svéd és német tudó
ápr. 5
11:48
Két erdélyi városban is visszamondták Pottyondy Edina fellépéseit (Telex)
A standupos szerint mindez azt mutatja, hogy Orbán Viktor "sikerrel vitte a polgárháborút Erdélybe is."
ápr. 5
11:48
Szabó Erika bombasztikusan néz ki bőrtopban, fotóval is bizonyította, és imádják érte a rajongói (Sassy)
A színésznő egy sikeres darab reklámjához viselte a különleges felsőt.
ápr. 5
11:54
Így állj neki: a tudatos étkezés a bevásárlólistával kezdődik (WMN)
A tudatos táplálkozás nem a tányéron, hanem a bevásárlókosárban kezdődik – mondja Enyingi Vivien dietetikus, WMN Creator.
ápr. 5
11:54
Nagy bejelentést tett Keanu Reeves (Magyar Hírlap)
Megdöbbentette az embereket.
ápr. 5
11:54
Rekviem az Országos Kompetenciamérésért – első rész (Kölöknet)
A legújabb kompetenciamérési eredmények sokakat sokkoltak, pedig talán sokkolóbb az, hogy mi is történt egy remekül működő hungarikummal, az Országos Kompetenciaméréssel. Az első részben bemutatjuk, hogyan sikerült egy jól működő rendszert leépíteni, ami azt mutatja, hogy nem a pedagógusaink és a gyerekeink a legrosszabbul teljesítők, hanem azok, a
ápr. 5
11:54
Tokajban áprilistól elérhető egy régi-új szolgáltatás (Vince)
Egy népszerű szolgáltatás 2022 óta minden nyáron rendelkezésre áll a Tokaji borvidéken. A Máv-csoport március 30-tól október 25-ig ismét elindította népszerű, hétvégi Tokajbusz-járatait. Ezek csatlakozást biztosítanak a Miskolc-Budapest és a
ápr. 5
11:54
Ismerd meg az uralkodó bolygódat a csillagjegyed Szerint (Bien)
Minden csillagjegy mögött ott rejlik egy bolygó, amely hatással van a hozzá tartozók sorsára és személyiségére. Ezen erők megértése nem csupán szórakoztató, de segíthet mélyebb önismeretre is szert tenned. Vizsgáljuk meg, mely planéták irányítják életed fontos területeit a zodiákusodból kifolyólag.
ápr. 5
11:54
Lábaink előtt hever az igazi csodanövény: aranyat ér, csak össze kell gyűjteni (Agrárszektor)
Ha tavasz, akkor medvehagyma! Ez a növény azonban nemcsak az erdők egyik legillatosabb kincse, hanem rengeteg jótékony hatással is bír.
ápr. 5
12:00
Végleg bezár a Mika Tivadar Kert, szálloda lesz a helyén (444.hu)
Szerettek volna a tulajdonosok még a 15. szezonra is kinyitni, de erre már nem lesz lehetőségük. Pénteken át kellett adniuk a területet a tulajdonosnak.
ápr. 5
12:00
1000 éves képet találtak Szent Imre hercegről, ez az egyetlen ábrázolás István fiáról, amely abban a korban készült, amikor élt (Promotions)
Imre herceg éppen készült volna átvenni apja örökét, készült a trónra, amikor megtörtént a tragédia.
ápr. 5
12:00
Baj van a járvány miatt: Már a jászberényi állatkertet is bezárták (Nyugati Fény)
Újabb állatkert tett óvintézkedéseket a járvány miatt.
ápr. 5
12:00
A szemünk láttára dől össze Európa: ennél a két érvnél jobb látleletet aligha lehet elképzelni (Mandiner)
"Ez az európai liberálisok demokráciája 2025-ben" – mutatott rá az államtitkár.
ápr. 5
12:00
Hogyan tanult rúdtáncolni Szabó Győző és Nagy Sándor? Mutatjuk a videót! (rtl.hu)
A mi kis falunk legújabb epizódjában Stoki és Sulyok olyan terepen nyomoznak, ahol eddig még sosem láthattuk őket: egy budapesti night club rúdtánc színpadán. A két színész, Szabó Győző és Nagy Sándor nemcsak forgatott, de tanult is – mégpedig a világbajnok Floch Bernadettől.
ápr. 5
12:00
Szemétlerakóból alakítottak ki erdőt Üllőn (Öko-drive)
Illegális hulladéklerakóból kikapcsolódásra és sportra használható városi erdőt alakított ki Üllőn a Pilisi Parkerdő Zrt. - közölte a társaság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 5
12:00
Van olyan zöldség, amelyből jócskán importálunk – de termelünk is belőle: exportra (Magro)
Az Európai Unióban évente 2,1-2,4 millió tonna salátát termelnek, amelyből Spanyolország közel 1 millió tonnával járul hozzá a termeléshez. A hazai termesztés pedig szépen bepörgött, hiszen az exportunk mintegy 43%-kal bővült 2024-ben, elérve a 2,09 ezer tonnát, főként Lengyelország és Csehország felé.
ápr. 5
12:00
Keményen beszólt a korábbi közönségkedvenc Grzelaknak (NB1)
A hétvégén jön az idény utolsó Derbije a Ferencváros és az Újpest között. A szerdai kupamérkőzésen simán nyert 3-1-re a
ápr. 5
12:02
Félidejéhez érkezett az Újszülöttek erdeje mintaprogram (Öko-drive)
Félidejéhez érkezett az Újszülöttek erdeje elnevezésű, az országfásítás részeként 2020-ban meghirdetett mintaprogram - közölte az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.
ápr. 5
12:02
Zivatarokat és szélvihart hoz a hidegfront, figyelmeztetés érvényes (Magro)
Hidegfront vonul át az országon. Főként a keleti országrészben kell zivatarokra, majd viharos széllökésekre számítani.
ápr. 5
12:03
Két nap alatt 223 millió forinttal értékelődött le Csányi Sándor értékpapír-portfóliója (Menedzsment Fórum)
Az OTP-vezér saját pénztárcáján is megérezhette a tőzsdei káoszt.

Keresés