2025. április 3. csütörtök

ápr. 3
15:30
Gyurcsány Ferenc visszavág: "Agyatok görcsbe rándulva csak ennyire volt képes? Ez kevés lesz jövőre!" (444.hu)
Prózában reagált a Fradi-szurkolók verses üzenetére a Demokratikus Koalíció elnöke.
ápr. 3
15:30
Richter vs. AbbVie: amerikai partneréhez képest is olcsó a magyar gyógyszerrészvény (vg.hu)
A Richter részvényei az amerikai értékesítési és fejlesztési partner AbbVie-hoz képest is jelentős diszkonttal forognak.
ápr. 3
15:30
Sulyok Tamás államfő fogadta Benjamin Netanjahut (Magyar Hírlap)
Az izraeli–magyar kapcsolat szükségességéről és pozitív hatásairól egyeztettek.
ápr. 3
15:30
Ha senki nem nyom el, akkor hogy lehetnék én fontos? (Demokrata)
"Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám" – mondta Steiner Kristóf. Mi ezt nem nem hisszük. Tudjuk. Évek óta.
ápr. 3
15:30
Utcára kerülhet több mint száz ritmikus gimnasztikázó (Demokrata)
Ha nem kapnak támogatást, utcára kerülnek, és egyesületük megszűnésének a veszélye is fenyegetheti őket. A Pécsi Ritmikus Gimnasztika Egyesületnél jártunk.
ápr. 3
15:30
Nem akar leszokni a fűről a Kétfarkú Kutya párt hegyvidéki polgármestere? (Magyar Nemzet)
Kovács Gergely korábban azt is elmondta, hogy marihuánatermesztéssel foglalkozott.
ápr. 3
15:30
Hazánk legsérülékenyebb területeit igyekeznek helyreállítani (Magyar Mezőgazdaság)
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program folytatása (Kehop Plusz) új korszakot nyit Magyarország természetvédelmében.
ápr. 3
15:30
Brüsszel Európába importálja az antiszemitizmust (vasárnap.hu)
Az antiszemitizmus Nyugat-Európába importálás útján érkezik – hangoztatta az izraeli miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök többek közt arról beszélt, hogy az illegális migráció szükségszerűen hozza magával ezt a jelenséget. Brüsszel vezetése pedig nem megállítani akarja az illegális migrációt, han
ápr. 3
15:32
Tiszta vizet öntött a pohárba az amerikai külügyminiszter (Magyar Nemzet)
A tagállamoknak is tenniük kell azért, hogy erősebb legyen a Nato.
ápr. 3
15:33
Gyorsan ment: megjelent a határozat a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről (Menedzsment Fórum)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium be is nyújtotta az Országgyűlésnek a kilépésről szóló törvényjavaslatot.
ápr. 3
15:33
Így szabadulhatsz meg a kert járólapjai között megtelepedő mohától (Mindmegette)
A járdakövek, teraszok, erkélyek járólapjai között megjelenő moha nemcsak esztétikailag zavaró, hanem hosszú távon a burkolatot is károsíthatja, ráadásul esős időben csúszóssá, veszélyessé válik. Szerencsére léteznek egyszerű, otthon is alkalmazható megoldások, amelyek segítenek megszabadulni a mohától anélkül, hogy drága vegyszerekre lenne szüksé
ápr. 3
15:34
Újabb intézkedések a száj- és körömfájásjárvány megfékezésének érdekében (Magyar Nemzet)
Egyebek mellett minden állatkiállítást, bemutatót és vásárt megtiltanak a járvánnyal érintett térségben.
ápr. 3
15:36
Békés tiltakozást szerveznek Kolozsváron a magyar fiatalok bántalmazása miatt (HírTV)
Békés megmozdulást szerveznek csütörtökön a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek, miután magyar fiatalokat vertek meg a városi rangadót követően az egyik futballklub ultrái.
ápr. 3
15:36
Kimondták: romba döntheti Amerikát Trump vámháborúja, súlyos lehet a recesszió (Pénzcentrum)
Fenyegetéssel nem fogja keresztülverni a vámpolitikáját Donald Trump, mert több mindent is kifelejtett a tervezéskor - írja Zsiday Viktor.
ápr. 3
15:36
Orbán Viktor: jó reményeink vannak arra nézve, hogy az Izraellel való együttműködés folytatódik (vg.hu)
Benjámin Netanjahu szerint hasonló csatát vív Izrael és Magyarország. Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország a szabadság szigete Európában.
ápr. 3
15:36
Összetörtek a rajongók: két év házasság után válik az álompár (BorsOnline)
A hírt a rapper a legújabb slágerében erősítette meg.
ápr. 3
15:36
Miről ismerhetjük fel a dióallergiát? (Magyar Hírlap)
Aki allergiás, annak elég ha a bőréhez ér az allergén fehérje, vagy ha belélegzi.
ápr. 3
15:36
Fél áron lehet drága luxusautókra licitálni, de a kockázat nem csekély (Magyar Nemzet)
Egyre több lefoglalt, nagy értékű kocsi bukkan fel a Nav aukciós weboldalán, már Teslák is vannak.
ápr. 3
15:36
A kémek már közöttünk élnek és bármire képesek (Mandiner)
Mi lenne, ha minden titkunkat, minden félrelépésünket elrejthetnénk? Ha minden bűnös gondolatunkat és tettünket egy fekete táska rejtené el? Mi lenne, ha még a házasságunkat is ez határozná meg?
ápr. 3
15:36
Roppant kínos bakival indult Orbán és Netanjahu nemzetközi sajttótájékoztatója (Nyugati Fény)
Mutatjuk, mi hangzott el a sajtótájékoztatón!
ápr. 3
15:36
Nagy István újabb intézkedéseket jelentett be a ragadós száj-és körömfájás kapcsán (Magyar Mezőgazdaság)
Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán közzétett videójában emlékeztetett, hogy a ragadós száj- és körömfájás jelenleg négy állattartó telepen van jelen Magyarországon.
ápr. 3
15:36
Emberkereskedelem áldozataival szexelhetett Jean Claude Van Damme (Sassy)
Jean-Claude Van Damme-ott a hírek szerint azzal vádolják, hogy Romániában emberkereskedelem áldozataival folytatott szexuális kapcsolatot. Állítólag ajándékba kapta a szexet, jelentsen ez bármit.
ápr. 3
15:36
Minden eddiginél könnyebb lesz eljutni idén nyáron a magyarok kedvenc úti céljára (Roadster)
Lehet tervezni a vonat- és repülőutakat!
ápr. 3
15:36
Tovább szigorítanak Magyarországon: súlyos intézkedésekről döntöttek (Agrárszektor)
Mivel Magyarországon immáron négy állattartó telepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájás vírusát, a hatóságok újabb szigorú intézkedéseket hoztak a járvány megfékezése érdekében. Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalára feltett videóban számolt be az újabb korlátozásokról.
ápr. 3
15:36
Túl a műtéten a válogatottnál megsérült kapus, ennyit kell kihagynia (NB1)
Hegyi Krisztiánt múlt szombaton megműtötték és legalább négy hónapig nem léphet pályára a West Ham United labdarúgócsapatának kapusa. „A sérülés
ápr. 3
15:38
Tovább nyomulnak előre az orosz erők – újabb falvakat foglaltak el (vg.hu)
A harc következtében 60 katona esett el.
ápr. 3
15:42
Jose Mourinhóé volt az igazi csavar a Sallai Rolandék elleni kupameccsen (Infostart)
Ha valaki viccelni merészel, megkockáztathatja: eddig azt mondogatták, csavard be, mint Beckham. Kitűnő film is született ezzel a címmel. Mostantól azt is mondhatjuk: csavard meg, mint Mourinho. De ez a mozdulat sokkal kevésbé lesz népszerű.
ápr. 3
15:42
Léptek az olajhatalmak, itt a nagy zuhanás (Portfolio)
Nyolc meghatározó OPEC+ termelő ország összesen napi 411 ezer hordóval emeli kőolaj-kitermelését májustól, ami a vártnál jelentősebb növekedést jelent és az olajárak bezuhanását eredményezte - jelentette a Cnbc.
ápr. 3
15:42
Izraeli külügyminiszter az X-en: "Köszönet Orbán Viktornak" (ATV)
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter csütörtökön az X-en közzétett bejegyzésében üdvözölte Magyarország döntését, miszerint kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC).
ápr. 3
15:42
Bővült a magyar autóállomány az első negyedévben (autopro)
Az új és a használt autók eladása egyaránt nőtt az első negyedévben.
ápr. 3
15:42
Üzent az amerikai-izraeli filozófus: "Hálás vagyok Magyarország barátságáért ezekben a nehéz időkben" (Mandiner)
Érkeznek a reakciók Magyarország Izraellel szembeni szolidáris lépésére.
ápr. 3
15:42
A miniszterelnök politikai igazgatója elmagyarázta, miért kellett kilépnünk a Nemzetközi Büntetőbíróságból (Telex)
Orbán Balázs szerint "a Földön élő emberek 63 százaléka olyan országban él, amelyik nem tagja az ICC-nek".
ápr. 3
15:44
JP Morgan: a bankokat is utolérik Donald Trump vámintézkedései (Portfolio)
A JPMorgan elemzője csökkentette az amerikai bankokra vonatkozó eredményvárakozásait és leminősítette az U.S. Bancorp részvényeit, miután az Egyesült Államok megemelte az importvámokat - számolt be a CNBC.
ápr. 3
15:48
"Vissza kellene térnie inkább a színészethez" – nem várt helyről kapott durva kritikát Meghan Markle (Metropol)
A királyi séf nem kertel, van egy nagy problémája Meghannel.
ápr. 3
15:48
500 millió eurós bírságot kaphat a TikTok, mert Kínába küldte az uniós felhasználók adatait (444.hu)
A bírság időzítése nem véletlen: április 5-ig kell a ByteDance-nek új vevőt találnia a TikTok amerikai részlegére, különben a platformot kitiltják az Egyesült Államokból.
ápr. 3
15:48
"Nem ilyen halált érdemelt" – Szíven szúrta édesapját egy 19 éves fiatal Istvándiban (BorsOnline)
A 19 éves fiatal szíven szúrta erőszakos édesapját.
ápr. 3
15:48
Hétvégén jön a sarkvidéki fagy, most lehet igazán aggódni a gyümölcsösökért (SzMo)
A talaj ugyan már jól átnedvesedett, de a kajszira és az őszibarackra komoly veszély leselkedik. Hétfőtől mínusz 5 fok is lehet, hózáporral és erős széllel.
ápr. 3
15:48
Kvíz: a hét legkönnyebben elrontható kvíze, 10/6-nál jobbat nem tudsz (Promotions)
Nagyon nehéz lesz jobbat elérni ebben a kvízben.
ápr. 3
15:48
A brit miniszterelnök szerint Trump a hazájáért cselekedett (Magyar Hírlap)
Ugyanakkor nem támogatnának egy esetleges kereskedelmi háborút.
ápr. 3
15:48
Újabb fordulat Kerkez-ügyben – ez torpedózhatja meg a magyar játékos liverpooli szerződését (Mandiner)
Ha a Bournemouth vezetői tartják magukat ahhoz, amit hangoztattak, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a válogatott balhátvédet elengedik a nyáron.
ápr. 3
15:48
Rosszul sült el az apa-fia hétvége, amikor egy régi robbanószer a fiatal férfi kezében felrobbant (EgészségKalauz)
Az apa és fia közösen kezdték bütykölni az eszközt.
ápr. 3
15:48
Az Airbus váltja a Roszkozmoszt az európai Mars-projektben (ICT Global)
Az Airbus Defence and Space érkezik egy orosz vállalat helyére a marsi élet jeleit kutató európai projektben. A Roszkozmosz egy Kazachok nevű leszálló platformon dolgozott, de a küldetést elhalasztották az ukrán megszállást követően.
ápr. 3
15:48
Pénznyelő buborék, eldőlt a Biodóm sorsa (Haszon.hu)
A tervek szerint az év végére állandó jelleggel megnyílik a Biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykert szerves részeként - közölte az intézmény természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója. Sós Endre az intézményben tartott sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a helyszínen egy városi oázist szeretnének létrehozni, növényekkel és állatokkal.A B
ápr. 3
15:48
Üveg tojásból, fából és rizsből? Alternatívákat keres az építőipar (Green)
Az üveg elengedhetetlen eleme az építkezéseknek, ám környezeti szempontból problémás anyagnak számít. Nem bomlik...
ápr. 3
15:50
Elzavarják Oroszországból Elton John Aids elleni alapítványait (444.hu)
Nemkívánatos szervezetekké minősítették mindkettőt.
ápr. 3
15:51
"Nem ilyen halált érdemelt" – Szíven szúrta édesapját egy 19 éves fiatal Istvándiban (BorsOnline)
A 19 éves fiatal szíven szúrta erőszakos édesapját.
ápr. 3
15:54
Ausztria retteg a járványtól: szombattól lezárnak 21 határátkelőt az osztrák–magyar határon (Infostart)
Ausztria mentes a ragadós száj- és körömfájástól, ennek ellenére fokozza a járvány elleni óvintézkedéseket a magyar és a szlovák határon. A legfrissebb hírek szerint szombattól 23 átkelőt ideiglenesen lezárnak, ezek túlnyomó többségét az osztrák–magyar határon.
ápr. 3
15:54
Már több mint háromezer áldozatot találtak meg a földrengés sújtotta országban (HírTV)
Összeomlott az egészségügyi rendszer Mianmárban. Már több mint 3 ezer halottat találtak meg az országot sújtó 7,7-tizedes erősségű földrengés után. Majdnem ötezren sérültek meg és több mint 300 személyt eltűntként tartanak nyilván.
ápr. 3
15:54
Amire senki sem gondol: Saját traktorja gázolta halálra (Agroinform)
Egy 82 éves férfi vesztette életét egy rossz mozdulat miatt.
ápr. 3
15:54
Legyen európai segélyalap, amit az Amerikára kivetett viszontvámokból finanszíroznának, javasolta a spanyol kormányfő (hirado.hu)
A spanyol kormányfő 14,1 milliárd euró értékű cselekvési tervet ismertetett csütörtökön Madridban, amelynek célja, hogy enyhítse az amerikai elnök által bejelentett importvámok negatív hatásait a dél-európai országban.

Keresés