Val Kilmer lánya, Mercedes Kilmer április 1-jén a The New York Times munkatársán keresztül közölte a világgal a szomorú hírt, hogy édesapja tüdőgyulladásban elhunyt.
Sokak meglepetésére a Ferencváros Varga Barnabással a kispadon, a Pesic, Saldanha csatárduóval kezdett az Újpest ellen a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében. A hétvégén a 25. percben lecserélt Pesic már az első félidőben meghálálta a bizalmat, a 32. percben megszerzete a vezetést a hazai pályán játszó zöld-fehéreknek. A játékos és az edző közti erős k
A mesterséges intelligencia rengeteg információval rendelkezik, nincs abban semmi meglepő, ha a magyar közmondásokat is ismeri. Az Ai szerint sok olyan régi közmondásunk létezik, amelyet egyre ritkábban használunk, és amelynek a jelentését sokan talán nem is igazán értik.
Egy római császár meglepően groteszk megnyilvánulásának szimbóluma a hatalom érzékeltetéséről szólt, amely jelen esetben a brutalitás és az elmejáték határát súrolja.
Közel kilenc év után újra mozifilmet készített Tom Tykwer: a Das Licht a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje volt, ősztől pedig Magyarországon is látható lesz az ADS Service forgalmazásában.Tom Tykwer rendező-forgatókönyvíró a Das Licht című új filmjében egy német középosztálybeli család mindennapjait mutatja be egy egyre bizonytalana
William Ockham, magyarosan Ockhami Vilmos középkori teológus és filozófus a 14. században elméletével a modern gondolkodás alapjait fektette le elméletével.
Az amerikai elnök tavaly decemberben tette meg Grenellt a "különleges küldetések" új elnöki megbízottjának. Mellé jön még a 4iG-hez Matt Mowers, a Fehér Ház volt vezető tanácsadója is.
Az Alföldre az első században érkező és ott tartósan letelepedő szarmaták mindennapjait és a korszak régészeti hagyatékát bemutató kiállítás nyílt a Móra Ferenc Múzeum szakmai közreműködésével szerdán a bordányi régészeti parkban.
A gyepszellőztetés fontos szerepet játszik a kert karbantartásában, de sokan nem tudják pontosan, mikor és hogyan érdemes elvégezni. Íme néhány kérdés és válasz, amelyek segíthetnek megérteni ezt a kertészeti folyamatot.
Ezek a zöldségek titokban segítik egymást – így ültesd őket együtt, és bőségesen teremnek Vannak olyan zöldségek és fűszerek, amelyek kifejezetten jól érzik magukat egymás társaságában, és elősegítik a növekedést, sőt, támogatják egymást a fejlődésük során. Ez azt jelenti, hogy bizonyos növények együtt ültetése még jobb eredményeket hozhat, mintha
Pozsony, 2025. április 2., szerda (Mti) - Szlovákia számos járásában rendkívüli helyzetet hirdetnek, valamint bővítik a barnamedvék kilövésére adható potenciális engedélykeretet - erről hozott döntést a szlovák kormány szerdai pozsonyi ülésén. A kabinet honlapján is nyilvánosságra hozott határozat jóváhagyására néhány nappal egy emberéletet követel
Anglia A Premier League 30. fordulójában két magyar érdekeltségű mérkőzést rendeztek. A Bournemouth Kerkez Milossal a soraiban szenvedett meglepetésre 2-1-es
Hidegháború dúl az Egyesült Államok és Kína között, a mostani vámintézkedések is ide vezethetők vissza – mondta az InfoRádióban Reile Zsolt. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok számára a külkereskedelem egy fegyver, ezt használja például Oroszország ellen az orosz–ukrán háború beszüntetésére, ezt veti
Az Európai Parlament szerdai vitája a magyar jogszabályok alapjogokra gyakorolt hatásáról komoly aggodalmakat vetett fel. Michael McGrath, az Európai Bizottság alapjogokért felelős biztosa a budapesti látogatása során szerzett tapasztalatai alapján fogalmazta meg a kritikáit, valamint megígérte, ha a magyar kormány nem tesz lépéseket, határozottan
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az elmúlt időszakban számos alaptalan vád érte az élelmiszer-kiskereskedelmet, ezért a boltláncok hangsúlyozzák, hogy a megalapozatlan minősítéseket a szövetség teljes mértékben visszautasítja, ugyanakkor kifejezi együttműködési szándékát minden kereskedelempolitikai döntéshozóval, állami intézménnyel, tár
Hollywood gyászol: 67 éves korában elhunyt Val Kilmer, aki Batman és Jim Morrison megformálásával legendává vált. A színész hosszú ideje küzdött egészségügyi problémákkal, de végül egy tüdőgyulladás győzte le szervezetét. Magyar hangja, Kamarás Iván, aki négy filmben is szinkronizálta Kilmert, megható szavakkal emlékezett meg róla.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, rendkívül nehéz volt közölnie Liam Lawsonnal, hogy nem kap lehetőséget az osztrák istállótól a Forma-1-es világbajnokság harmadik futamán, Japánban.
Jennifer Lopez 55 évesen is a legnagyobb divatikonok közé tartozik, aki bármikor nyugodtan letagadhatna 20 évet. Épp ezért érthetetlen, miért csúfította el magát teljesen indokolatlan mértékben.
Jelentősen javult a fiatalok saját jelenlegi helyzetükkel és jövőbeli várakozásaikkal kapcsolatos megítélése: az első negyedévben 22 pontra emelkedett a K&H ifjúsági index értéke, ami rekordot jelent a mutató több mint tizenkét éves történetében. A fiatalok összességében optimistán néznek a jövőbe: 73 százaléka szerint az életük a közeljövőben kise
Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán megoldották határkonfliktusaikat, és így a régió egyik legösszetettebb területi vitájának rendezése új korszakot nyit az együttműködés és stabilitás terén
Így vágd vissza a szőlőt márciusban vagy áprilisban: nyár végén bőséges terméssel hálálja meg minden egyes tőke A szőlővel mindig foglalkozni kell, hiszen rengeteg dologra van szüksége a bearatási időszakig. Ez a csodás gyümölcs nem csak finom, de jótékony hatásai is vannak az egészségünkre.A szőlő tavasztól őszig ellát bennünket tennivalóval, hisz
Mint arról a Sport365 beszámolt, a Newcastle 2-1-re legyőzte a Brentfordot a Premier League szerdai játéknapján. A Szarkák Alexander Isak találatával szereztek
Oroszország öt éven belül képes és hajlandó lehet megtámadni az Európai Unió (EU) valamelyik tagállamát - jelentette ki szerdán Varsóban Andrius Kubilius védelmi és űrkutatási uniós biztos, aki az EU védelmi minisztereinek aznap megkezdődött kétnapos informális találkozóján vesz részt.