A közösségi médiában rejlő veszélyek egy új, súlyos formája terjed Amerikában – derült ki Klausz Melinda közösségimédia- és AI-szakértő beszámolójából a 7híre podcastban. A tinédzserek mesterséges intelligencia segítségével egyre gyakrabban készítenek hamis meztelen képeket osztálytársaikról, sokszor internetes zaklatás céljából.
A poliamóriáról már hallottunk, de mi a helyzet a polimunkával?Az Academized új tanulmánya szerint az amerikai munkaerő legnagyobb részét kitevő Y generációs korosztály 52 százaléka több munkahelyen is dolgozik egyszerre. Közülük 24 százalékuk három jövedelemszerző szerepkört lát el, és 33 százalékuk négy vagy annál is több állással rendelkezik. A
A kínai gyártók forradalmasítják az utólag beszerelhető automata kormányzási rendszerek piacát költséghatékony és fejlett technológiát kínáló megoldásaikkal. Ennek eredményeként világszerte csökkennek az árak, miközben a hagyományos márkák kénytelenek újragondolni árképzési stratégiáikat, valamint fejlesztéseket végrehajtani.
Idén akár egyharmadával is többet kell fizetniük a szülőknek a nyári táborokért, mint tavaly. A napközis és ottalvós rendezvények árai egyaránt jelentősen emelkedtek. Az egyhetes ottalvós táborok ára tavalyhoz képest 75 ezerről átlagosan 100 ezer forintra nőtt, de 200 ezer forint fölött is bőven akad a kínálatban. 2025 nyarán a gyerekek táb
Már nem álom, hogy drón hozza házhoz a csomagokat. Ráadásul egy magyar kutatócsoport világszinten is egyedülálló megoldást fejlesztett ki az autonóm, precíziós kézbesítésre. Magyar kutatók olyan dróntechnológiát fejlesztettek, amely nemcsak önállóan képes repülni a városi akadályok között, hanem mozgó járművekre is centiméteres pontossággal kézbesí
A politológus úgy hiszi, a magyar kormányfő mindig új szerepet talál, ha bajba kerül. Török szerint a miniszterelnök most is mindent bevet a túlélésért.
Folytatást kap a 2023-as év egyik legnagyobb meglepetésfilmje, a Sisu: Bosszú az aranyért: a Sisu 2 hivatalosan 2025. november 21-én kerül a mozikba (a hazai forgalmazásról egyelőre nincsenek információk).
Az Ultrabalaton történetében másodszor lett egy női futó az abszolút győztes, méghozzá új női pályacsúcsot állított fel Mórocza Andrea, közel 40 perces előnnyel győzött a legjobb férfi futóval szemben.
Meglepetéssel készült a Tv2, két plusz adással jelentkezik a népszerű showműsor. A Nagy Duett kapcsán Aurelio lapunknak adott interjújában mesélt a felkészülés nehézségeiről.
Ferenc pápa egyszerűsége, alázata, nyitottsága és derűje kivételessé tette őt a pápák között is. Rendszeresen felemelte szavát a legszegényebbek, a gyerekek és kirekesztettek érdekében.
Száz közül is felismerni az art nouveau ékszert, melynek legnagyobb mesterei ugyan Párizsból diktálták a trendet, hazai követőik, a századforduló magyar ötvösei és tervezői mégis inspirálóan hatottak az egyetemes ékszerművészetre.
India és Pakisztán, Dél-Ázsia nukleáris fegyverekkel rendelkező rivális hatalmai háború felé sodródnak, miután India Pakisztánt vádolta meg egy brutális terrortámadás elkövetésével az indiai fennhatóság alatt álló Kasmírban. A két ország egylőre a „szemet szemért, fogat fogért” elv alapján vezet be intézkedéseket egymás ellen. Káncz Csaba jegyzete.
Az infláció zárójelbe tette az áruhitelezést: 4 éves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordot állított be a folyósított összeg az áruhitel piacon.
Ne hagyd ki a legjobb modelleket, amelyek már most meghódítják a divatvilágot – kattints, és nézd meg, hogyan választhatod ki a legújabb kis fekete ruhát, ami évekig hű társad lesz!
Létrejött egy rezisztens, vagyis a legjellemzőbb betegségeknek ellenálló szőlőültetvény a Balaton-felvidéken, amely információt nyújt a szőlőfajták helyi adaptációjáról.
Az LG Electronics (LG) e héttől elérhetővé tette a régóta várt Xbox alkalmazást okostévéin, ezáltal a felhasználók közvetlenül nagyképernyős televíziójukon streamelhetnek Xbox játékokat. A több mint 25 országban , Magyarországon is elérhető funkció révén a legújabb indie sikerjátékokhoz és a legnépszerűbb AAA kategóriás tételekhez is hozzáférhetnek
Ahogyan napjainkban egyre nagyobb figyelmet fordítunk az otthoni környezetünk kialakítására, a design, amely pozitívan befolyásolja hangulatunkat és általános jóllétünket, kiemelt szerepet kap. A dopamin dekor trend épp erre a szükségletre reagál, amely harmonikusan ötvözi a tudományos kutatások eredményeit a dizájnnal, célul tűzve ki, hogy otthonu
Sokakat meglephetett az ültetési rend Ferenc pápa temetésén. Míg más uralkodók és államfők az első sorból nézhették a néhai szentatya gyászszertartását, addig Vilmos hercegnek csupán a negyedik sor jutott. Mi lehet az oka, hogy a brit trónörököst hátrébb ültették?
Miroslav Zapletal nyerte a pápoci Tereprally OB-futamot, miután a verseny mindkét szakaszán a legjobb eredményt autózta. A cseh versenyzőt a lengyel Grzegorz Gasiorowski követte a második helyen, míg harmadikként Mészáros Lőrinc ért célba.
A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest (Fab) május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet. Őriszentpéteren, Szentgyörgyvölgyön, Veleméren és Lendvajakabfán a Virágzás Napjai művészeti találkozó örökségét viszik tovább.
Hollywood, az álmok városa, sosem látott válságba került. A Los Angeles-i film- és tévégyártás történelmi mélyponton van: a tavalyi évben a helyszíni forgatások száma 30 éves rekord alá esett, kivéve a világjárvány sújtotta 2020-at. A gyártás hanyatlása vészjósló párhuzamokat idéz Detroit ipari összeomlásával.
Május 1-jén hivatalosan megnyitnak ugyan a strandok. A Pénzcentrumnak adott interjúban Szűts Ildikó elmondta, bár a vendégszám elmarad a korábbi csúcsoktól, ez tudatos stratégiai irány: a cél nem a tömeg növelése, hanem a magasabb színvonalú élmény.
Május 1-jén hivatalosan megnyitnak ugyan a strandok. A Pénzcentrumnak adott interjúban Szűts Ildikó elmondta, bár a vendégszám elmarad a korábbi csúcsoktól, ez tudatos stratégiai irány: a cél nem a tömeg növelése, hanem a magasabb színvonalú élmény.