A Dogecoin (DOGE) árfolyama még mindig jócskán elmarad a 2021-ben elért történelmi csúcsától – a jelenlegi árfolyam mintegy 75%-kal alacsonyabb a 0,73 dolláros rekordtól. Az elmúlt időszakban a piacot számos zuhanás sújtotta, amelyek egyik fő kiváltó oka Donald Trump amerikai elnök teljes körű vámháborús bejelentése volt. Érdekes módon a közelmúltb
Megjelenik a Chery autómárka Magyarországon, a vezérképviseleti feladatokról a Grand Automotive vállalattal kötött megállapodást a kínai Chery Automobile - közölte a magyar társaság az MTI-vel.
Idén is biztosan előfordul majd, hogy leállnak nyáron a klímák a kórházakban, de a kormány hárommilliárd forintot különít el a probléma kezelésére. Erről beszélt Takács Péter az Egyenes Beszédben. Komáromi Zoltán Híradónknak azt mondta, inkább megfelelően karban kellene tartani a kórházakat, hogy ilyen ne fordulhasson elő, de a belügyminisztérium á
Megpróbálom egy picit pontosabban kifejteni a fenti gondolatmenetet: olyan népszerű márkák is megégették magukat a nagy villanyosítási tervekkel, mint például
A Balaton partján található Tihanyról ma elsősorban a levendulamezők vagy az apátság juthat eszünkbe, de ez nem mindig volt így. Egykor ugyanis a város jóval híresebb volt az itt tapasztalható visszhangról, amiért a világ minden tájáról érkeztek vendégek. De mi történt a természet jelenséggel, és mi miért nem hallhatjuk már?
Hat és fél év után váltja le elődjét az Audi A6-os szedánja. A legerősebb motorváltozata 367 lóerőre képes. AudiA megújult A6 új formatervű LED-es világítást, szélesebb Singleframe hűtőrácsot és akár 21 colos keréktárcsákat kap. A közel háromméteres kabintér kialakítása megegyezik a kombi testvérmodellével, a szedán csomagtartója a választo
Két nappal halála előtt, Húsvét előestéjén Ferenc pápa váratlanul találkozott egy magyar zarándokcsoporttal a Vatikánban – és utoljára, magyarul szólt hozzájuk.
Ha egy egészséges esti rutint szeretnénk kialakítani, remek ötlet lehet például, ha egy finom, tápláló vacsorát készítünk, tornázunk és spirituális gyakorlatokat végzünk. Az igazság viszont az, hogy sokunknak ezek a dolgok nem mennek olyan egyszerűen, nem úgy, mint lepihenni a kanapén és megenni bármit, amit éppen a szemünk elé kerül, vagy random o
Egy nemrég készült amerikai tanulmány arra jutott, hogy a barna rizs több arzént tartalmaz, mint a fehér rizs.Ez érthető módon riasztóan hangozhat, hiszen az arzén jól ismert méreganyag. A barna rizsben talált szint azonban nem jelent egészségügyi kockázatot. És a barna rizs, akárcsak a többi teljes kiőrlésű gabona, még mindig fontos része az egész
Átfogó képet adni nemcsak az Akadémia elmúlt két évszázadáról, hanem a tudománytörténet fontos mozzanatairól is a kora újkortól napjainkig – ez a célja annak a sorozatnak, amelyet április 24-én indított útjára a Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriumi ünnepségsorozatának központi honlapja, az mta200.hu.
Kutatók felmérték, hogy mitől függ, hogy egy nagyszülő mennyit foglalkozik az unokáival. Döbbenetes eredményre jutottak, ami szembemegy a korábbi elgondolásokkal.
A Ferenc pápa gyászmiséje szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik a Szent Péter bazilika előterében, melyet Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja celebrál.
Ferenc pápa koporsóját péntek este zárták le. A gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. A szentatyát végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában helyezik örök nyugalomra.
Végre kiderült, mi lesz az új Star Wars címe, amely Ryan Gosling nevéhez fűződik. Több részlet is napvilágot látott a történetről, de a pletykák is, melyek szerint páran nemet mondtak a szerepekre.
A húsvéthétfőn elhunyt szentatya 2024-ben maga egyszerűsített a pápai temetési szertartásszabályokon, egyetlen rétegű koporsóját ravatalra sem teszik. Az egész világ láthatja a fehér ruhás pápától vett végső búcsú végtelen leegyszerűsítését, és csak a sírhelye bejáratáig. A világ vezetői is.
A Magyarország Kormánya által meghirdetett Magyar Falu Programhoz kapcsolódóan április 24-től az ezer és kétezer fő közötti települések italüzletei adhatják be igényeiket a 3 millió forintos támogatásra. A kedvezményezettek a vissza nem térítendő forrást energiahatékonyságot növelő fejlesztésre, marketingre, eszközbeszerzésre és működési költségre,
Javaslom, hogy hívják meg még "A férfi, aki mindig csak dicséri a nőket", "Az emberi szerénység csodája", "A kemény munkával felépített sikerek" panellbeszélgetésekre is…
Példaképként állítják a gyulai fiatalok elé Apor Vilmos alakját. A város egykori plébánosa győri püspökként élete árán védte a hozzá menekülő lányokat, asszonyokat, életében mindig nyitva állt ajtaja a szegények előtt. Apor Vilmosról szóló dalokat, mondókákat adtak elő a vértanú püspök nevét viselő gyulai óvoda növendékei február 28-án. A gyereke
Ma 10 órától tartják a Szent Péter téren Ferenc pápa temetési szertartását, aki az első latin-amerikai pápaként az irgalmasság és a szeretet jegyében szolgálta egyházát és a világot.