Az új vezetés csalás és hűtlen kezelés gyanújával fordult a Főügyészséghez, miközben 400 millió forintot különítenek el a visszásságok feltárására – értesült az Index.
Orbán Viktor interjút ad péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az elhangzottakat élőben követjük ebben az írásunkban.
A miniszterelnök szerint most legalább megtanultak egy újabb nevet a Tisza Párt soraiból. Ferenc pápa a béke embere volt, ő maga pedig örömmel mondana igent Ukrajna uniós csatlakozására, ha azzal jól járnának, mondta a Kossuth rádióban.
A magyar kormány mély megrendüléssel értesült őszentsége Ferenc pápa haláláról. Az egyházfő személyisége, lelki-szellemi öröksége és világra gyakorolt hatása kiemelkedő, ezért a kormány - a nemzeti együttérzés és tisztelet kifejezéseként - nemzeti gyásznapot rendel el a temetésének napjára, azaz április 26. szombatra - olvasható a Miniszterelnökség
Rabi Márton kutatócsoportja a Communication Biology-ban fejti ki, mi lehetett e "szörnyűséges" lény sikerének titka 82-75 millió évvel ezelőtt. A kutatók szerint rokonai, a ma élő fajok óriás példányai főként az élőhelyek sorvadása miatt tűntek el a 19. században.
Valószínűleg egy "klasszikus" tornádó csapott le a Bács-Kiskun vármegyei Soltvadkertre április 18-án hajnalban, és okozott jelentős károkat - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt tanulmányban.
A Tesla-autók eladása az egy évvel korábbihoz képest 45 százalékkal, 36 ezer 167-re csökkent az Európai Unióban az idei első negyedévben - derül ki az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatokból.
Ferenc pápa elhunytával kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban fejtette ki gondolatait. Az interjúban a kormányfő méltatta a 89 éves korában húsvétkor elhunyt egyházfő örökségét és a magyarokhoz fűződő különleges viszonyát.
Mi vagyunk a bot a küllők között, a zsírra szállt por, a street fighter basically, a sokat látott szakértő, a reménytelen helyzetben levő emberek kétségbeesett próbálkozása. Mi a saját lábunkon állunk, ti legyetek bátorak. De sikerült? Tolmácsot kérek!
A hazai telekommunikációban egyedülálló, díjmentes szolgáltatást mutatott be a Yettel: a cég hivatalos alkalmazásában elérhető “Dobj 1 gigát’ funkcióval a cég számlás előfizetői havi 1 alkalommal 1 GB mobilnet keretet ajándékozhatnak bármely feltöltőkártyás Yettel ügyfélnek.Egyre több ember támaszkodik mobilinternetre nemcsak útközben, hanem otthon
Újabb csontváz a szekrényből: felmérnék, hogy mi menthető az MNB-alapítványból, de még erre sem maradt pénz. Mi történt? Miután a jegybanki Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) alapítvány új kuratóriumi vezetése – az Állami Számvevőszékhez hasonlóan – maga is büntetőfeljelentést tett, mégpedig a Fővárosi Főügyészségen, az új vezetés azt is megállapít
Valószínűleg egy "klasszikus" tornádó csapott le a Bács-Kiskun vármegyei Soltvadkertre április 18-án hajnalban, és okozott jelentős károkat – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt tanulmányban. Felidézték: április 18-án hajnali 2 órakor Soltvadkert északi részére egy átvonuló zivatarfelhőből rendkívül erős szélvihar, heves csapadék és intenzív
Orbán Viktor péntek reggeli interjújában méltatta az elhunyt Ferenc pápát. Az orosz–ukrán háború kapcsán kijelentette: jó lenne véget vetni a háborús pszichózisnak Európában, míg Ukrajna uniós csatlakozásáról azt mondta, hogy tönkretenné a magyar gazdaságot.
A Magyar Nemzeti Bankhoz köthető alapítványok új vezetése büntetőfeljelentést tett több bűncselekmény gyanújával, miközben megkezdődött az alapítványi vagyont érintő teljes körű átvilágítás.
Elképesztően finomak az ételek, ha ezzel a tejjel készíted, mégis jobb, ha csak ritkábban fogyasztod az egészséged érdekében, ugyanis lassítja az anyagcserét és nehezebb lesz tőle a fogyás is!
A hitbeli mellett nemzeti szimpátián alapuló közelséget is érzett a kormányfő Ferenc pápával, aki - mint hangsúlyozta - háromszor is találkozott a magyarokkal. A kormányfő szólt még a "háborús pszichózisról", szerinte Ukrajnával együtt a háborút is felvennénk az EU-ba, amely viszont épp békeszövetségként jött létre.
Orbán Viktor interjút adott péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A beszélgetés alatt szóba került többek közt Ferenc pápa halála, a katolikus egyház jövője, az ukrajnai háború és Ukrajna EU-csatlakozása, valamint a Tisza Párt tevékenysége és a 2026-os választás is.
Te már regisztráltál? Mint arról korábban már beszámoltunk, idén is megrendezik a pályaválasztás egyik legizgalmasabb eseményét, a Szakma Sztár Fesztivált. Most, hogy hamarosan kezdetét veszi a fesztivál, itt az ideje újra ráirányítani a figyelmet. Ha szeretnél testközelből megismerkedni különféle szakmákkal, élményként felfedezni a lehetőségeidet,
A nyári hónapok beköszöntével egyre többen vágynak arra, hogy otthonuk egy csendes szegletét átalakítsák egy pihentető, oázisszerű menedékké, ahol könnyedén elmerülhetnek a napsütéses napok varázsában. Az erkély átalakítása tökéletes lehetőség erre, és az alábbiakban összegyűjtöttük a legkreatívabb, ugyanakkor pénztárcabarát megoldásokat, melyekkel
Az Európai Unió és az Apple között zajló, évek óta húzódó szabályozási vita újabb szintre lépett: az Európai Bizottság szerdán 500 millió eurós bírságot rótt ki az amerikai technológiai óriásra az App Store működésével kapcsolatos versenyellenes gyakorlat miatt. A döntés hátterében az EU tavaly életbe lépett digitális piacokról szóló törvénye (DMA)
Biztató eredményt ért el a One Veszprém HC szerdán Magdeburgban (26-26), de még nem dőlt el, hogy a két csapat közül melyik jut be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Számos példa mutatja, hogy egy jól sikerült odavágó után a magát már páholyban érző társaságot nagy meglepetés is érheti a visszavágón.